Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

A Netflix és a Cannes-i Filmfesztivál harca a mozi jövőjét is meghatározhatja

A Netflix és a Cannes-i Filmfesztivál harca a mozi jövőjét is meghatározhatja

Május 8-tól 19-ig fog tartani a világ legnívósabb filmfesztiválja, a cannes-i, aminek felhozatalából hiányozni fognak a Netflix-filmek. Március végén jelentette be Thierry Frémaux, a Cannes-i Filmfesztivál igazgatója, hogy ezentúl nem szerepelhet a versenyszekcióban olyan film, amit nem mutatnak be a francia mozik. A rendelkezés nem titkoltan a Netflix streamingszolgáltatót célozta meg, ami bosszúból bojkottálta az egész fesztivált. A két intézmény párharcában nehéz drukkolni bárkinek, hiszen a konfliktus igazi vesztesei maguk az alkotók.

Tavaly májusban kezdődött minden, amikor a Cannes-i Filmfesztivál történetében először versenyeztek Netflix által gyártott és forgalmazott filmek. Joon-ho Bong Okja című filmje és a Noah Baumbach által rendezett The Meyerowitz Stories nem a tartalmuk miatt váltottak ki felháborodást a nézőkből, hanem a vetítés kezdetekor felvillanó Netflix logó miatt. A rosszallás oka az volt, hogy a Netflix nem volt hajlandó a francia mozik játékszabályai szerint játszani. Franciaországban legalább 36 hónapnak kell eltelnie, mielőtt egy moziban bemutatott film felkerülhet a streamingszolgáltatók oldalára, és mivel ez ütközik a Netflix üzletpolitikájával, a streamingszolgáltató úgy döntött, hogy nem mutatja be a francia mozikban a filmjeit.

A felháborodást új fesztiválszabály követte: többé nem versenyezhet az Arany Pálmáért olyan film, amit nem mutattak be a francia mozik. Ez nem jelenti azt, hogy ezek a filmek egyáltalán nem szerepelhetnek a fesztiválon, de kizárták őket a legfontosabb szekcióból. A Netflixre szabott törvény annyira felháborította a streamingszolgáltató tartalomigazgatóját, Ted Sarandost, hogy bojkottálta az egész fesztivált. Összesen öt Netflix-film szerepelt volna a fesztivál különböző szekcióiban: A filmlegenda Orson Welles befejezetlen filmje, a The Other Side of the Wind; az Oscar-díjas rendező, Alfonso Cuarón (Gravitáció) legújabb filmje, a Roma; Paul Greengrass (A United 93-as) Norway című filmje; a Jeremy Saulnier (Green Room) által rendezett Hold the Dark; és Morgan Neville dokumentumfilmje, a They’ll Love Me When I’m Dead is.

Bár nem versenyfilmekről van szó, mégis fájó veszteség a a Cannes-i Filmfesztivál számára ez a négy film, főleg Cuarón és Welles várva várt filmjei. Nem véletlen, hogy Frémaux-tól kezdve Welles lányáig többen könyörögnek Sarandosnak azért, hogy gondolja meg magát. Egyelőre nem lehet tudni, hogy sikerül-e kompromisszumra jutni, bár a két fél arrogáns megnyilatkozásai arra engednek következtetni, hogy nem tervezik elásni a csatabárdot. Kettejük konfliktusa jóval többről szól, mint elsőre gondolnánk: a filmforgalmazás egyértelműen fordulóponthoz érkezett, és a kérdés az, hogy vajon melyik üzletpolitika fog győzedelmeskedni.

