Soros György a migránsbiznisz helyett a Teslába szállt be

Soros György a migránsbiznisz helyett a Teslába szállt be

A milliárdos egy, az általa alapított és elnökölt befektetési cégen keresztül az év első három hónapjában annyi Tesla Inc.-kötvényt vásárolt, hogy Elon Musk gyárának egyik kiemelkedő támogatójává vált. A magyar kormány fő ellenségévé tett, magyar származású Soros márciusig 35 millió dollár értékben vásárolt átváltható kötvényeket, amelyek jövő márciusban járnak le – írta a Reutersre hivatkozva az Infostart.hu. (Az átváltható kötvények a határidő lejártakor részvényre vagy kamattal növelt készpénzre válthatóak.)

A lap megjegyzi, Elon Musknak ez a pénz a legjobbkor jön, ugyanis egyre növekszik a befektetői nyomás azért, hogy legyen végre úrrá a Tesla autógyártási nehézségein. Ezért Musk a közelmúltban a saját kezébe vette a gyártósorok optimalizációját, és ennek jegyében be is költözött a gyárba. Az elektromos autókat és energiatároló berendezéseket gyártó amerikai Tesla Inc. a piaci várakozásoknál alacsonyabb, de így is története legnagyobb negyedéves veszteségét jelentette május elején az idei első negyedévről.