Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

A Bosszúállók új része minden tekintetben felülmúlja a korábbi Marvel-filmeket

A Bosszúállók új része minden tekintetben felülmúlja a korábbi Marvel-filmeket

A Végtelen háború alcímet viselő legújabb Marvel-mozi hosszabb, komolyabb, drámaibb és akciódúsabb, mint a korábbiak, de ezt aztán tényleg azok élvezik majd a legjobban, akik a korábbi 18 filmet is látták. Spoilermentes kritika.

A Marvel filmes univerzumépítése nemcsak, hogy hihetetlen ötlet volt 2008-ban, de elképesztő vállalkozás is, hiszen előre borítékolható volt, hogy (ha az ötlet beválik, akkor) a különböző alkotások által terebélyesedő közös történeti keretet elképesztően nehéz lesz mederben tartani úgy, hogy azok

egyszerre legyenek koherensek együtt, de közben önmagukban is értelmezhetők maradjanak.

Amikor elkészült a Bosszúállók második része, már látszott, repedeznek az univerzum falai, hiszen az Ultron kora közel sem tudta azt a nívót hozni, amit az első: túl sok mindennek akart megfelelni, tömény- és emiatt néha követhetetlen lett, ráadásul az elvárások súlya nemcsak agyonnyomta az első résszel agyondicsért geekpápa Joss Whedont, de látszott, meg is csömörlött az egész Marvel-franchise-tól és kilépett belőle, lepasszolva a harmadik rész elkészítését más(ok)nak.

Forrás: Disney

Most, amikor a Marvel filmes univerzumában már 18 film és 10 sorozat sztoriszálait kell összefésülni, félő volt, bárki is rendezi, nem lesz működőképes a Bosszúállók: Végtelen háború, mert a töménytelen utaláshalom mellett értelmes történetet csak nyomokban tartalmaz majd és maga alá dönti saját súlya. Nyilván a legelvakultabb rajongók nem gondoltak erre, de azért a Jim Starlins által írt 1991-es Végtelen hatalom című képregényén alapuló eposzi film elkészítésében volt kockázat bőven, viszont jól sikerült rendező(párost) választani, akiket nem győzök eleget dicsérni.

Joe és Anthony Russo az Amerika Kapitány: A Tél katonájával és a Polgárháborúval bizonyították, úgy tudnak izgalmas történetet kanyarítani, hogy közben a rendelkezésre álló karakterek mindegyikét jól mozgatják, a szereplők nem oltják ki egymást és tudnak drámai pillanatokat is szerezni. Ez a jó pedigré ezúttal is igazolódott, a rájuk bízott Bosszúállók: Végtelen háborút is hibátlanul pattintották össze, pedig itt aztán a filmben

feltűnik a Marvel filmes univerzumának szinte összes jófiúja.

Forrás: Disney

Ezt azzal érték el, hogy a képregényekkel vagy Whedonnal ellentétben nem egy helyre akarták terelni a szereplőket, hanem kisebb csapatoknak van fontos része abban, hogy Thanos, az isteni hatalomra vágyó titán ne szerezze meg az összes végtelen követ, amellyel aztán tényleg korlátlan hatalomra tesz szert. Ráadásul olyan jól keverték a kártyákat, hogy együtt még sosem praktizáló hősök kerültek egymás mellé, így a kedvelt karaktereknek újfent más oldalukat kellett megmutatniuk.

Amire egyáltalán nem számítottam, hogy Thanosból sikerül olyan főgonoszt írni, akinek a gonoszsága nem steppenwolfi (helló Igazság Ligája) vagy malekithi (szervusz Thor: Sötét Világ) banalitásokon nyugszik, és nem az az egyetlen motivációja, hogy elpusztítsa az EGÉSZ TÉR-IDŐ KONTINUUMOT, hanem kiderül, egyrészt a maga abszolút értékén valid nézetek vall, másrészt van neki lelke is. Szerencsére az elmúlt néhány Marvel-filmben már látható volt az igyekezet, hogy érthető, földhözragadt indítékokat próbálnak az antagonisták számára skiccelni (lásd Hela a Thor: Ragnarökben vagy Erik „Koncoló” Stevens a Fekete Párducban), és ez most is megtörtént.

