Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

A saját Westworldömben nem a robotok lázadtak fel, hanem én

A saját Westworldömben nem a robotok lázadtak fel, hanem én

Nemes egyszerűséggel Westworld címen jelent meg a Warner Bros és a Behavior Interactive közös játéka, amiben a játékosok azt próbálhatják ki, milyen a szuperrealisztikus robotokkal teletömött élményparkot irányítani, amiről az azonos című sorozat is szól. A játék mobilra (Android, iOS) jelent meg, és pont azt lehet benne csinálni, amit a sorozatban nem láthatunk: milyen a napi rutin a parkban.

A játékot a Delos céges ranglétrájának legalján kezdjük, de olyan szinten, hogy a napi elvégzendő feladatok között van konkrétan takarítás is:

Megy a takarítás

Amikor megkaptam a munkát a Delosnál nagyon boldog voltam, nagy izgalommal vágtam bele az első munkanapomba Westworldben, arra viszont nem számítottam, hogy rövid időn belül én leszek a cég mindenese, akinek a vécépucolástól kezdve az új robotok kalibrálásáig mindent el kell végeznie.

Az első nap nagyon gyorsan lepörgött, csak úgy kapkodtam a fejem, hogy mi minden történik, vendégeket kell párosítani lakókkal, hogy a vendégek a lehető legjobb élményeket kapják, szerelgetni kell az elromló robotokat, folyamatosan fejleszteni a kínálatot, hogy minél többféle igényt ki tudjon elégíteni a park. Csak úgy repült az idő, sorra gyártottam a robotokat, égett a kezem alatt a munka, a kocsmában gyakorlatilag egymásnak adják a kilincset a kuncsaftok, “fő, hogy mindig forró az ágy”, alig bírom gyártani a szexrobotokat. Az egyébként nagyon cuki vonásokkal dolgozó játék nem köti az orrunkra, hogy éppen egy szuperkupit üzemeltetünk, a szívecske szolgáltatást nyújtani tudó robotok igazából nem csak szimplán bókolni akarnak az ilyenre vágyó vendégeknek, párszor sikerült elkapnom azt a pillanatot, amikor a frissen összeboronált pár félreérthetetlen módon megy be egy hátsószobába, és zárja magára az ajtót.

A legnagyobb élet a kocsmában van.

Mindegy, ez is egy munka, valakinek meg kell csinálnia. Én azért gyártottam közben bőszen a robotokat, folyamatosan a Man In Black és a többi VIP vendég időszerű érkezésére figyelmeztettek a kollégák, hogy addigra aztán tényleg legyen tip-top a park. Építettem a házakat, mint a güzü, folyamatosan lestem a kollégáim kívánságait, és egy idő után úgy éreztem, hogy én vagyok mindenki csicskása, az a porszem a gépezetben, amit bárki ugráltathat, odébb pöckölhet.

A második munkanapomat el is lógtam, egész egyszerűen nem volt kedvem a szalonban másfél percenként szobára küldeni valakit, a robotjaim nem voltak elég fejlettek a kényesebb vendégek kiszolgálásához, a cég nem adott elég pénzt arra, hogy rendesen tudjak fejleszteni, a hátam közepére kívántam az egészet. Persze, ha fizettem volna, akkor nyilván gyorsabban tudtam volna mindent megcsinálni, de hát kérem szépen, még fizessek is azért, hogy elvégzem a piszkos munkát? Na, még csak az kéne!

Teddy pont olyan, mint a sorozatban: imádják a vendégek, ezért rengeteget kell javítani.

Harmadik nap újult erővel vágtam bele a munkába, már csak azért is, mert ekkor érkeztek az első VIP-k, akiknek tényleg megéri teljesíteni a legbetegebb vágyait is, mert. Na, hogy ez miért éri meg a cégen kívül bárkinek, arra nem sikerült rájönnöm. Mindenesetre a park életében nagyon fontosak a VIP vendégek, viszont nagyon kell vigyázni velük, mert hajlamosak leamortizálni a robotállományt.

Közben az üzemeltetés újabb és újabb furcsaságokat vezetett be a robotoknál. Például már pszichológiai beszélgetéseket is kellett velük folytatnom, hogy kiderüljön, mennyire van öntudatuk. Sajnos nem tudtam jelezni a vezetőség felé, de én, mint az üzemeltetést végző lótifuti elég jól érzékeltem a parkban szaladgálva, hogy két dologra van igény: megdugni és megölni a robotokat. Úgyhogy mindenféle értelmi fejlesztés helyett célszerű lenne inkább futószalagon gyártani Carment, a szexbabát, meg a sok lelőhető szerencsétlent. Nem értelem kell ide, hanem hús, abból viszont minél több.

