Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Viccesen törölte a lábát a Vasasba a köztévé

Viccesen törölte a lábát a Vasasba a köztévé

A Vasas futballcsapata a tavalyi meglepő harmadik helye után idén komoly bajba lavírozta magát és még ki is eshet az NB I.-ből. A köztévé sportcsatornája, az m4 Sport ezt a helyzetet lovagolta meg, és furamód az angyalföldiek helyzetével riogatta/bátorította az éppen érettségizőket.

Ezt a Vasasblog szúrta ki, és a piros-kékek szurkolóit érthető módon rosszul érinthette, hogy a köztévé Instagram-oldala rajtuk élcelődik.

Hogy nem valami hekkelésről van szó, annak bizonyítására legyen itt az eredeti Insta-poszt is.

Ebből azonban az is látszik, hogy a sportcsatorna nem simán azzal viccelődik, hogy négy fordulóval a vége előtt kiesőhelyen áll a Vasas, hanem amiatt is együtt érez vele, hogy meglehetősen nehéz a sorsolása.

Egyébként valóban fura, hogy az NB I. meccseinek hivatalos közvetítője, a köztévé száll bele páros lábbal az egyik klubba. A másik oldalon – a szurkolói kultúrát, valamint a Trollfocit leszámítva – viszont bántóan kevés a maró gúny, a szarkasztikus humor a magyar fociról szóló beszédben. Hát, na, bumm, most az m4-től jött.