Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Félcsaládi kör: háromszázezren vannak, eddig mégis láthatatlanok voltak

Félcsaládi kör: háromszázezren vannak, eddig mégis láthatatlanok voltak

Volt már kávéház, lakott itt Kosztolányi Dezső és Herman Ottó, a budapestiek többsége mégis bútorboltként emlékszik az Üllői út és a Mária utca sarkán álló üzletre. A helyiség mától viszont új funkciót kapott: hétfőn

itt nyílt meg az ország – és Európa – első Egyszülős Központja.

Mielőtt bárki visszakérdezne, a megnyitón sem véletlenül hangzott el többször: tulajdonképpen mi ez a hely? És ami még fontosabb: miért most nyílt meg és egyáltalán miért van rá szükség?

Amikor a központban nem előadásokat tartanak, akkor közösségi irodaként lehet majd használni. Fotó: Veres Viktor

Miközben Orbán Viktor már a választás utáni rádióinterjúban nyilvánvalóvá tette, hogy megállapodást akar kötni a magyar nőkkel, sőt demográfiai súlypontú kormányzásra készül, az elmúlt években szinte semmilyen szó nem esett az egyedülálló szülőkről, sőt a család fogalmát egy férfi és egy nő egyesüléseként hirdette a kabinet. Eközben viszont gyakran elfelejtette, hogy Magyarországon – csakúgy, mint Európa sok másik államában – vészesen nő az egyszülős családok száma.

A tények magukért beszélnek:

hazánkban ma körülbelül 300 ezer olyan család él, ahonnan hiányzik az egyik szülő,

ezekben a családokban pedig félmillió gyerek nevelkedik.

Tehát 500 ezer olyan gyermeknek elváltak, esetleg külön élnek a szülei, még rosszabb esetben meghalt az édesapjuk vagy az édesanyjuk. Bár az ilyen családok nagy részében az anya veszi ki a nagyobb részét a gyereknevelésből, az országban 40 ezer egyedülálló apa is él.

Nagy Anna, az alapítvány elnöke és Novák Katalin család- és ifjúságügyi államtitkár a megnyitón. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Szegénység, elmagányosodás

Az Orbán-kormány ugyan az elmúlt években már kezdett tudomást venni az egyedülálló szülőkről – például elsőbbséget élvezhetnek a bölcsődei felvételinél, ők is felvehetik a családi otthonteremtési kedvezményt és külön nekik szóló Erzsébet-táborba is jelentkezhetnek –, ami az anyagi támogatást illeti, azzal nem kényeztette el az egyszülős családokat. Az érintettek például már régóta panaszkodnak arra, hogy mindössze néhány ezer forinttal magasabb a családi pótlékuk, pedig az esetek nagy részében egyetlen keresetből kell megélniük.

A helyiségben gyermekmegőrző is van, amelyet a programok alatt ingyenesen vehetnek igénybe a szülők. Fotó: Veres Viktor

A központot működtető Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány éppen 13 éve próbál segíteni az egyszülőkön, a többi közt jogi és pszichológiai segítséget, táboroztatási lehetőséget, munkavállalási programokat kínál azoknak, akik egyedül maradtak a gyereknevelés terheivel. Most pedig ők lehettek azok, akik kormányzati támogatással megnyitották a 700 négyzetméteres helyiséget.

Az Üllői út 30. alatt kialakított központot az Emmi 500 millió forinttal támogatta,

de a józsefvárosi önkormányzat is beszállt 11,5 millió forinttal, és a működést is évről évre segítik majd.

„Ha valakinek a munkahelyén az egyik nap azt mondják, hogy holnaptól két ember munkáját kell elvégeznie ugyanannyi pénzért, akkor egy ideig valószínűleg megcsinálja, és meg is dicsérik érte. Aztán rájön, hogy hosszú távon képtelenség ennyit dolgozni és felmond. Az egyedülálló szülők szintén két ember munkáját végzik el, csak ők nem mondhatnak fel, és valószínűleg nem is akarnak” – érzékeltette a megnyitón Nagy Anna, az alapítvány kuratóriumi elnöke.

Az Emmi félmilliárd forinttal segítette a központ létrejöttét. Fotó: Veres Viktor

A megnyitón részt vett Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára is, aki szerint, a központ üzenete, hogy az egyedülálló szülők sincsenek egyedül.

Mielőtt az Egyszülős Központot tervezni kezdték volna, az alapítvány egy kutatást is készített, amelyben arról kérdezték az egyedülálló szülőket, mik a legnagyobb problémáik. Bár az anyagi nehézségeket rengetegen említették, érdekes módon mégsem ez, hanem az elmagányosodás került az első helyre. Az egyedülálló szülők közül rengetegen érzik azt, hogy

nincs kihez szólniuk, nem kapnak segítséget, és teljesen elszigetelődnek a társadalom többi részétől.

Ezt csak növeli, hogy sok esetben a nagyszülők sem tudnak segíteni, mert vagy már nem élnek, vagy pedig nagyon messze laknak a gyerekeiktől.

Iroda, tanácsadás és gyermekmegőrző

A hétfőn a nagyközönség számára is megnyílt központban ezért rengeteg olyan szolgáltatás is lesz, ami ezen segít. Túl azon, hogy programokat és előadásokat is szerveznek majd az egyedülálló szülőknek, helyet kapott egy közösségi iroda és egy tárgyaló is, ahova bárki betérhet dolgozni, és eszközöket is kap hozzá. A helyiségben ingyenes gyermekmegőrző is van, a kicsit nagyobb gyerekeknek pedig ingyenes délutáni korrepetálást és felkészítést is kínálnak. A betérők ezen kívül ingyenes jogi, pszichológiai és mediációs segítséget is kaphatnak.

A Corvin-negyednél található központ persze nemcsak az egyedülálló szülőket várja, szívesen segítenek a válás határán lévőknek és a mozaikcsaládoknak (olyan közösségek, amelyet az egyik szülő és gyerekei alkotnak az új partnerrel, akinek esetleg szintén van már utódja), valamint azoknak a szülőknek, akik nem láthatják minden nap a gyerekeiket.

Bár a nagyközönség csak a jövő héten veheti birtokba a központot, több egyedülálló édesanya már most biztos benne: hatalmas segítséget jelent majd, hogy van egy ilyen lehetőség a számukra.

„Két éve, amikor elváltam, még senki nem volt, akihez fordulhattam volna, nem tudtam hasonló helyzetben lévő családokkal kapcsolatba lépni. Ez hatalmas segítség lesz minden sorstársnak” – mondta Katalin.

Egy másik önkéntes szerint pedig a központ néhány esetben akár még a családi támogatásnál is többet érhet.

„Az egyszülős létben a legnehezebb, hogy egyedül hozzuk meg a felelős döntéseket. A megküzdéshez néha nem elég a családi támogatás, kell egy közösség, ahol hozzám hasonló emberekkel meg tudom beszélni a problémáimat” – sorolta az előnyöket Judit.