Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Palkovics szerint nem sérti az MTA autonómiáját a tervezett törvénymódosítás

Palkovics szerint nem sérti az MTA autonómiáját a tervezett törvénymódosítás

Nem sérti a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) autonómiáját a testület költségvetését érintő törvénymódosítás – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az M1 aktuális csatornának.

“Senki nem akarja az MTA-t államosítani” – jelentette ki a tárcavezető az ezzel kapcsolatos kritikákra reagálva, hozzátéve: a tervezett módosítás a források hatékonyabb elosztását szolgálja a jobb eredmények érdekében, és szeretnék, hogy erre vonatkozóan szülessen egy megállapodás a tudomány szereplőivel.

Az egységes innovációs és tudománypolitika megteremtése tisztán szakmai kérdés, amely nemcsak az MTA, hanem az egyetemek és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal forrásait is érinti – közölte.

Kiemelte, a lépés nem sérti semmilyen módon az MTA érdekeit és autonómiáját. “Hiszen ezt a forrást az MTA meg fogja kapni. Annyi változás lesz, hogy megállapodunk bizonyos nagyobb ügyekben” – fogalmazott.

Palkovics László elmondta, az MTA továbbra is önállóan dönthet kutatóintézetei finanszírozásáról és személyi kérdéseiről, a végrehajtandó projektekről és programokról.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy egységes innovációs és tudománypolitikai stratégia jön létre, ezért az állami intézményeknél lévő, kutatásra fordítható, összesen mintegy 70 milliárd forintnyi forrás felosztását a jövőben az innovációs tárca koordinálja.

Az MTA nem akarja

Pénteken rendkívüli elnökségi ülést tartott a Magyar Tudományos Akadémia, ahol Lovász László elnök javaslatát egyhangúlag fogadták el az akadémiai kutatóközpontok és -intézetek vezetői: Lovász javaslatára így azt kéri az MTA a kormánytól, hogy az előzetes konzultáció nélkül benyújtott költségvetési törvényt ne fogadja el.

„Az MTA támogatja a kormányzat hatékonyabb innovációs és tudománypolitika kialakítását célzó törekvéseit, de az irreálisan rövid véleményezési határidővel megküldött tervezetet nem. Az MTA-val előre nem egyeztetett módosítás tervezete kétségtelenül és alapvetően érinti az akadémiai kutatóhálózat működésének feltételeit” – áll az akadémia közleményében.