Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Murányi András: Magyarország mától nem ország

Murányi András: Magyarország mától nem ország

Mostantól ezen a kábé 93 ezer négyzetkilométeren megkülönböztetünk egy embertelen, álszent, képmutató garnitúrát és egy mindehhez asszisztáló, impotens társulatot. Stop Soros: vélemény.

Elfogadták az utóbbi évtizedek

  • legaljasabb,
  • legcinikusabb,
  • leghazugabb,
  • letűnt korok borzasztó szellemét idéző,
  • kontármunkával megalkotott

törvényjavaslatát, továbbá alaptörvény-módosítását, ennek nyomán ma Magyarország – feltéve, hogy eddig az volt – megszűnt ország lenni.

Mostantól ezen a kábé 93 ezer négyzetkilométeren megkülönböztetünk egy embertelen, álszent, képmutató garnitúrát (vö. hatalom és üzletfelei) és egy mindehhez asszisztáló, önmagát kereső, impotens társulatot (lásd még: ellenzék; felkészül: neutrálisan gondolkodók).

Fotó: Veres Viktor

A hazánkat megszálló rezsim tetteire mostantól végképp nincsenek jelzők; amit lehet, eltulajdonított, privatizált, államosított a hatalom, akit/amit lehetett, kizárt a jogból, a demokráciából, az életből, hogy aztán most az általa vallott kereszténydemokrácia jegyében, ugyanakkor a Bibliával, a Tízparancsolattal szemben szellemi könyvégetést végrehajtva, az alapvető keresztényi tanításokba páros lábbal beleszállva, például a zsidótörvények mintájára, annak üzenetét közvetítve

  • megbélyegezzen, listázzon és kirekesszen olyan embereket és szervezeteket, akik és amelyek éppen a keresztényi tanításnak megfelelően segítenek az elesetteken, a bajbajutottakon;
  • hasonló koncepció/tematika alapján börtönnel, illetve pénzbüntetéssel fenyegetve, lesorosügynöközve őket;
  • tegye mindezt – végtelenül aljas módon – a menekültek világnapján, és még ehhez is van bonus track: ugyanilyen elgondolás mentén kriminalizálja alaptörvényileg a hajléktalanokat is.

Persze két oka van annak, hogy Orbán Viktor és kormánya – lazán ultizva, fel-felröhögve – ezt szépen megtehette. Az egyik: a parlamenti kétharmad és az ország elneresítése. A másik: az ellenzék, amelynek nem tűnik föl, mi zajlik a szeme előtt.

Vagy ha fel is tűnik neki,

tehetségtelensége, ötlettelensége, tehetetlensége, alkalmatlansága miatt képtelen kilépni a rászabott bohócruhából,

s makacsul mindenekelőtt valónak gondolja követhetetlen mantrafolyamát, permanens sajtó- és médiaszereplését, megmaradt szervezetének vég nélküli, belső (pozíció)harcát, szemben azzal, hogy 2,5 millió nem Fidesz-szavazó embernek háromoldalas koncepció alapján, két üzenetet megfogalmazva, egy (kettő, három) választási lehetőségeket kínálva lépjen fel a szerinte is autokratikus rezsimmel szemben.

  • Hol volt, kedves ellenzék, ma, 2018. június 20-án, a magyar történelem sötét napjainak egyikén?
  • Mi lett az április 8. óta háromszor utcára vonuló, nektek/értetek is kiabáló százezrek képviseletével?
  • Meg a többiekkel?

Ma, 2018. június 20-án, a magyar történelem sötét napjainak egyikén

az ellenzék nem volt sehol, nem képviselt senkit, nem lépett föl semmi ellen, semmilyen módon nem tiltakozott, nem gyakorolt nyomást, nem szervezte meg magát, nem talált ki semmit; nem végezte el azt a munkát, amit egy ellenzéknek el kellett volna végeznie.

Amúgy semmi gond (tessék majd a 2,5 milliónak elszámolni), ennyit ért a nagy április 8-i fogadkozás, a sok egymásba érő „most már aztán és most már aztán tényleg”; a Stop Sorost és az alaptörvény-módosítást úgy szavazta meg a parlament, hogy szisszenés se volt, magam is csak azon tűnődtem, előfordulhat-e véletlenül, hogy Latorcai János levezető elnök végre kimondja az l betűt (nem mondta, ilyesmiket mondott: né’kü’).

Mindazonáltal immár gyógypedagógusokra jellemző higgadtsággal hadd mondjam el a tisztelt ellenzéknek:

szomorúan nézni és 10 percet ülni Egonnál nem egyenlő a politikával.

Az egész hatalommal szembeni létről mindent elmond, hogy a legnagyobb tiltakozás a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete által létrehozott, kicsit szervezetlen, 27 (vagy 30?) fős performansz volt, amelyhez random csatlakozott néhány liberális politikus, járókelő és eltévedt turista.

A PDSZ tüntetése Fotó: Csóti Rebeka

Azon se csodálkoztam volna, ha közéjük lép Hollik István kereszténydemokrata képviselő, és önfeledten matricákat kezd nyomkodni a homlokukra.

Lassan oszolni kell; itt már valóban nincs semmi látnivaló.

Borítókép: AFP/Europress