Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Jégeső feltüzelte a tüntetőket, de elmosta a rendszerváltókedvet

Jégeső feltüzelte a tüntetőket, de elmosta a rendszerváltókedvet

Kedden a képviselők letették az esküt, megalakult a parlament, a demonstrálók azonban kitartottak: estére negyedjére is tüntetést hirdettek az Orbán-rendszer ellen. Aztán jött a jégeső, ami istentelenül elkapta a Kossuth téren gyülekezőket. A vége egy afféle elrontott dzsembori lett. A nap eseményeit percről percre követtük.

Az Élőláncot a Parlament köré! elnevezésű tüntetés hétfő délután hatkor órakor kezdődött, kedd reggel hét óráig körülbelül száz tüntető demonstrált a Parlamentnél, ekkor szállították el őket a rendőrök. Eközben a Bazilikánál Jobbik-politikusok gyülekeztek kordontás céljából, csakhogy kordon nem volt, a rendőrök élőlánccal állták körbe a Parlament épületét. A Jobbik ezután a Vértanúk tere felől ment be, a rendőrök átengedték őket, mivel azt mondták, részt vesznek a 10 órás ülésen.

Kedd délelőtt 10 órakor az Országgyűlés alakuló ülésével egy időben kezdődött a Civil Ellenzéki Kerekasztal tüntetése, 18 órakor pedig jött a Mi vagyunk a többség! nagytüntetése a Kossuth téren.

Véget vetnek a zenének, hazamennek a legények

A Kossuth tér sarkaiban még felsír egy-egy „Orbán, takarodj!” rigmus, de olybá tűnik föl: menthetetlenül vége van e tüntetésileg roppant hektikus napnak. Mi is köszönjük a figyelmet, jogállamiságban gazdag jó éjszakát kívánunk!

Fotó: Veres Viktor

Horváth kolléga: „Igazi cél nem hangzott el”

Az élő Facebook-közvetítésünk zárása előtt Horváth kolléga (már pulóverben) elmondta, hogy addig, amíg nem jött a jégeső, igazi célt nem fogalmaztak meg a felszólalók, ha csak azt nem, amit már eddig is hangsúlyoztak többször: az ellenzéki érzelmű embereknek össze kell fogniuk. A demonstrálók kevesebben voltak, mint a választás utáni két tüntetésen, ellenben – nyilván a jégesősokk és az erre a körülményre felkészületlenül (sehogyan se) reagáló szervezők teszetoszasága miatt – agresszívvá váltak, ami nem tett jót a tüntetés küldetésének (lásd még: hangos, de békés demonstráció). Egyebekben az a kevés tüntető, aki eddig maradt, lassan és csendben távozik (már azokon kívül, akik leültek a földre), mi pedig a lelkünk mélyén lakó elemzőt eltettük holnapra.

A tömegből azt is ordítják: „Békések vagyunk!!!”

Lassan afféle elrontott dzsembori jelleget ölt a Kossuth téri performansz; innen-onnan szórványos, az alapvetéshez képest kevésbé patent bekiabálások hallatszanak (vö. „Visszatért a feudalizmus!”; „Mocskos Putyin”; Uniós ügyészséget!”; „Csodaszarvas!”; „Tíz kicsi indián!”), miközben a tüntetők azzal igyekeznek nyugtatni egymást, hogy időnként azt ordítják: „Békések vagyunk!!!” Már többen vannak a (rezzenéstelen arccal) álló rendőrök, mint a demonstrálók, ugyanakkor Horváth kolléga kapott végre egy pulóvert az átázott pólója helyett, így jó eséllyel elkerüli a tüdőgyulladást. Nézve a képet, már csak egy, azaz 1 kérdés dolgozik bennem: vajon miért gondolják azt a hátramaradt demonstrálók, hogy választ kapnak a rendőröktől a hozzájuk intézett felvetésekre?

Fotó: Halász Nóra

 

Látkép a vihar után

Széttaposott virágok, elázott transzparensek és néhány száz tüntető.

Kattintson a galériáért! Fotó: Halász Nóra

Fotó: Halász Nóra

Fotó: Halász Nóra

Miniszterelnökömet egy száraz pólóért! És Gyurcsány, takarodj!

A címben jelzett cserét egy tüntető fogalmazta meg, minthogy teljesen rátapadt szénné ázott pólója. Amúgy nincs változás, ha csak annyiban nem, hogy bizonyos tüntetőknél afféle paradigmaváltás tapasztalható, legalábbis nekiálltak ennek a rigmusnak: „Gyurcsány, takarodj!” Aztán visszazökkent minden a rendes „Orbán, takarodj”-féle kerékvágásba. Emellett akad olyan föllépő is, aki unja a banánt:

Fotó: Halász Nóra

„Ki nem ugrál, Orbán Viktor, hej, hej!”

Horváth kolléga (még vizes pólóban) azt mondja, hogy mókás jelenet is akadt a számos ideges momentum sorában. Egy rövid ujjú inget viselő férfi kijött eligazítani a rendőröket, erre őt is elővette a tömeg: „Ki vagy te ott ingben?” Közben egyre csendesebbnek és kisebbnek tetszik a tömeg; kétezren lehetnek a Kossuth téren, a Parlament előtt közvetlenül néhány százan. Valamilyen hangosbemondóból elhangzott, hogy vége a tüntetésnek, egyebekben a tömeg ismét futballrigmusra váltott: „Ki nem ugrál, Orbán Viktor, hej, hej!”

Kattintson a galériáért! Fotó: Halász Nóra

Állóháború van a Parlament főlépcsőjénél

A felhevült tüntetők továbbra is ott állnak a Parlament főlépcsőjénél fölsorakozott rendőrsorfal előtt. Többségükben továbbra is durvaságokat skandálnak, de elhangzik barátkozásra szóló felhívás is: „Magyar rendőr velünk van!” Felcsendül egy „Hajrá, Újpest!” rigmus is, egy nő szappanbuborékokat fúj a rendőrökre, Horváth kollégának pedig nagyon kéne száraz póló. Bonus track: „Orbán geci!” És még: „Még több stadiont!”

Kattintson a galériáért! Fotó: Veres Viktor

Fotó: Halász Nóra

Fotó: Halász Nóra

Kezdenek elszabadulni az indulatok a Kossuth téren

A jégesőtől felpaprikázott tüntetők rendőrsorfallal néznek szemet. Zúg az “új választást”, az “Orbán takarodj”, az “álljatok át”, a “Viktátor”, stb. A parlament előtti tér nagyjából újra megtelt. A hangulat viszont érezhetően megváltozott.