Az ember, aki úgy mozgott, mint egy gif és mém lett belőle

Az ember, aki úgy mozgott, mint egy gif és mém lett belőle

A legfiatalabb edző és az egyetlen fekete (afrikai/afroamerikai) szakember a világbajnokságon a szenegáli Aliou Cissé. Ha ez nem lenne elég, akkor a csapata lefocizta a lengyeleket és húsz vb-meccs után az egyetlen afrikai együttes, amelyik pontot szerzett (2-1-re nyerték első meccsüket Lewandowskiék ellen), sőt rajtuk kívül csak Tunézia szerzett gólt (11-esből, Anglia ellen) a kontinensről eddig a tornán.

Ebben elévülhetetlen szerepe van a 42 éves Cissének:

A szenegáli edző három évvel fiatalabb, mint a vébére nevezett legidősebb játékos, az egyiptomi kapus, El-Hadari.

A PSG, a Portsmouth és a Birmingham korábbi focistája most már kitörölhetetlenül az ország futballjának egyik főszereplője. 2002-ben annak a szenegáli válogatottnak volt a csapatkapitánya, amelyik először jutott ki vb-re története során. Ha már ott volt, Szenegál lett a torna egyik nagy meglepetése: rögtön a nyitómeccsen legyőzte a címvédő franciákat és nemcsak a csoportból jutott tovább, hanem Svédországot is kiütötte a 16 között. A törökök aranygóllal állították meg Cissééket a negyeddöntőben. Most, tizenhat évvel később, a második szenegáli vb-szereplésben is szerepe van a korábbi csapatkapitánynak, hiszen edzőként ő vezette ki a csapatot Oroszországot.

Ahogy említettük, itt is győzelemmel kezdett, de mégsem emiatt lett hirtelen kvázi világhírű. Hanem ettől a mozdulattól kezdve:

Zseniális a mozdulat, a stílus, és ahogy Cissé belenéz a kamerába, olyanná teszi, mintha az edző szánt szándékkal animgifet alkotott volna a kispad előtt. Ahogy a tweet is írja, „tessék, csináljatok belőle mémet, internetek”.

Pedig Cissének voltak még zseniális pillanatai a meccs alatt és után.

Például kérdés, itt milyen taktikai utasítást adott:

És az is menő, ahogyan szól a játékosoknak, hogy gondolkozzanak:

De hát az is kisebb klasszikus, ahogyan a győzelmet lereagálta:

És ezek után nincs semmi meglepő benne, hogy a játékosai is ilyen viccesen tudnak ünnepelni:

Az internetek pedig tényleg a tenyerükön hordozzák Cissét, és jó pár vicces retweet született már belőle:

„Aliou Cissé én vagyok, amikor van ingyenkaja a munkában.”

„Az ember, aki PONTOSAN tudta, hol a kamera és azt mondta: >>Igen, gif lesz belőlem<<”

De a többi mozdulatára is rákaptak már:

„Normális edzők: Mozdulj jobbra! Maradjatok együtt! Fogd őt! Zárj vissza! És van Aliou Cissé.”

És van, aki már nagyobb szerepre is képesnek tartaná: