Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

15 éves lányt kényszerítettek prostitúcióra Ózdon

15 éves lányt kényszerítettek prostitúcióra Ózdon

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a két gyanúsítottnak, akikkel szemben kerítés bűntette és gyermekprostitúció kihasználásának bűntette miatt indult eljárás.

A két gyanúsított két másik társával együtt 2017 augusztusában lakhatás és élelmezés fejében befogadta azt a 15 éves lányt, aki otthonról megszökött. A gyanúsítottak megszervezték, hogy a fiatal lány Ózdon, és környékén több személlyel pénzért 2017. augusztustól októberig szexuális cselekményeket végezzen. A bevételt elvették a lánytól, és felélték.

A bíróság a bűncselekmény elkövetésének gyanúját megalapozottnak találta, amennyiben megállapítja a gyanúsítottak bűnösségét, a fenti bűncselekmények miatt akár 7 év 6 hónapig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetők. Ezen túl a bíróság álláspontja szerint fennáll annak a veszélye, hogy a gyanúsítottak szabadlábra kerülésük esetén a tanúkat vallomásuk megtételében befolyásolnák, megfélemlítenék. A gyanúsítottak rendszeres jövedelemmel nem rendelkeznek, a cselekményeket megélhetésük biztosítása érdekében követték el, így feltehető, hogy szabadlábra kerülésük esetén újabb bűncselekményt követnének el.

A végzés jogerős.

(Miskolci Törvényszék)