Úgyhogy végül virtuálisan fel is mondtam pár nap munka után, mert nem láttam, hogyan lehetne kilábalni abból a mókuskerékből, amibe a Delos kényszerített.

A Man In Black kéréseit nagyon nehéz teljesíteni.

A játék elég pontosan igyekszik végigmenni a Westworld sztoriján, nagyjából ugyanaz a történet bontakozik ki, mint a sorozatban, annyi a különbség, hogy most egy kifejezetten átlagos dolgozó szemszögéből láthatjuk azt, hogyan siklanak ki a dolgok a parkban. A Westworldben pedig nem valami izgalmas átlagos jómunkásembernek lenni, mert tényleg elég unalmas a napi rutin, folyton befutni ugyanazokat a köröket, újra és újra kielégíteni ugyanazokat a vágyakat, végignyomkodni ugyanazokat a gombokat, semmi sem változik, csak az, hogy éppen kinek a parancsait kell teljesítgetni.

A Westworldben a játékosnak ugyanolyan sanyarú a sorsa, mint a kihasznált robotoknak.

Csak éppen a játékost a játékbeli kollégái, és nem a látogatók használják ki, meg a valóságban a Warner Bros és a Behavior Interactive.

Merthogy természetesen ez a játék is pay to win rendszerben működik, a Harry Potter játéknál folyamatosabban lehet játszani a Westworlddel, viszont nagyon rövid idő alatt válik iszonyatosan monotonná a dolog, amin azzal lehetne segíteni, ha az ember költ. Erre a játékra pedig rengeteget lehet költeni, ha az ember mindenféle vicik-vacak dolgot meg akar venni, akkor súlyos tízezreket kell otthagynia a kasszánál.

Megjelent a Harry Potter és a végtelen várakozás

Megjelent a Harry Potter és a végtelen várakozás Miután a mobiljátékok piacán mostanában szinte hetente jelennek meg a különféle Disney-Marvel-karaktereket felhasználó mobiljátékok, itt volt az idő, hogy a nagy konkurens, a Warner is előálljon valamilyen népszerű mobilos játékkal.

A Westworld ügyesen ötvözi a különböző játékmechanikákat, az idle clickertől kezdve a match 3 játékokig, vagyis a játéknak vannak olyan elemei, amikor a játékos távollétében maguktól történnek dolgok (termelődik például gyémánt, amiből lehet vásárolni), vannak olyan elemei, amikor csak ide-oda kell klikkelgetni, miközben arra is ügyelni kell, hogy megfelelő vendégekhez megfelelő robotokat társítsunk. A sok elaprózott feladat között némileg viszont elvész a játék, nincs igazából kontrollunk semmi felett, csak követhetjük a szép lassan kibontakozó eseményeket, ez pedig néhány óra játék után tényleg meglehetősen repetitívvé válik.

Az játékban talán az a legfurább, hogy a jópofa, képregényes dizájn nem társul teljesen önfeledt, jópofa hangulattal, a készítők valahogy igyekeztek megőrizni a történet komolyságát, ami viccesen groteszk helyzetet eredményez, mert ugyan mégis ki tudná komolyan venni ezeket az esetlen, gülüszemű kis figurákat?

Emmet a park egyik kiváló dolgozója (gátlástalanul kihasznált robotja).

Ez a dizájnbeli furcsaság másoknak is feltűnt, például a Bethesda Softworks nevű játékfejlesztő óriásnak, akik be is perelték a Warner Brost és a Behavior Interactive-ot, mert meggyőződésük szerint a játék olyannyira hasonlít a Fallout Shelter nevű saját, már hároméves játékukra, hogy annak néhány hibája is megtalálható a Westworldben.

A Fallout Sheltert a Bethesda a Behaviorral közösen fejlesztette, és azt állítják, hogy a Behavior a Fallout Shelter fejlesztése közben kidolgozott megoldásokat egy az egybe ültette át a Westworld játékba.

A Warner reakciójára egy hetet kellett várni, természetesen azt mondta a cég, hogy nem érti, miért akar pereskedni a Bethesda, nincs szó semmiféle lopásról, a Warnernél mindig is elsőszámú szempont a szellemi tulajdon tiszteletben tartása.

Ebben a meccsben valószínűleg lesz még néhány felvonás, az biztos, hogy amikor elkezdtem játszani a játékkal, a pereskedésről még mit sem sejtve nekem is az volt az első gondolatom, hogy ez pont olyan, mint a Fallout Shelter, ami nem feltétlenül baj, hiszen az egy nagyon sikeres mobiljáték. A nagyobbik baj, hogy a Westworld alig néhány óra után jut el arra a szintre, hogy az ember már unja a feladatokat, bár a fanatikusok biztos élvezni fogják így is a játékot.