Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Vidéken egy ház is kijön egy budai lakás négyzetméteréből

Vidéken egy ház is kijön egy budai lakás négyzetméteréből

Durva szélsőségek jönnek össze a hazai ingatlanpiacon. A fővárosban 1,5 millió forintos négyzetméterárak is akadnak, ezért Ózdon egy családi házat lehetett venni, igaz azért felújításra várt.

Aligha meglepetés, hogy ha a nagyértékű ingatlanok adásvételéről van szó, akkor Budapest, s azon belül is a budai kerületek jönnek szóba. A fővárosban a 100 millió forintnál drágább ingatlanok harmada a II. kerületben kelt el. A II., XII. és a XI. kerületben történt a legdrágább adásvételek több, mint fele (55 százalék), míg az V. kerületben 10 százalék. A főváros többi kerületében elszórtan egy-két ilyen vagy ezt az értékhatárt megközelítő adás-vétel történt – derül ki az Otthon Centrum, friss statisztikáiból.

A cég tapasztalata, hogy legnagyobb mértékben az elhelyezkedés határozza meg a vételárat. Jó példa erre az idén értékesített ingatlanok közül a legdrágább négyzetméteráron elkelt fővárosi ingatlan: az V. kerület szívében, a sétálóövezetben található használt lakásért négyzetméterenként 1,5 millió forintot fizetett a vásárló. A magas árat leginkább a lokáció és az egyedülálló kilátás indokolta, mivel a XIX. században épült társasház közepes állapotú lakása egyéb paraméterei tekintetében egyáltalán nem volt különleges.

A vidéken legdrágábban értékesített lakást Siófokon kell keresni. A tóparttól mindössze 100 méterre elhelyezkedő ingatlanért kereken 50 millió forintot fizettek ki az eladónak. A kétezres évek elején épült, három szobás, földszinti lakáshoz egy 20 négyzetméteres terasz is járt és nem utolsó szempont volt az sem, hogy a Balaton pár lépésre hullámzik.

Az abszolút árrekorderek fajlagos értékben vidéken sem feltétlenül a legdrágábbak. Az egy négyzetméterre vetített vételár tekintetében persze Budapest közelében, az agglomerációban fizetik ki. Itt Budaörsön jött össze a csúcs. A 15 éve épült társasházban az egy szobás, erkélyes lakás négyzetmétere 708 ezer forintért cserélt gazdát. Ezen a régión kívül, vidéken a legmagasabb fajlagos áron szintén a siófoki Aranyparton kelt el egy három szobás lakás, ott egy négyzetméterért 665 ezer forintot fizettek.

Panelek esetenként már a téglalakások árában vannak

A panellakások ára elhelyezkedéstől függően kezdi beérni a téglalakásokét. Idén eddig a legtöbbet a főváros III. kerületében, a Római lakótelepen található lakásért fizettek. A 73 négyzetméteres, két teljes és két félszobával rendelkező lakás 38,5 millió forintért lett új tulajdonosáé. A legdrágább fajlagos áron viszont a Duna túlpartján, a XIII. kerületi Kárpát utcában kelt el panellakás. A felújított épületben 630 ezer forintot ért egy négyzetméter a vevő számára.

Alig egymillióért vidéken ház is akad

A családi házak közül az idei első félévben a rekorder egy fővárosi, adyligeti villa volt: a 400 négyzetmétert is meghaladó alapterületű családi ház 270 millió forintért kelt el. Vidéken egyetlen 100 millió forint fölötti üzlet jött össze a cég hálózatában, ez pedig Pécsen. A végösszeg végül 139 millió forint lett.

Ezek a csúcsok. Ám azért a “másik oldalon” is születnek üzlete. Vidéken a legkedvezőbb áron egy Ózd farkaslyuki lakás kelt el. A 37 négyzetméteres, egy szobás, földszinti lakásért mindösszesen 1,25 millió forintot fizettek, ami részben leromlott állapotának és a városszéli elhelyezkedésének volt köszönhető.

A panel kategóriában a negatív rekorder az a salgótarjáni lakás lett, amely megvételéért csupán másfél millió forintot fizetett új tulajdonosa. Ez egy 28 négyzetméteres, egy szobás, földszinti lakás volt, ami felújításra szorult. A fővárosban a legolcsóbb panel egy angyalföldi 34 négyzetméteres garzon volt 11 millióért. Ez esetben a lakás árát jelentős mértékben csökkentette, hogy az ingatlan haszonélvezettel terhelt.

A fővárosban a legolcsóbb családi ház adás-vétel Rákoshegyen volt, ahol a mindössze egy szobás ingatlanért 8,5 millió forintot fizettek ki, igaz az épület jelenleg lakhatatlan. Ennél is olcsóbban kelt el az Ózd külterületén található másfél szobás ház, amelyért új tulajdonosa mindössze 1 millió forintot fizetett.