Balog menesztése és más történetek, avagy: „Azt mondják, Viktor nagyon berágott rá”

Balog menesztése és más történetek, avagy: „Azt mondják, Viktor nagyon berágott rá”

Milyen ok miatt távozott Balog Zoltán? Volt-e pánik a Bálnában? S miért futball, futball, futball? Egy kis hatalomszociológiába ojtott kremlinológia fideszes narrációval.

A bizalmi ember menesztése

A kormányfőt Balog Zoltán várta a Dobozy-kúria előtt. Fotó: Facebook/Orbán Viktor

„Zoli iszonyatosan elfáradt és egyszerűen túl sok volt neki a munka. Képzeld, reggel beülsz a miniszteri kocsiba, próbálod feldolgozni, hogy mi történt tegnap az egészségügyben, az oktatásban, a sportban, igyekszel felkészülni aznapra, ráadásul a felét nem érted, amit eléd tolnak, mert annyira speciális a területekről van szó… Aztán mész két-három avatóra, konferenciára, bármire, egyiken-másikon még mondani is kell valamit… Szerintem nincs ember, aki ezt elbírja, aki képes megfelelni ennek a komplex feladatnak, még akkor se, ha az államtitkárságokon profik dolgoznak és minden második kérdésben nyilatkozgatnak is helyetted. Ugyanakkor ez még nem lett volna ok a szakításra, sőt, igazából semmire, minthogy Zoli valóban a miniszterelnök legfőbb bizalmasainak egyike, tehát simán folytathatta volna a munkát. Ezt jól mutatja, hogy Viktor második-harmadik kormányában igazából két konfliktusos terület volt: az egészségügy és az oktatás, és amíg államtitkárok jöttek-mentek, Zoli meg se pörkölődött… Jó, kapott hideget-meleget a médiában, meg nem kellett volna plénum előtt énekelni, de igazából, kormányzati szinten, Viktor szintjén föl se vetődött, hogy ne folytassa a munkát. A konfliktus akkor keletkezett, amikor Zoli azzal állított be Viktorhoz: szeretné, ha szétdarabolná a tárcát. Viktor erre felhúzta magát. Előzményileg tudni kell, hogy még a télen volt a parlamentben egy olyan találkozó, ahol Viktor magas rangú vendégeket fogadott. Zoli is ott volt. És az egyik potentát úgy fél óra után fölöttébb udvariasan megkérdezte: mondja, miniszterelnök úr, mi indokolja, hogy ennyi terület egy tárcához tartozzék? Ilyet én még sehol se tapasztaltam, ha meg nem sértem. Erre Viktor egy nagyjából tízperces válaszba kezdett, hogy igazából munkastratégiai oka volt a központosításnak: a ciklus elején ugyanis több olyan terve volt, például a mindennapos testnevelés, amely átfedést mutatott több – nevezzük így – humán területtel, és nem akarta, hogy az előterjesztés megakadjon-elhúzódjon az egészségügyi minisztérium, az oktatási tárca és a sportot felügyelő szervezet között. Nem akart hosszú, sehová se vezető vitákat, nem akart több minisztérium által jegyzett előterjesztéseket olvasni kormány előtt, egyszerűen csak meg akarta csinálni és kész. Egy ötlet, egy minisztérium, egy előterjesztés… Több, szívének, meggyőződésének kedves ügyet vitt át így, egy svungra, és ezt nyilván Balog is tudta. De mindenképpen hallotta, hiszen ott ült Viktor mellett… Hogy jó-e ez orbáni filozófia vagy nem, az más kérdés, mindenesetre Zolinak tisztában kellett azzal lennie, hogy Viktornak a csúcsminisztérium a szívügye és ezért szívügye – ehhez képest két hónap múlva azzal áll elé, hogy darabold már szét a tárcákat… Azt mesélik, Viktor nagyon berágott rá, volt hangos párbeszéd is köztük és olyasféle mondatok, hogy most nagyot csalódtam benned, Zoli, pedig te a legbizalmibb emberem voltál… Ez a nyilvánosság elé, persze, nem került ki, de az, hogy Zoli teljes állású alapítványi vezető lesz, egyértelműen egy jó kapcsolat vége, de legalábbis visszalépés…”

Ez történt a választás estéjén a Bálnában

Fotó: Veres Viktor

„Az eredményvárón nagyjából este fél kilencig nem volt valami jó a hangulat; igazából nagyon nem volt jó, mert mindenki attól tartott, hogy a magas részvétel az ellenzéknek kedvez. Három héttel a választás előtt, egy nagymítingen egyedül az amerikai tanácsadók egyike, aki Finkelstein után vagy farvizén jött, mondta azt, hogy a Fidesz számára is van tartalék a magas részvételben, de szerintem senki vagy csak nagyon kevesen hittek neki. A Bálnában még fél hét körül is hűtötte az embereket Kubatov, Gyürk, Rogán, és akkor se lett sokkal jobb a hangulat, amikor a vidéki vezetők kezdtek bejelentkezni: hogy hát én hoztam a negyven százalékot, de egy csomó embert nem ismerek, aki elment szavazni, ráadásul a Jobbik iszonyatosat mozgósított… Ebből a legfurább az volt, hogy a Kubatov-lista pártjában egy csomó szavazót nem ismertek… A kedélyek fél kilenc tájékán kezdtek megnyugodni, sőt, alakultak át csaknem eufóriává, amikor a választóköri megbízottak – minden körben egy ilyen ember van – sms-en elkezdték beküldeni Kubatovéknak az adatokat. Az első összesítések után már látszott, az amerikai tanácsadónak lett igaza, és rögtön elkezdték szervezni, hogy akkor Viktor ne szűk körben, hanem szabadtéren, a színpadon beszéljen. Jó, persze, Viktorék és az aktivisták – főleg vidéken – mindent megtettek a jó eredményért; még olyan apróságokra is figyeltek, hogy Ráhel és Tiborcz a választás előtti héten ne legyenek Magyarországon…”

