Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Egy bérgyilkosnak is jár az újrakezdés lehetősége

Egy bérgyilkosnak is jár az újrakezdés lehetősége

2018-ban már nem túl nagy újítás, ha egy alapvetően negatív karakter lesz egy sorozat főszereplője, elég csak a Breaking Bad methfőző kémiatanárára, Dexterre, a szociopata törvényszéki szakértőjére vagy Hannibalra, a kannibál gyilkosra. Ennek ellenére a Barry-nek mégis sikerült valami újszerűt nyújtania, bár elsőre nem tűnhet érdekesnek a sztorija. Spoilermentes évadkritika.

Barry Berkman (Bill Hader) egy depresszióval küszködő bérgyilkos, aki korábban azért választotta ezt a közel sem etikus szakmát, mert Afganisztánból hazatérő tengerészgyalogosként rá kellett döbbennie, az emberölésen kívül bizony nem igazán ért semmihez. Azonban amikor az egyik célpontot követve véletlenül bekeveredik egy félamatőr színjátszó szakkör próbájára, rájön, megtalálta igazi hivatását. (A pilotról itt írtunk egyébként.)

A bérgyilkosoknak is jár a tizenöt perc hírnév

A bérgyilkosoknak is jár a tizenöt perc hírnév Amerika egyik legtehetségesebb komikusa, Bill Hader öt éve hagyta ott a SaturdayNightLive című szkeccsműsort, azóta pedig lassan és magabiztosan építgette önálló karrierjét. Szerepelt drámában ( Csontváz ikrek), vígjátékban ( Kész katasztrófa) és saját áldokumentumfilm-sorozatot is készített három SNL-es kollégával karöltve ( DocumentaryNow!).

A nyolcrészes, egyenként 30 perces első évad ezt a lehetetlen helyzetet szálazza ki, hiszen Barry eredeti mesterségét nem tudja csak úgy dobni, pláne, hogy sem a csecsen maffia, sem főnöke, a megbízásokat szervező Fuches (Stephen Root) nem partner ebben, hiszen mégiscsak egy olyan férfiról van szó, aki jó abban, amit csinál. Közben viszont valami olyasmiben próbál érvényesülni, amiben kifejezetten tehetségtelen.

Fotó: HBO

Ráadásul ebben a fekete humorú szatírában igazán kemény morális döntések elé kényszerül a főszereplő, hiszen lelki egyensúlya elérése és boldogsága érdekében ismételten gyilkolnia kell. Ezeket pedig a sorozat nem mismásolja vagy bagatelizálja, helyenként igazán véres, hogy súlyt adjon a cselekménynek.

A Barry emiatt végig húsbavágóan táncol a végletek között, hiszen amíg a csecsen maffia tagjai nyomi alakoknak tűnnek, akik viráglelkűen villásreggeliznek egymással és csacsognak geopolitikai problémákról, adott pillanatban nem restek brutálisan kinyírni valakit. Ugyanez a helyzet Barry-vel a színházban is, ugyanis hiába mosolyodunk el színpadi teszetoszaságán, vagy azon, hogy az orvlövészpuska mellett figyelve tanulja a szövegét, bénázásainak igenis durva következményei lesznek környezetére.

Mindeközben ott van az újabb mögöttes mondanivaló, érdemes-e az embernek mindent feláldoznia azért, hogy elérje céljait? Ez ugyanis nemcsak Barry-re igaz, hanem a színjátszó szakkör többi tagjára is, főleg Sally-re (Sarah Goldberg), aki például azért nem tud elköteleződni, mert annyira eltökélt célja, hogy megvesse a lábát Hollywoodban. De ott van a rejtélyes gyilkosságok után nyomozó rendőrtiszt, aki nem mer boldog lenni, vagy Barry afganisztáni katonatársa, aki pedig poszttraumás stresszben szenved. Voltaképp mindenkinek megvan a saját személyes drámája, és a szereplők problémáikra nem mindig ad pozitív megoldást, hanem

a szar helyzetekre csak még nagyobb foscunami zúdul.

A csecsenek. Fotó: HBO

Ellentétpárként pedig ott van a színészmesterség tanár, Gene Cousineau (Henry Winkler, vagyis Fonzie), akinek karaktere, valamint igazi mivolta is jó példa arra, hogy a szórakoztatóipar mekkora ribanc, és hogy képes hirtelen felkapni, majd megrágni és kiköpni az embert. Az ő egyetlen célja kiégett 60-as színészként, hogy coelhoi pozitív üzenetekbe csavarva bátorítsa a leendő pályatársakat, miközben legombol róluk egy csomó pénzt.

Ráadásul ahogy haladunk előre az évad során, szereplőink úgy kerülnek egyre mélyebb lelki gödörbe, hogy közben szakmailag kiegyensúlyozottabbak lesznek. Ez az önellentmondás pedig még inkább aláhúzza, bizony a cél nem szentesíti az eszközt.

A Saturday Night Live-ból kikerült Bill Hader, aki íróként, producerként, szereplőként és három rész erejéig rendezőként is aktív részese a sorozatnak, egy közhelyesnek tűnő alaphelyzetet töltött meg valódi, nem közhelyes tartalommal, ami egyszerre szórakoztató és meghökkentően drámai. Lévén, hogy kellőképpen sokáig volt kiszolgáló személyzet számos más projektben (a fentebb említett SNL-szkeccs írás/szereplés mellett készített dialógusokat az Agymanókba; kölcsönözte Kyle öccsének, Ike-nak hangját a South Parkban, miközben executive-ként ötletelt az írókkal; asszisztált Amy Schumer bohóckodásához a Kész katasztrófában), ezzel a sorozattal jól mutatta meg, hogy több fronton is lehet, sőt érdemes szabad kezet adni neki.

Ő lehet a következő fehér Donald Glover, kár, hogy nem rappel.

Itt az új Tupac, aki ráadásul mindenhez ért

Itt az új Tupac, aki ráadásul mindenhez ért Donald Glover társadalomkritikus klipjével, a This is Americával van tele a fél internet, amely pellengérre állítja a fegyvertartást, a látens rasszizmust és a kettős mércét. De ki ez a srác, aki ír, rendez, színészkedik, énekel és emellett azzal kérkedik, hogy jobb mint Tupac, mert igazi polihisztor?

Fotó: HBO

Örömteli, hogy a sorozatgyártásban egyre több ilyen projekt készülhet, és Glover Atlantájához, meg Frankie Shaw SMILF-jéhez hasonlatosan más csatornák is látnak fantáziát a kisebb költségvetésű, de borzasztóan személyes történetekben. Hader ugyan valószínűleg nem volt soha bérgyilkos, de idén a 40-et betöltve valószínűleg számtalanszor feltette magának a kérdést, elég jó/tehetséges/jóképű-e ahhoz, hogy helytálljon az álomgyárban.

A Barry egyébként egy kisebb cliffhangert leszámítva lezárt ívet jár be, önmagában is kerek, de szerencsére a HBO megerősítette, újabb évadot kap a sorozat.