Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.
A német menekültügyi kirendeltségek ötödénél szabálytalanságokra gyanakodnak

Újabb szabálytalanságokra gyanakodnak a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalnál (BAMF). A hatóság brémai kirendeltségénél feltárt esetek után további tíz kirendeltségen indítanak vizsgálatot – jelentették be vasárnap Berlinben.

Túl nagy az eltérés az országos átlagtól

A szövetségi belügyminisztérium egy szóvivője német hírportálok beszámolói szerint elmondta, hogy a Brémában feltárt szabálytalanságok nyomán indított ellenőrzés alapján az 50 kirendeltség közül 10-nél állapították meg, hogy az elfogadott menedékjogi kérelmek aránya 10 százalékot meghaladó mértékben eltér az országos átlagtól, ezért ezeknél a kirendeltségeknél vizsgálatot indítanak, összesen 8500, szúrópróbaszerűen kiválasztott menedékjogi eljárást tekintenek át.

A szóvivő elmondta, hogy az országos átlagtól felfelé és lefelé is tapasztaltak 10 százaléknál nagyobb eltérést, vagyis egyes kirendeltségeknél szokatlanul sok, más kirendeltségeken szokatlanul kevés menedékkérő kapott valamilyen – Németországban maradásra feljogosító – menedékjogi státuszt.

Brémában 18 ezer ügyet néznek át

A brémai kirendeltség korábbi vezetője ellen az ügyészség nyomoz azzal a gyanúval, hogy legkevesebb 1200 menedékkérőt menedékjogi státuszhoz juttatott, annak ellenére, hogy a jogszabályok alapján el kellett volna utasítani kérelmüket. A BAMF az ügyészségi nyomozástól függetlenül áttekinti a kirendeltségen 2000 óta pozitívan elbírált valamennyi menedékjogi kérelem ügyét, mintegy 18 ezer eljárást, a feladatra egy 70 szakemberből álló munkacsoportot alakítottak.

A Bild am Sonntag című vasárnapi lap azt írta, hogy az áprilisban nyilvánosságra került brémai ügy miatt Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter leváltotta a migrációs ügyekkel és a menekültügyi hatósággal foglalkozó osztály vezetőjét. A tárca szóvivője azt mondta, hogy az intézkedés az új kormány felállásával függ össze, a minisztérium szervezeti és személyzeti átalakításának része, és nincs köze a BAMF-nál történt esetekhez.

(MTI)