Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

„Orbán, verd ki a Ferinek” – a NER megszülte a politikailag aktív rapzenét Magyarországra

„Orbán, verd ki a Ferinek” – a NER megszülte a politikailag aktív rapzenét Magyarországra

Egyetlen dolog tagadhatatlanul jobb volt 1989 előtt Magyarországon: az előző rendszer pont annyi frusztrációt, gyűlöletet és kiábrándultságot szült, amiből őrületes kreatív energiák születhettek, leginkább a könnyűzenében. Az Erdős Péter által tiltottnak vagy maximum tűrtnek számító figurák olyan nagyszerű punkzenekarokat hoztak össze, amikre még az is könnyes szemmel gondol, aki nem is élt ezekben az időkben (CPG, QSS, stb.), ez a lendület pedig még a rendszerváltás után is megszült pár politikus zenekart, de az attitűd szép lassan eltűnt.

Megfogható és legyőzhetetlennek tűnő ellenség híján a magyar punk lendületet vesztett, és a régi zenekarok (Auróra, HétköznaPI CSAlódások) mellett sokáig csak a szélsőjobbos zenekarok párosítottak világnézetet is a zenéjükhöz. Aztán megérkezett 2010-ben Orbán Viktor és a Fidesz, elkezdte csinálni, amit csinál, és hirtelen úgy tűnik, ébredezik a zenészvilágnak az a része, ami nincs kiszolgáltatva a Petőfi rádiónak.

A punk nyilván öregszik, viszont a világ legtöbb helyén erre lett alternatíva a hiphop: az egész stílust alapból a feketék elégedetlensége is szülte az USA-ban, hiszen végre nyíltan kimondhatták, hogy cseszegetik őket a rendőrök, mint pl. az NWA tagjait. De a Public Enemy Fight the Powerje sem kifejezetten arról szólt, melyik tagnak van a legnagyobb farka. A már elejétől fogva aktivista stílus mostanra eljutott a Fehér Házig is (Trump a koherens gonodolatokban hozzá közel álló Kanye Westtel spanol, Barack Obama Kendrick Lamart fogadta korábban), képviselői politikai erőt is jelentenek.

Magyarország persze ebben is különleges eset: Európa nagyrészéhez hasonlóan itt sem élt soha elég fekete a hiphophoz, az viszont már valószínűleg hungarikum, hogy az egész stílus még csak az első lépéseit tette (Megasound System, Sírásók, G.O.D., stb.), amikor megérkezett a rádiókba is bejutott társaság: Geszti Péter egy országgal hitette el, hogy a rap a béna szóviccekről és jópofizásról szól, kicsit később a Ganxsta Zolee és a Kartel is csak a tévében látott gengszterkedést fogta fel az egészből, az Animal Cannibals pedig soha nem ment tovább a viccelődésnél.

Amiben a stílus krémje és az underground is megegyezett az, hogy maximum egymásnak szólnak be. Hogy ez az előadók vagy a közönség bűne, vagy hogy egyáltalán bűn-e még nem sikerült megegyezésre jutni, mindenesetre a helyzet konzerválódott: bár a rap és az abból kinőtt stílusok minden eddiginél több embert mozgatnak meg, nagyon ritkán látni bármilyen állásfoglalást politikai vagy úgy általában világnézeti témákban. Ha nagyritkán mégis, az is olyan békére és szeretetre felszólító produkció, mint például Majka hasonló próbálkozása. Ebben a közegben szinte pionír lett a Karteltől eltávolodott Dopeman, aki már 2012-ben kiadta a Bazmeg című dalát, amiben jól elküldte a teljes magyar politikai elitet a picsába, később pedig egy rövid időre még az MSZP is beállt mögé egy rövid és sikertelen politikusi karrier alatt. A Bazmeg már egy sokkal konkrétabb politikai állásfoglalás, mint Dopeman 2002-es lemeze, Az országház fantomja két nagy száma, a Lopni, amiben úgy általában a korrupt politikusokról rappelt, vagy a Megbaszlak, amiben pedig Bayer Zsolt kapta meg a magáét.

Sokatmondó adat, hogy a legstabilabban az a Fankadeli foglalkozott közélettel, aki a néppártosodásra még gondolni sem mert Jobbik szekerét tolta, ma pedig a leggyakrabban a Fidesz házi tévéjében megy be közvetíteni, amit a Fidesz gondol.

A látszólagos béke okait még a szintén a hiphopból kinőtt, most már New Yorkban fotózó egykori SP, Éder Krisztián fogta meg talán a legjobban, aki arra válaszolt, az USA-ban miért jellemzőbb a kiállás ügyek, illetve politikusok mellett: „Talán azért van, mert kint a kormánynak nem biztos, hogy befolyása van olyan területekre, mint a művészetek, a kreatív ipar, vagy a zenei piac, míg itthon meg van. Talán ez adhat okot a félelemre művészeknek, azért kevésbé merik kijelenteni a véleményüket, mert nem tudják, ez milyen anyagi vonzattal járhat.” Ezt támasztja alá a tény, hogy Fluor Tomi zenekara, a Wellhello egy időre teljesen eltűnt a közszolgálati rádió lejátszási listájáról, miután a tévében belekiabált a mikrofonba egy „Soros Györgyöt.”

