Augusztusban szabadulhat a négy ember haláláért felelős Eva Rezesova

Augusztusban szabadulhat a négy ember haláláért felelős Eva Rezesova

Kilenc évet kapott, de hat év raboskodás után feltételesen szabadlábra helyezhetik Eva Rezesovát.

Eva Rezesova szlovák milliomosnőt kilenc év szabadságvesztésre ítélte a bíróság, miután 2012. augusztus 21-én hajnalban az M3-as autópályán az X5-ös BMW-jével ittasan, mintegy 165 kilométeres sebességgel hátulról belerohant egy Fiat Puntóba. A kisautó utasai közül senki nem élte túl a balesetet, a négy ember elevenen égett el a kocsiban.

Azt azonban a bíróság nem zárta ki, hogy jó magaviselet esetén büntetése kétharmadának letöltése után, 2018 augusztusában feltételesen szabadulhat Rezesova – írja a Blikk. A lap szerint a nő mintarabként töltötte a börtönéveit, a szigorú szabályokat mindig betartotta, rabtársaival pedig egyetlen konfliktusa sem volt, dolgozik, és jó magaviselete miatt már többször is eltávozást kapott hosszabb-rövidebb időre.

Amennyiben Rezesovát feltételes szabadlábra helyezik, úgy a bíróság kirendel mellé egy pártfogót, akivel rendszeresen kell találkoznia az egykori fogvatartottnak. Abban az esetben pedig, ha bármilyen szabálysértést vagy bűncselekményt elkövet, azonnal visszakerül a rácsok mögé, és le kell tölteni a büntetéséből fennmaradó időt – emlékeztet a bulvárlap.