Mentő-busz baleset: további súlyos sérültek

Mentő-busz baleset: további súlyos sérültek

Mint beszámoltunk róla, ketten meghaltak, többen megsérültek szerdán Szolnokon, ahol egy mentőautó és egy utasokat szállító autóbusz ütközött.

 

Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense késő este a köztévén azt mondta elmondta: egy megkülönböztető jelzését használó mentőautó eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze egy vele szemben közlekedő, utasokat szállító autóbusszal. Közölte, a rendőrség vizsgálja a baleset bekövetkezésének pontos körülményeit és okát.

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója a csatornának azt nyilatkozta, a mentőautó vezetője és a szállított beteg vesztette életét, az esetkocsiban tartózkodó mentőápoló és mentőtiszt pedig súlyosan megsérült, őket a budapesti Honvédkórházba, illetve az Országos Baleseti Intézetbe szállították két mentőhelikopterrel ellátás után. Hozzátette, az autóbuszon levő húsz sérült közül egy ember súlyosan, a többiek könnyebben sérültek.

A sérültek között két gyermek is van, az ő állapotuk kielégítő, stabil.

Az áldozatoknak és hozzátartozóiknak őszinte részvétüket nyilvánította. A Honvédkórház intenzív osztályára szállított mentőápoló állapota stabil, életveszélyes, többszörös koponyatörést, bordatörést szenvedett. (MTI)

Borítókép: MTI Fotó: Mészáros János