Bár Fluor a kifejezetten hiphopos időszakában is inkább gecigránátokról énekelt, mint a világ dolgairól, a Wellhello pedig már nem is igazán hiphop, és bevallottan bulizásra találták ki, a rapper az utóbbi időben így is meglepően konkrétan nyilatkozott a 2018-as Magyarországról a 168 órának: „Azt nagyon utálom, hogy a politika elveszi az emberek elől a levegőt, nem tudok úgy végigmenni az utcán, hogy ne ütköznék bele mindenféle gyűlöletkeltő plakátba. (…) Van a piacon egy agresszív szereplő, amelyik folyton pofán vágja az ellenfeleit, azok meg úgy reagálnak, hogy hát, izé, ez a lépés jogilag kifogásolható. Csak akkorra már pofán lettek vágva. Az ellenzék elég töketlen, és akkor még finom voltam.”

Bár nem ez az évszázad odamondása, érthető okokból próbált tárgyilagos maradni, viszont a Wellhello alatti szinten jóval az elmúlt pár évben elkezdett mozgolódni valami: egymástól függetlenül szóltak be különböző előadók egészen konkrétan a vezetésnek, az alábbi dalok közül mindegyik az elmúlt egy év termése.

„Urizálni lenne kedvem néha napján elvétve
Szívesen a Zemplénben vadásznék a Semjénre.”

(Funkasztikus, Bobafett – Bobafunk)

„Körbenézek most látom hogy itt állunk már százan
A százból 40 ember talpig narancssárgában
Szóval a száznak a kétharmada talpig narancssárgában
A pénzét dobálja Orbánnak a nevét kántálva.”

(Krúbi – Orbán, verd ki a Ferinek)

„A Benzzel a nyakatokon megyek át, meg a kátyúkba törném a derekát.
Hol a súlyadó ára, degenerált?
Minden törvényetek nektek generált.
Te döntsd el, hogy igaz vagy hamis,
de az élet a tegnapnál szarabb már ma is!
Az igazság senki földje,
én az utolsó leszek, engem nem törtök be.”

(Giajjenno – Balsors)

Ezekben az előadókban az a közös, hogy fiatalnak számítanak, egyiküket sem játssza a rádió annak ellenére, hogy Youtube-on minden daluk elég szép statisztikákat hoz. De a még alsóbb szintről ott van Noár dala, amiben az idejét múlt oktatási rendszert szidja diákként, vagy a Soundcloud rapben utazó Lil Frakk, aki a kormánynak kedvező álhíreket lelkesen terjesztő Origónak szentelt egy dalt. Persze nem mehetünk el a nyíregyházi legenda Bobafett mellett sem, akit az különböztet meg a többiektől, hogy már 2007-ben is teli szájjal tudta szidni az akkor még Gyurcsány Ferenc vezette kormányt.

„A hiphop szövegcentrikus műfaj, elég könnyen tud reagálni a társadalmi változásokra, pláne úgy, hogy egy zenei alapot sem olyan nehéz összerakni. Szerintem eddig sem volt öncenzúra, egyszerűen nem mászott bele az emberek arcába annyira a hatalom, mint most” – elemezte nekünk a Hősök frontemberként az évek óta a színtér fontos emberei közé tartozó Eckü, aki szerint jóval több embernek van véleménye, mint amennyien ki is mondják: “Van, akinek jobb, de másokat meg megszorongattak felülről. A színtér nagy része szerintem eddig is inkább rendszerellenes volt, de ez most nincs nagydobra verve, mert féltik az egzisztenciájukat.“

Eckü amúgy a Hősökkel bevallottan nem is akar szövegekben is üzenni: „Azt kicsit bánom, hogy a Hősökből kimaradtak a keményebb témák, de ez a közönség igénye is volt. Azt látni kell, hogy az ország elképesztően lebutult. A limonádé dalok viszik a prímet, ezek hozzák a nagy kattintásokat, ha gondolkozni kell, maximum páran veregetik meg a válladat.”

Belülről viszont nem egyértelmű, hogy a hiphop lehet a NER punkzenéje: „Azt nem hiszem, hogy tovább erősödne ennél a rendszerkritikus stílus: a hiphop undergroundja sem annyira egységes már (megszűnt az OSG, nincsenek tematikus rendezvények), mint pár évvel ezelőtt. Krúbiban látom a lehetőséget: imádja a webkettes generáció is, nagyon jól reagál dolgokra, a sok káromkodása és szarkasztikus szövegei pedig jóféle indulatokat fejeznek ki. De abban már nem vagyok biztos, hogy ez eljut vidékre, ami mindig egészen más tészta, egy percig se bántva a vidékieket persze, jómagam is nagyközségben élek”.

Hogy ezt mennyire lehet az aktivista rapzene évtizedeket késett megszületésének tekinteni ezt a pár dalt és előadót, még kérdéses, de ha azt vesszük alapul, hogy szinte pár hónapja szaporodtak meg ezek az amúgy sokszor meglepően jó produkciók, akkor lehet, hogy a jogállam leépítése, az állandó gyűlöletkampány, a gátlástalan propaganda és az ehhez társuló kétharmados kormány egy jó dolgot mindenképpen hozhat: bármiféle irányított támogatás nélkül születnek miatta olyan zenék, amik egy békésebb országban nem születtek volna.

kiemelt kép: Youtube/Krúbi