Forrás: Disney

Thanos nemcsak egy böszme nagy lila hurkagyurka, aki ül a bazi nagy lebegő trónján és azért gonosz, mert gonosz, hanem a maga elcseszett módján még a kegyelem jeleit is mutatja, döntései pedig kőkemény racionalista elveken nyugszanak. Viszont egy jó antagonista fokmérője a tetteiben nyilvánul meg, vagyis az, hogy cselekedeteinek milyen következményei vannak a hősökre nézve. Márpedig Thanos nem egy kétdimenziós Disney-gonosz, hanem az a figura, aki egy lépéssel ellenlábasai előtt jár, azok pedig hiába eszelnek ki valamit ellene, hibátlannak vélt tervükben kódolva van a bukás, mert a másik felkészültebb volt.

Az, hogy Thanos már a hatodik Marvel-filmben (az első Bosszúállók post-credit jelenetében) megmutatkozott és azóta csak háttérben sompolygó rejtélyes alak, nemcsak egy suspense-elem, hanem utalás arra, hogy ez a figura aprólékos, precíz és punktuális, a Végtelen háborúban pedig ez bizonyossággá válik. Van tét, igazi kockázat, a hősök pedig amellett, hogy hozzák a vicces egysorosokat, hamar drámai pillanatokban találják magukat, amiből nem lehet csak úgy kitáncolni (mint Űrlordnak A galaxis őrzőiben Kevin Baconként).

A 149 percesre nyújtott film ezen felül egy percig sem ül le, rögtön cold opennel nyit, és onnantól kezdve húszpercenként olyan fordulatot vesz, hogy a nézőnek tátva marad a szája. A filmidő pedig csak repül, alig mertem rápillantani az órámra, mennyi van még hátra, mert csak néztem-néztem volna. Leginkább egy letehetetlen könyvre emlékeztet, amit csak fal az ember és alig várja, hogy a következő fejezethez érjen.

Forrás: Disney

Ha van negatívuma, akkor az egyértelműen az, hogy az új nézők számára az előző 18 film teljes ismerete nélkül férc lehet, hiszen pont azért lehetett teljesen akcióorientált, mert nem kellett külön elmesélnie, ki az a Bucky, miért van Wakandában, vagy Pókember miért tekinti a mentorának Vasembert. A másik, hogy a teljes történet majd csak 2019. május 3-án nyer értelmet, amikor megérkezik a Bosszúállók negyedik része. Ennek ellenére, ahogy a címben is állítottam,

a Bosszúállók: Végtelen háború minden tekintetben felülmúlja a korábbi Marvel-filmeket,

hiszen hosszabb, komolyabb, drámaibb, összetettebb, akciódúsabb ugyanakkor nagyon közel hozza a szereplőket azzal, hogy megmutatja gyengeségeiket.

Tökéletes szuperhősfilm.

Még úgy is, hogy a fentebbi megállapításnak (megáll a saját lábán) nem tesz teljesen eleget. A Végtelen háború a Trónok harca-évadok utolsó előtti epizódjaihoz hasonlatos, vagyis a benne taglaltak akkor érthetők igazán, ha az azt megelőző részeket is látta az ember, viszont izgalmas fordulatokat és akciókat tartalmaz, és a végső kérdésekre csak a szezonzáró ad választ.

Nem szívesen lennék a konkurens DC-Warner döntéshozói/kreatívjai helyében, akik tessék-lássék módjára tolják az univerzumépítést. A Marvel-Disney régóta egyengeti ennek a történetnek az útját és abszolút megérte, mert epikus, monumentális, érzelmekkel teli, humoros és drámai is egyben, amely mögött elképesztő írói és rendezői teljesítmény áll. Ennél jobban el sem tudom képzelni, miként lehetett volna ennyi szereplőt mozgatni és így vászonra adaptálni az eredeti képregény szellemiségét, hogy közben belesimuljon a 18 film szabta univerzumba. Pöpec.

Bosszúállók: Végtelen háború (Avengers: Infinity War). Szinkronizált amerikai film. 149 perc, 2018. Értékelés: 8,5/10.