Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Jön az időközi közös ellenzéki jelölttel a XV. kerületben

Jön az időközi közös ellenzéki jelölttel a XV. kerületben

Várhatóan szeptemberben – a törvényi határidők figyelembe vételével legkorábban augusztus végén, legkésőbb október elején – tartják a főváros XV. kerületében az időközi polgármester-választást. Erre azért lesz szükség, mert Hajdu László polgármester a DK jelöltjeként szerzett áprilisban Budapest 12-es választókerületében parlamenti mandátumot, az összeférhetetlenség miatt pedig június 7-én lemondott.

Mint arról a Zoom.hu már írt, várhatóan Hajdu alpolgármestere, Németh Angéla lehet a közös ellenzéki jelölt az időközin. Lemondása bejelentésekor Hajdu is őt ajánlotta utódjának, és amúgy is ő vezeti a kerületet az új polgármester megválasztásáig. Hajdu közölte, hogy Németh Angéla a helyi RÁTE Egyesület – amelynek az elnöke – és a Szolidaritás civil jelöltjeként indul, és remélik, hogy a pártok is támogatják.

A Fidesz-KDNP is bejelentette már, hogy László Tamás korábbi polgármestert indítja a XV. kerületi időközi polgármester-választáson. László volt amúgy az a kormánypárti egyéni jelölt, akit a körzetben Hajdu legyőzött az áprilisi választáson. László Tamás 2006-2018 között volt a Fidesz parlamenti képviselője is.

Borítókép: Hajdu László és Németh Angéla / MTI Fotó: Soós Lajos