Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Most nem az UEFA-kupa döntőjét, hanem az illúzióinkat veszítettük el

Most nem az UEFA-kupa döntőjét, hanem az illúzióinkat veszítettük el

A magyar futball nagyságáról szóló illúziónk egy utolsó oszlopa ment el szerdán. Meghalt Kovács Ferenc, aki futballistaként KEK-döntős, edzőként pedig UEFA-kupa döntős volt.

Igen, az egyik, ha nem az utolsó oszlopa annak az illúziónak, hogy a

magyar futball tényező még Európában,

hiszen azzal, amit a Videotonnal végigvitt 1984/85-ben, a focink utolsó valódi nagy sikerét érte el.

Nem vagyok szenilis, tudom, hogy éppen akkor, amikor a Vidi 1-0-ra legyőzte a Real Madridot a Bernabéuban, a magyar válogatott váratlan magabiztossággal jutott ki a vébére. Csakhogy 1986. június 2. estéjére a hat szovjet gól, a válogatottunk és annak addig istenített kapitánya, Mezey György tízmillió apró szilánkra zúzta nimbuszát, amit Mezey doktor tevékenységével a következő két-három évtizedben hatásosan folytatott.

Ezzel szemben Kovács Ferenc a szemünkben meg tudott maradni egy szerény, őszülő és bölcs legendának.

Nem döntögette két kézzel saját szobrát, mert józanabb volt annál, hogy elhiggye, neki járna olyan.

Székesfehérvár mellett nőttem fel, de az UEFA-kupás meneteléskor még fiatal voltam, így csak érzékeltem azt a leírhatatlan eufóriát, ami a várost és aztán az egész országot magával ragadta, feloldódni nem tudtam még benne. Az én gyerekkori hősöm már Kaszás Gábor volt, aki 89-ben a pályán bajnok lett a Vidivel, csak éppen arra az egy szezonra olyan döbbenetesen ostoba pontszámítást (és a döntetlenek után 11-eseket) vezetett be a szövetség, hogy minden más szisztéma mellett a Videoton lett volna a bajnok, csak ebben lett negyedik. (Kaszásra Fehérváron, Szegeden és Siófokon kívül máshol sajnos nem nagyon emlékeznek, 1990 januárjában autóbalesetben meghalt.)

Igen, az egy más Videoton volt, mint a mostani, NER-esített, oligarchásított klub.

Ugyanis Kovács Ferenc karrierjére is jutott egy elvett fehérvári arany: egy egész város fújja azóta, hogy 1976 májusában Müncz bíró elfújta az Üllői úti meccset a Fradinak (1-1, Májer Lajost egy labdaelrúgás miatt kiállították), az FTC pedig – saját akkori játékosa, Juhász István állítása szerint – a korábbi több találkozóhoz hasonlóan megvette a hátralévő zalaegerszegi meccsét, és nyolc év után bajnok lett. A Vidi 2., ez Kovács Ferenc legjobb bajnoki eredménye.

Persze, Kovácsnak és Videotonnak ez sem szegte kedvét, a fehérvári csapat először indulhatott el az UEFA-kupában és rögtön a harmadik fordulóig jutott, ott az NDK-s Magdeburg búcsúztatta.

Kovács Ferenc ekkor távozott először Fehérvárról és a bajnok Vasas irányítását vette át Illovszky Rudolftól, miközben három éve már a válogatott másodedzője volt Baróti Lajos mellett. Ott volt a 78-as világbajnokságon, amely után az idősödő Baróti távozott, és logikusan az addigi másodedző lett a szövetség kapitány. Csak kívülről tűnt ez logikusnak.

„Engem majdnem akaratom ellenére neveztek ki szövetségi kapitánynak. Behívattak az úgynevezett Fehér Házba, ott ültek az elvtársak, Biszku Béla, az MSZMP politikai bizottságának a tagja, aztán Kutas István az MLSZ elnöke, és azt mondták, nézze, Kovács, maga lesz a kapitány, ha akarja, ha nem.”

Így idézte fel, hogyan lett övé a legnehezebb magyar edzői megbízatás. Nyolc meccs jutott neki, és azért vonakodott elvállalni, mert tudta, hogy – kinevezéséhez hasonlóan – pártutasításra nem játszathatja a 78-as vébécsapat két negatív magyar főszereplőjét, a vb-n egyaránt kiállított Törőcsik Andást és Nyilasi Tibort. Kovácsnak nem is sikerült összeraknia a válogatottat, 2 győzelem mellett négy döntetlent és két vereséget ért el. Azonban egy újabb politikai változás, a nagy hatalmú Kutas István bukása hozta el az ő távozását is a válogatott éléről. Ő ajánlotta fel az MLSZ új vezetőjének, Szepesi Györgynek, hogy feláll, csak engedjék el külföldre dolgozni. A lemondását elfogadták, de becspaták, maradhatott itthon, Debrecenben.

Szóval nem ez lett Kovács karrierjének a legismertebb korszaka, hanem a második vidis ténykedése. A klub 83-ban majdnem kiesett, ekkor tért vissza, első szezonjában harmadik lett és ekkor jött a ma már mitológiai magasságokba emelkedett UEFA-kupa szereplés.

Mégsem a sikereket sorolnánk fel, azt, hogyan jutott el a Vidi a Real Madrid elleni döntőig, hanem azt a mélyen emberi mozzanatot, ahogy a harmadik fordulóban, a Partizan elleni hazai meccs előtt felrázta feszült játékosait:

Igen, ebben a dokumentumfilmben arról beszélnek játékosaival, hogy a meccs előtti buszozás alatt

a sofőrrel egy pornófilmet rakatott be a busz videólejátszójába.

A többi történelem.

Kovács Ferenc az UEFA-kupa döntője után végül külföldre mehetett dolgozni,Spanyolországba, a Las Palmashoz, de csak egy szezon jutott neki.

Egy NB II-es feljutás a Szegeddel 1990-ben, továbbá egy kupagyőzelem az Újpesttel 1992-ben, ez maradt edzői pályafutása végére.

Kovács Ferencet azonban nem ez tette Feribává, hanem az a józan szókimondás, a higgadtság, amellyel nyolcvanévesen is hozzá tudott tenni a magyar futball elemzéséhez, megértéséhez. Hiszen majdnem nyolcvanéves volt, amikor – Orbán Viktor hívására – Dárdai Pállal 2012-ben egy ad hoc bizottsággal együtt rakott össze egy programot, amellyel megreformálták volna a teljes magyar utánpótlást. Ez a program azonban 2017 végére a kukába került.

És nagyon félünk, hogy Kovács Ferenc halálával magyar foci nagyságáról szóló utolsó illúziónk is a mélybe száll.