Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

„Ahányszor visszajövök külföldről, úgy érzem magam, mintha pofon vágtak volna”

„Ahányszor visszajövök külföldről, úgy érzem magam, mintha pofon vágtak volna”

Hosszú évek óta szinte naponta felbukkan a világhálón egy-egy videó olyan magyarokról, akik úgy döntöttek, külföldre költöznek, vagy akik hosszú évek után éppen most települnek vissza Magyarországra. Az interjúkban szereplő emberek többsége lelkesen meséli, hogy mennyivel jobb „kint” az élet, mennyivel jobban megbecsülik, korántsem mellesleg mennyivel többet keres, a másik része viszont azt mondja: magányos, nem tudott beilleszkedni és inkább hazajön, ha feleannyiért is.

Új közösség, új szokások

Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus szerint az érkezőn és az ott élő közösségen is múlik, mennyire alakul jól az új országban kialakított élet.

Az sem mindegy természetesen, hogy valaki beszéli-e a fogadó ország nyelvét – és ha igen, milyen szinten –

, s persze az sem mellékes: metropoliszba vagy kisvárosba költözik-e az illető. Egy nagyvárosban az ember kisebb közösségekbe illeszkedik be (munkahely, lakóközösség), kisvárosban viszont akár az egész település befogadhatja az illetőt.

Tóth Tamara (30) visual merchandiserként dolgozik Portlaoise-ben, vagyis Írországban, ahová a vőlegényével költöztek. „Szerintem nagyon élhető a hely, van több iskola, továbbá bevásárlóközpont és kórház is, viszont még éppen annyira kicsi és csendes, hogy

a szomszédokkal tudjuk egymás nevét és elbeszélgetünk, ha találkozunk a ház előtt.

Szeretek itt élni, barátságosak, befogadóak a bevándorlókkal, negatív tapasztalatot akarva sem tudnék mondani. Valahányszor felmerül, hogy én más országból jöttem, kedvesen érdeklődnek arról, milyen is az a hely, ahol én születtem” – mondta Tamara. Az Írországban élő lány szerint az írek anyagai stabilitásának is köszönhető, hogy sokkal nyugodtabban az emberek és van idejük egymásra; úgy érzi, itt más az „alaphangulat”, mint Magyarországon.

Tóth Tamara

Persze az sem mindegy, hogy egyedül, párban és/vagy gyerekkel vág bele valaki az ismeretlenbe.

„A gyerekek meg is könnyíthetik a beilleszkedést, hiszen így a szülők gyorsan megismerkednek a többi szülővel, kialakul közöttük egy interakció a közös témák miatt, és más helyekre is eljárnak a kicsikkel, például játszótérre, ahol szintén egyszerűbb új ismeretségeket kötni” – magyarázta Szvetelszky, aki szerint sok lehetőség van a kapcsolódási pontokra, csupán meg kell ragadni azokat. A szakértő szerint a

a fiatalabb generációknak gyorsabban megy a beilleszkedés, a fiatalok személyisége rugalmasabb, ők könnyebben alkalmazkodnak az új élethelyzetekhez.

Zillich Angéla (24) három éve, egyedül költözött ki Dániába.

„Fotózást tanultam egy évig egy bentlakásos iskolában, Billund mellett, ahol hatvan dán diákkal éltem együtt, külföldiek összesen nyolcan voltunk – mesélte Angéla. – Ebbe az intézménybe 32 ezer korona a lett volna a tandíj (ez nagyjából 1 400 000 forint) de nekem csak 16 ezer koronát sikerült összegyűjtenem a jelentkezésig. Írtam nekik egy levelet, hogy csak ennyi pénzem van, de minden álmom bejutni hozzájuk.

Legnagyobb meglepetésemre visszaírtak, hogy kapok egy ösztöndíjat és elengedik a hiányzó összeget. Ilyesmi Magyarországon szerintem sosem fordult volna elő.”

Angéla a fotós iskola elvégzése után elkezdte az egyetemet Sønderborgban, ahol a költözése után két héttel munkát kapott egy szendvicsbárban. A szendvicsbár mellett egy hat fős dán családnál is dolgozik, heti kétszer vigyáz a gyerekekre és takarít is.

„Szerintem száz százalékosan beilleszkedni majdnem, hogy lehetetlen. Persze sok mindent meg lehet tenni, nyelvet tanulni, felvenni az itteni szokásokat, és ha az ember helyi párt talál magának, az is nagyon sokat segít a helyzeten.

Bevallom, én valahogy sehol nem érzem magam igazán otthon, pedig ez már a harmadik ország, ahol élek, előtte laktam már Hollandiában és Spanyolországban is. Eddig akárhová mentem, mindig kívülállónak ereztem magam” – említette, hozzátéve: „Ennek itt az is az oka, hogy dánok kissé ridegek. Nagyon zárt közösség; három év alatt egy igazi dán barátnőt sikerült csak szereznem, a többiek külföldiek: oroszok, németek, nigériaiak és barbadosziak.”

