Az ellenzék a költségvetésről: megszorítás, futballisztán, rossz irány

Az ellenzék a költségvetésről: megszorítás, futballisztán, rossz irány

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beterjesztette Magyarország 2019-es költségvetését. A miniszter szerint a büdzsé készítésének négy vezércsillaga a biztonság, a családok, a növekedés és a (teljes) foglalkoztatottság voltak. Az ellenzék egészen mást gondol róla.

Jobbik: ez a megszorítások költségvetése

A megszorítások költségvetésének nevezte szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a 2019-es büdzsé tervezetét Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke. A politikus szerint “míg az utóbbi években a kipörgő uniós forrásokra lehetett néminemű gazdasági növekedést alapozni”, ez idő alatt “önálló magyar lábra nem állíttatott a gazdaság”, mivel a Fidesz-KDNP elmulasztotta azokat a gazdaságfejlesztési intézkedéseket, “amelyek alapján önerőből, saját forrásból lehetne most növekedni”.

Szerintük ez abból is látható, hogy a jövő évi büdzsé tervezete nem szélesíti a családok kedvezményeit, és “a pénzügyminiszter is azt tartja eredménynek, hogy megtartják azt az erősen szelektív áfa-csökkentési kört, amely az utóbbi években is hiányos volt”.

Z. Kárpát Dániel azt közölte: a javaslat vitája során az áfa csökkentésére – ezen belül a gyermeknevelési cikkek és az alapvető élelmiszerek öt százalékos kulccsal adóztatására -, a lakhatási szegénység mérséklésére, illetve az “igencsak hiányossá váló” szociális védőháló pótlására összepontosít a Jobbik.

Célként említette az oktatás és a szakképzés átalakítását annak érdekében, hogy ne a kivándorlás és a szakemberhiány miatt emelkedjenek a bérek, hanem a magyar gazdaság önerőből legyen képest kitermelni ezt.

LMP: a büdzsé nem ad választ az emberek mindennapi problémáira

Az LMP álláspontja szerint a jövő évi büdzsé nem ad választ az emberek mindennapi problémáira, annak legnagyobb vesztesei pedig a fiatalok “és a jövő lesz”.

Csárdi Antal, a párt országgyűlési képviselője a javaslat szerdai beterjesztését követő sajtótájékoztatóján a változatlanság és a fenntarthatatlanság költségvetésének nevezte a 2019-es büdzsét.

Az oktatási források 15 milliárd forintos növekménye szerinte meg sem közelíti az inflációt, vagyis reálértéken az ideinél kevesebb jut majd a jövő szempontjából legfontosabb területre – fejtette ki.

Hiába készül demográfiai fókuszú kormányzásra a kabinet, ha a költségvetés nem ad választ az elvándorlás megállítására, arra, hogy mitől lesz lényegesen magasabb az itthon dolgozók bére, mitől csökken a munkaerőhiány – sérelmezte, de szerinte a javaslat a lakhatási válságot sem orvosolja.

Csárdi Antal elmondta: az LMP leállítana számos, általuk feleslegesnek és túlárazottnak ítélt beruházást, a többi között a Belgrád-Budapest vasútvonalét, valamint az alapvető élelmiszerek teljes spektrumában csökkentené az áfát.

MSZP: Varga Mihály Futballisztán 2019. évi költségvetés tervezetét mutatta be

A 2019. évi költségvetés tervezetére győzelmi jelentést alapozni nem lehet, annak ellenére sem, hogy Varga Mihály minden idők legjobb költségvetéseként igyekszik eladni portékáját. Reméljük, hogy a pénzügyminiszter már beleszámolta az új költségvetésbe a fideszes korrupció miatt az Európai Uniónak visszafizetendő 150 milliárdos és a miniszterelnök vejének csalássorozata miatti 13 milliárdos büntetést is – írják a közleményükben.

Egy biztos: ez nem egy kereszténydemokrata költségvetés, sokkal inkább egy felelőtlen, populista, kommunikációs kormányzás büdzséje, Futballisztán költségvetése, ahol még mindig több mint 100 milliárd megy el stadionokra.

