Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Váratlan fordulat: elzavarták a kormányhoz közeli reklámcégeket

Váratlan fordulat: elzavarták a kormányhoz közeli reklámcégeket

Kuna Tibor és Csetényi Csaba cégei voltak az érintettek.

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal csütörtökön felmondta a szerződéseit az állami közbeszerzési pályázatokon eddig döbbenetesen sikeresen szereplő Kuna Tibor és Csetényi Csaba cégeivel (Trinity International Communications Kft., a Young and Partners Kommunikációs Kft., valamint a Network 360 Reklámügynökség Kft. és Affiliate Network Kft.) – írja a 444.hu. A lap az erről kiadott közleményre hivatkozik, amely szerint az NKH csak egy nappal a milliárdos keretszerződés megkötése után döbbent rá, hogy a cégek súlyosan megsértették a közbeszerzési törvényt, ami kizáró oknak számít.

A Közbeszerzési Hatóság ezzel szemben már június 6-án meghozta a kizárásról szóló döntést. Ennek fényében pedig a a mostani kizárás már a szerződéskötés előtt is alkalmazható lett volna. Azért olyan nagy dráma a kormánypártoknál nem lehet, legfeljebb az utóbbi cégeknél, hiszen nyeregben annak a Balásy Gyulának a cégei maradtak (New Land Media Kft. és Lounge Design Kft.), amelyek korábban szintén igen jól futottak az állami tendereken és a kormánypárthoz szintén nagyon közeli vállalkozások.

Borítóképünkön Kuna Tibor