Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Az iszlám tilalmas városai: Mekka és Medina

Az iszlám két legszentebb helyének, Mekkának és Medinának a szaúdi király az őrzője. Ő felel minden zarándok biztonságáért, aki az országba látogat. A királyi címei közül ez a legfontosabb, hiszen az iszlám kötelezővé teszi a hívők számára, hogy életükben egyszer legalább elzarándokoljanak a „Tilalmas Városba”, így évente többmillió muszlim zarándok látogat el a monarchiába. Medina és Mekka is „tilalmas város”. Ez azt jelenti, hogy csak muszlimok léphetik át a határát. Fotóriport.

Medina

Medina lakossága 1,2 millió főre tehető. Az Iszlám második szent helyeként tartják számon Mekka után. Mohamed próféta ugyanis ide menekült 622-ben (ez a hidzsra ideje), és a hagyomány szerint már itt kapta az utolsó kinyilatkoztatásokat. A próféta sírja is itt található.

A próféta mecsetének egyik bejárata. A hagyomány szerint a mecsetet maga a próféta építette a saját háza mellett. Eredetileg egy nyitott tetejű épület volt, melyet a kalifátus terjeszkedésével többször is átépítettek. A Szaúd-Arábiai Királyság 1932-es megalakulása után a mecset több átalakításon is átesett, és az évek során a területe folyamatosan nőt. Jelenleg a hozzáadott udvarokkal együtt 518.160 négyzetméteren helyezkedik el, összesen 1,7 millió embert képes befogadni. A kép az esti órákban, a mecset udvarán készült. Már zárva vannak a hatalmas egészen futurisztikus elektromos napernyők, melyekkel a híveket védik a tűző naptól:

Fotó: Jászberényi Sándor

Galambok repülnek a Mászdzsid Ál Gamama („A felhő mecset”) előtt. A mecset alig pár méterre található a prófétai mecsettől, a hagyomány szerint, amikor Mohamed próféta itt imádkozott, felhők takarták el az eget, hogy védjék Allah küldöttjét a tűző naptól. Innen származik a neve. Medinában több ezer galamb él, a hívők szerint a békesség jelképei:

Fotó: Jászberényi Sándor

A Másdzsid Ál Nábávi belseje egy átlagos napon. A mecset sosem zár be, mindig megtalálható benne pár ezer ember napszaktól függetlenül, de igazán zsúfolttá az imaidők és a pénteki imádság alatt válik. A próféta mecsetét éppen ezért szakaszosan takarítják:

Fotó: Jászberényi Sándor

Nyitott napernyők a prófétai mecset udvarán. Mivel Medina is a sivatagban fekszik, ezért 2010-ben a Királyság óriási, elektromosan működtetett csaknem húsz méteres napernyőket telepített a mecset udvarára. Futurisztikus látvány. Az esernyők árnyékában a fehér márványon gyakran pihennek meg családok vagy a megfáradt zarándokok:

Fotó: Jászberényi Sándor

Fotó: Jászberényi Sándor

Pénteki imádság a próféta mecsetében. Ahhoz, hogy valakinek hely jusson a belső épületben érdemes 2-3 órával korábban elindulnia, különben arra számíthat, hogy nem lesz helye. Aki nem jut be, az odakint imádkozik a napernyők alatt:

Fotó: Jászberényi Sándor

A prófétai mecset két minaretje a négyből, bal oldalon a zöld dómmal, ahol Mohamed próféta és a két őt követő kalifa Abu Bakr és Omar sírja található. A sírok nem látogathatók:

Fotó: Jászberényi Sándor

Mekka

Az iszlám világ legszentebb helye Mekkában van. Hitetlenek nem léphetnek a tiltott városba, nemhogy a Meszdzsid al Haramba, ahol a szent Kába található. A világ minden részéről efelé fordulva imádkoznak a muszlimok. A várost másfél millióan lakják, itt született Mohamed próféta és itt kapta meg az isteni kinyilatkoztatást. A muszlimok számára kötelező életükben egyszer elzarándokolni Mekkába.

A Maszdzsid Al Haram, vagyis a legszentebb mecset éjszaka a Hilton Honors ablakából. A mekkai nagymecset csakúgy, mint a medinai sosincs bezárva, éjszaka is látogatják a hívek. Négyszázezer négyzetméter területen terül el, jelenleg is átalakítások zajlanak, hogy elérjék, hogy kétmillió zarándokot tudjon befogadni:

Fotó: Jászberényi Sándor

Az Abradzs Al Bajt vagyis a „ház tornya”. Egy óriási épületkomplexum közvetlenül a Maszdzsid Al Haram mellett. Több rekordot is tart: a világ legmagasabb szállodája, a világ legmagasabb óratornya, a legnagyobb számlappal ellátott toronyóra. 601 méter magas, a tetejében pedig egy csillagvizsgáló is található, ahonnan csillagászati eszközökkel számolják ki a Ramadán (böjt) hónap beálltának pontos idejét. Az építését 2004-ben kezdték el és 2011-ben fejezték be, 2012 óta látogatható:

Fotó: Jászberényi Sándor

Imádságra készülő muszlimok a Masdzsid al Haramban. Bár a hétköznapokban nem fordulhat elő, itt férfiak és nők egymás mellett imádkoznak. Ez is szimbolikus, azt jelzi, a végítéletkor is így állnak majd egymás mellett az emberek:

Fotó: Jászberényi Sándor

Tavafot végző zarándok a Kába előtt. A tavaf a Kába-kő az óra járásával ellentétes irányban történő hétszeri megkerülését jelenti, háromszor sietős tempóban, négyszer sétában. A tavaf a hívők egységét demonstrálja:

Fotó: Jászberényi Sándor

Hívők hallgatják a müezzint a Hilton Honors imaházából. A nagymecsetnek 9 minaretje van, mindegyik 89 méter magas:

Fotó: Jászberényi Sándor

Kilátás az Abradzs Al Bájt tetejéről a Maszdzsid Al Haram komplexumra. Ilyen magasból már látszanak a nagymecset gigászi méretei. Az átépítések és a mecset kiterjesztése körüli munkálatok még korántsem értek véget. Látható a Kába-kő körül a tavafot végző tömeg. Semmilyen különleges alkalom nem volt a fénykép elkészültekor, így néz ki egy átlagos hétköznap Mekkában. A helyiek szerint a Hadzs hónapjához képest egyáltalán nincs tömeg:

Fotó: Jászberényi Sándor

Imádságra készülő muszlimok a Maszdzsid Al Haram kerengőjében:

Fotó: Jászberényi Sándor

Lelátás a Mászdzsid Ál Haram legfelsőbb szintjéről a Kába kőre és a Tavafot végző tömegre. Nincs különleges alkalom, a mecset mindig ennyire tele van:

Fotó: Jászberényi Sándor

A fotóriport létrejöttét őfelsége Szalman ibn Abdul-Aziz Al Szaúd király támogatta. A szerző a király vendégeként végezte el a kiszarándoklatot (umrah).