Varga Mihály szerint ez a biztonságos növekedés költségvetése lesz. Látjuk azonban, hogy a gazdaság motorját továbbra is az uniós források jelentik, amelyek nélkül a magyar gazdaság egyszerűen összeomlana. Ezért is megdöbbentő az Orbán-kormány felelőtlen politikája, amellyel folyamatosan távolítják el hazánkat az Európai Uniótól.

Növekedésről beszélnek, de arról már nem, hogy ebből nem mindenki részesülne. Az elmúlt 8 évben is csak a Fidesz-közeli cégeknek és a multiknak jutottak százmilliárdok, miközben az oktatásra, az egészségügyre és a szociális kiadásokra, lakhatásra a lehető legkevesebb pénzt fordítják.

Látjuk azt is, hogy ettől a költségvetéstől nem fog több gyermek születni az országban és nem fog megtorpanni a tömeges elvándorlás sem a hazánkból. Megdöbbentő, hogy a keresztény kormány tervezete a szegénység mérséklését, a mélyszegénység felszámolását nyomokban sem tartalmazza – reagáltak a szocialisták.

Párbeszéd: A Fidesz költségvetése: tartják a rossz irányt

A 2019-es büdzsé az egy helyben járás költségvetése a Párbeszéd szerint. Az Orbán-kormány nem használja ki a nemzetközi gazdasági fellendülés adta lehetőséget, hogy befektessen az emberekbe, ehelyett továbbra is az ellopható közpénz mennyiségének maximalizálása vezérli.

Nem látszanak az érdemi előrelépés pénzügyi forrásai az egészségügyben, oktatásban, szociális rendszerben, miközben továbbra is van bőven pénz stadionépítésre, fideszpropagandára és luxuskormányzásra. És természetesen 2019-re is betervezett sok százmilliárdot a Fidesz arra, hogy​ azt​ kitalicskázzák a rendszerből.

A válság utáni felívelés és a pozitív nemzetközi környezet kivételes lehetőség, amivel a Fidesz nem képes élni. Miközben jól látják, hogy a hét bő után könnyen jöhet a hét szűk esztendő, mégsem készülnek fel jó gazda módjára.

A Párbeszéd szerint a mostani növekedés gyümölcseit egyenlően kellene elosztani, beton helyett az oktatásba kell befektetni, és meg kell erősíteni a szociális ellátórendszert, hogy jövőbarát, válságálló országot építsünk.

DK: ez a topogás költségvetése

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a szerdán bemutatott 2019-es büdzsé a topogás költségvetése lesz, amely fantáziátlan, koncepciótlan, egy elfáradt, sodródó kormányzat képét mutatja.

Varju László, a párt alelnöke, az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, bár a Fidesz gyors gazdasági növekedést tervez, a költségvetés semmilyen, az emberek számára fontos területen nem képes kezelni az egyre szorongatóbb helyzetet.

Mint írta: Magyarországnak egyetlen célja lehet: európai életet teremteni, bevezetni az eurót és közelebb kerülni az Európai Egyesült Államok eszményéhez. A benyújtott költségvetés azonban ezt a célt nem szolgálja – fogalmazott az ellenzéki politikus.

Kifejtette: a költségvetés nem csökkenti az oktatás, az egészségügy, a szociális szféra krónikus pénzügyi hiányát, nem olvasható ki belőle, hogy a kormány ezeken a területeken érdemi változást tervezne vagy ajánlana.

Állandósul a pedagógus- és orvoshiány, nem kapnak segítséget a hozzátartozóikat otthon ápolók, nem jut több forrás az önkormányzatoknak.

Úgy vélte, a kormány költségvetési tervezete arról tanúskodik, hogy Magyarország egy helyben fog toporogni a következő évben. “Nyoma sincs benne” a megígért haderőfejlesztésnek, nem derül ki belőle, miből finanszíroznák a vitatott bírósági reformot, nem tartalmaz adó- vagy járulékcsökkentést.

Álláspontja szerint a benyújtott javaslat fantáziátlan, koncepciótlan, egy elfáradt, sodródó kormányzat képét mutatja.