A futballkudarcok egyik legfőbb oka

Csányi Sándor önfeledten magyaráz Orbán Viktornak a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokságon. Egy siker és nagyon sok kudarc…
MTI Fotó: Illyés Tibor

„Egy barátom mesélte, hogy egyszer szimultánt játszhatott a neves magyar sakkozóval; húsz lépésig tök jól ment a parti, emberem el is hitte, hogy tud sakkozni, sőt, képes legyőzni a nemzetközi nagymestert, aki viszont a huszonegyedik lépésben – lazán – olyat húzott, hogy azonnal lehetett látni: még négy-öt-hat lépés hátravan ugyan a játszmából, de a játéknak vége. Na, Orbán és Csányi környezetében éppen ezt mondják: mindkettő ért a focihoz, képes jól játszani is, de van egy határ, a példánál maradva: kvázi a huszadik lépés, amely után már elfogy a tudomány. Az igazi probléma az, hogy valamiért nem értik meg: van egy szint, amely már véprofesszionális struktúrát, szervezést, emberanyagot, transzparenciát igényel. Én is imádom a hetvenes-nyolcvanak évek magyar klasszisait, edzőit, de nem gondolnám, hogy Kovács Feri bácsi, aki anno kiváló edző volt, például UEFA Kupa-döntős volt a Videotonnal, magas szintű, naprakész, konvertálható tudással bír napjainkban. Ezt most csak példaként mondtam, de hát azt azért meglehetősen gyakran látni páholyokban, hogy Viktor ott parolázik a régmúlt klasszisaival és ezt élvezi. Egyébként ezzel semmi baj nincs: azzal van baj, hogy nincs megszervezve a magyar futball, Csányi Sándornak sincs meg a tudása hozzá, legfeljebb ugyanúgy a huszadik lépésig. Mesélik, hogy anno – és nyilván most is – az OTP-ben hogyan dőlnek ki különféle vezetők, ha nem hozzák a számokat, az eredményeket, nem teljesítik a negyedéves, féléves, egész éves célt, és ez a fajta eredménycentrikusság meg is látszik a vállalat teljesítményén. Sajnos a magyar futballban ez nem jön ki, de hát miért is jönne: attól még, hogy valaki légióskodott és lőtt tíz gólt, jó neve volt, nem lesz automatikusan trendeket követő, folyamatosan tanuló, szakcikkeket olvasó, hatékonyan dolgozó, nyelveket beszélő, képzési, vezetési szakember, miközben azt látod, hogy igazából eltűnt az Andorra- meg a Liechtenstein-szint: mindenütt alkalmazzák már a legprofibb technikákat, igyekeznek minél több területen fejlődni; elrugaszkodtak a nyolc-tíz gólt lövünk nekik szinttől… Mesélik, hogy az egyik edzőképzési vezetőt felhívták telefonon: két óra múlva várja a miniszterelnök a parlamentben. Azt se tudta szegény, hová kapjon, aztán Viktor egy jó hangulatú beszélgetés keretében gyakorlatilag nekiállt vizsgáztatni: mi is van a D licenccel? Hány órában oktatják az élettani ismereteket az A-ban? A pro-licenchez hány játékrendszert kell tudni? És nemcsak kérdezett, hanem ötletei is voltak, amivel alapból nem lenne probléma, csak hát a megfelelési kényszer és az a tudat, hogy a miniszterelnök ennyire mélyen benne van a sportágban, szépen leszüremkedik… Pintér Attila a sztáredző? Jaj. De Csányi Sándor is rendre lemegy az öltözőbe, és tart a meccsek előtt ötperces szpícseket: kérdem, miért? Mit keres egy MLSZ-elnök az öltözőben, amikor a játékosok koncentrálnak, merengenek, hangolódnak? Csak megzavarja őket az ilyesmi. Az egész nagyon konfúz, és belengi az amatőr kedvesség diszkrét bája, miközben óriási dolog, hogy Magyarország két ilyen meghatározó alakja ennyire a szívén viseli a labdarúgás sorsát. Sokszor nevetve mesélik, hány ember volt már balhátvéd meg középcsatár egy-egy külföldi meccsnézés előtt-után a benzinkúton, amikor Orbán meg, mondjuk, Mezey Gyuri menet közben összevitatkozott valamin, és a pihenőidőben ott, tankolás közben kellett levezetni, hogyan is néz ki a kocsiban már unásig tárgyalt pressing…”