Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Kirúgták a Diósgyőr vezetőedzőjét, Bódog Tamást

Kirúgták a Diósgyőr vezetőedzőjét, Bódog Tamást

Menesztették a diósgyőri focicsapat, a DVTK vezetőedzőjét, Bódog Tamást, miután a napokban hazai pályán kikapott a csapat a Felcsúttól, ezzel pedig elérte azt, hogy a bajnokság kilencedik helyéig csússzon le, és csak két pontra legyen a kieső helyen álló Mezőkövesd csapatától.

Az edző a bajnokság tavaszi etapjában eddig összesen egyszer tudott győztes meccset vívni, ráadásul a kupából is kiesett a csapata, a Felcsút ütötte ki a miskolciakat.

Az edző kirúgása alig két héttel azelőtt történt, hogy a Diósgyőr megkapja az új stadionját, így Bódog elmondhatja magáról, hogy úgy vezette bő egy éven át a Diósgyőrt, hogy hazai meccset nem játszott a csapattal, hiszen edzősködése alatt végig Mezőkövesden vendégeskedett a Diósgyőr a stadionépítés miatt. A csapat következő meccsére sem Bódog készíti majd fel a társaságot.

Bódog összesen 46 meccset kapott a csapattal, ebből 18 győzelem és 17 vereség lett 11 döntetlen mellett.

 

A Magyarországon újonc, Dániából tavaly hazaérkező edzőt Diósgyőrben a játékosok is fúrhatták, erről szólt a Jó lövés, bedobás című focis sorozatunk legutóbbi adásának egy része.

(NSO)

Borítókép: MTI/Czeglédi Zsolt