Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Gyárfás szerint manipulált a hangfelvétel, ami alapján nyomoznak ellene

Gyárfás szerint manipulált a hangfelvétel, ami alapján nyomoznak ellene

Az őrizetből frissen kiengedett Gyárfás Tamás megállt az Echo tv-nek nyilatkozni csütörtök délután.

Elmondta, megvárja a holnapi döntést, de abszurdnak érzi a felvetést. Úgy gondolja, „itt egy manipulatív, összevágott hordalék van, és nyilván ez megtéveszt sokakat”.

Arról is beszélt, hogy a hangfelvételt neki dobták be, majd ő adta oda a rendőrségnek:

„Sok évig megkeresett egy úr, aki mindenkor beszélgetett velem, én gyanútlanul mindenkor válaszoltam, és a beszélgetés közben mindig egy-egy elejtett mondat felmerült, hogy: »Na, mit szólsz ahhoz, hogy Fenyő János meghalt, ugye milyen jól jött neked, most neked könnyebb az élet!« Mondtam, hogy könnyebb, de ebben nem vettem részt, hogy a gyilkosságot előidézze bárki is. De hát ön jól tudja, mert televíziós, hogy én 10 perc alatt vágok egy anyagot – én is tévéztem –, amelyben esetleg negatív színben tüntetik önt fel.”

 

Mint ismert: a rendőrség Fenyő János médiavállalkozó 1998-as meggyilkolásának ügyben hallgatta ki, illetve vette őrizetbe Gyárfás Tamást. A gyanú szerint a sportvezető Portik Tamást bízta meg, hogy ölje meg Fenyőt, Portik pedig Jozef Rohácot bérelte fel a gyilkosságra. Gyárfás ügyvédje korábban elmondta, Bánáti János szerint ügyfele a kihallgatáson panasszal élt és mindent tagadott.