Angéla ennek ellenére sosem tervezte, hogy visszatér Magyarországra. Azt mondja, ha választania kellene, hol élje le az életét, Dániára szavazna gazdasági helyzet, az egészségügy és a magas életszínvonal miatt. Utóbbit még a diákmunkákból is biztosítani tudja magának.

Zillich Angéla

Tiszta lap?

„A beilleszkedés jelentős mértékben függ attól, hogy milyen személyiségű ember költözik ki – mondta lapunknak Hang András pszichológus. – Teljesen másképpen fogja érezni magát, aki szorongásokkal, sérüléssekkel van tele, mint aki egészséges, kiegyensúlyozott emberként vág neki a nagy útnak. És természetesen az is fontos, milyen elvárásokkal indul el az illető; arra számít-e, hogy kint minden jobb lesz.”

A pszichológus hangsúlyozta, hogy

nem szabad teljesen tiszta lapot várni a költözéstől, hiszen az ember mindenhová viszi magával a személyiségét, az emlékeit és mindazt, amit otthon veszteségnek élt meg.

Ennek ellenére a helyváltozás számos előnnyel is járhat, például ha valaki fizetés szempontjából sokkal kedvezőbb állást, jobb pozíciót talál a szakmájában, mint amilyenre az előző helyen lehetősége volt, így az új ország számos sikerélménnyel is gazdagíthat. Ugyanennek az éremnek a másik oldalán pedig ott vannak azok, akik a képzettségi szintjükhöz képest csak sokkal rosszabb munkát találnak, ezzel általában társul egy elégedetlenség érzés, amikor az illető úgy érzi, „neki nem ez járna”.

Hang szerint a pároknál is több tényezőből tevődik össze, hogyan érzik majd magukat egy új országban; ha tudják egymást támogatni, az megkönnyítheti a beilleszkedési folyamatot, de ha az új helyzetek és a kulturális különbségek miatti stresszt egymáson vezetik le, akkor inkább nehézségeket okoznak partnerüknek. A pszichológus is kiemelte a nyelvtudás fontosságát, hiszen

ha valaki jól beszéli az ők körülevők nyelvét, akkor gyorsan otthonosan mozog majd az adott közegben, és így könnyebben szerez majd barátokat.

Jó alternatíva lehet a szociális háló bővítésére, ha a kint élő magyarok tartják egymással a kapcsolatot, hasznos tanácsokkal segítik egymást. Ám a helyiek társaságaiba sem lehetetlen a beilleszkedés, főként, ha van egy közös hobbi, ami összeköti a közösség tagjait. A szakember szerint mindenképpen időt kell hagyni az új kapcsolatok kialakulásának.

Czimbalmos Mercédesz (27) tizenkét éves volt, amikor a gimnáziuma kórusával ellátogatott Finnországba, majd tizenhét, amikor a Helsinkiben – első alkalommal – részt vett a kendo Európa-bajnokságon a magyar junior válogatott tagjaként. Talán az ő története a legjobb példa arra, hogy egy hobbi kiváló közös pont lehet az új barátokkal.

„Mindkét alkalommal nagyon tetszett az ország, szimpatikusnak találtam az finneket, sok kapcsolatra tettem szert, így amikor az alapszakos tanulmányaim során megfogalmazódott bennem a külföldi mesterképzés gondolata, Helsinki kézenfekvő választásnak tűnt” – kezdte a Zoom.hu-nak a most huszonhét esztendős, vallástudomány szakos doktorandusz. De nem csak ez döntött.

„Bár a költözés egyik okaként valóban a tanulmányaim folytatását jelölhetjük meg, a helyzet sokkal komplexebb ennél. Tekintve, hogy már kamaszkoromra bejártam a fél világot, láttam, hogy mik azok a dolgok, amik máshol működnek, Magyarországon viszont egyáltalán nem. Ez valószínűleg borzalmasan hangzik majd, de mindig teljesen egyértelmű volt számomra, hogy ha otthon maradok, akkor viszonylag rövid idő alatt sikerül egy jól fizető állást találnom. A probléma csak az volt, hogy a pénz abszolút nem motivált és észrevettem magamon: ahányszor visszajövök külföldről, úgy érezem magam, mintha pofon vágtak volna.

Nem mondom, hogy nem hiányzik Magyarország, de a jelenlegi helyzetet tekintve annyival nyugodtabb itt minden, hogy nem tudom elképzelni: hazaköltözzek”.

Czimbalmos Mercédesz

Borítókép forrása: Thielker/ullstein bild/ Getty Images