Mindenki a mozi megmentőjének hiszi magát

„Számunkra a filmművészet a legfontosabb, és azt szeretnénk, hogy a versenyszekció filmjei bemutatásra kerüljenek a mozikban. Ez a film befogadásának módja, és ezt a Netflixnek is tiszteletben kell tartania.” – ezt nyilatkozta Frémaux az új szabály bevezetéséről. Mindeközben Sarandos egészen máshogy értelmezi a cannes-i szabályt: „Mi a jövő moziját választjuk. Ha Cannes nem tud modernizálódni, és nem akar túllépni a film történelmi szerepén, akkor ez van.” A nyilatkozatokból két dolgot könnyedén meg lehet állapítani: a felek szándékosan nem hajlandóak figyelembe venni a másik álláspontját, emellett mindketten azt hiszik, hogy éppen most mentik meg a filmművészetet.

A streamingszolgáltatók egyre több filmfesztiválon vannak jelen, és a Netflixen kívül például az Amazon is egyre meghatározóbb résztvevője a filmes eseményeknek. Tehát miért pont a Cannes-i Filmfesztivál, és miért pont a Netflixszel veszett össze? A jelenlegi helyzet kialakulásához arra volt szükség, hogy két szélsőségesen ellentétes, kompromisszumképtelen mentalitás találkozzon. A francia nézőpont szerint a film természetes közege a nagyvászon, és a filmnézésnek egy közösségi élménynek kell lennie. Ezzel szemben az amerikai mentalitás az egyedi ízlés kiszolgálását és a választás szabadságát tartja fontosnak, míg a filmnézés körülményei nem érdeklik.

Ettől retteg Hollywood (Fotó: Netflix)

Az egyik fél azzal foglalkozik, hogy az elkészült filmeket megfelelő módon lehessen befogadni, a másik fél számára az a fontos, hogy az elkészült filmek bárhol és bárki számára elérhetőek legyenek. (Fontos tisztázni, hogy ez nem jelenti azt, hogy minden amerikai és minden francia eszerint gondolkodik, – hiszen az egyik legnagyobb amerikai rendező, Spielberg is Netflix-ellenes – viszont az egyértelmű, hogy a két ország nagyon eltérően viszonyul a kulturális termékekhez.)

Mindkét szempont mellett lehet érveket és ellenérveket sorakoztatni. Számos független film soha nem juthatna el a nézőkhöz, ha a Netflix nem tenné elérhetővé az egész világon. Az amerikai független filmeket felvonultató Sundance Filmfesztiválon például nagyon népszerű a Netflix, mert segít olyan filmeket is eljuttatni a külföldi közönséghez, amelyek mozis forgalmazásban sosem lépnék át az országhatárokat. Ezzel szemben sokan a filmek temetőjének tartják a Netflixet, mivel a minőség helyett a mennyiséget helyezik előtérbe, ezért sok értékes tartalom úgy veszik el az oldalon, mint tű a szénakazalban. A tavalyi Sundance-fődíjas Netflix filmről (I Don’t Feel at Home in This World Anymore) például senki nem hallott a fesztivál óta – miközben jelenleg elérhető a Netflixen.

Mindkét fél valójában rosszfiú

Nem szükséges – és nem is érdemes – letenni a voksunkat amellett, hogy a streamingszolgáltatás vagy a mozis forgalmazás segíti-e jobban a filmeseket, hiszen mindkét módszerhez tartoznak pro és kontra érvek. Az viszont elszomorító, hogy a Cannes vs. Netflix háborúban nincs kinek drukkolni. A Slate újságírója az Alien vs Predator szituációhoz hasonlította a helyzetet, hiszen egyik fél sem tekinthető jófiúnak. A francia sznobizmus a mozik 36 hónapos forgalmazási szabályában is meglátszik, amit 2018-ban erőltetni nem túl életszerű. Arról nem is beszélve, hogy amikor a konzervatív filmkritikusok kifütyülik a filmfesztiválon vetített Netflix filmeket csak azért, mert nem kerültek mozis forgalmazásba, kicsit olyan érzésünk van, mintha egy morcos öreg bácsi kiabálna az utcán játszó gyerekekkel. Ráadásul a Cannes-i Filmfesztivál vezetősége csak erősíti a vénember imidzsét azzal, hogy idén a vörös szőnyegen való selfie-zést is betiltotta.

Tavaly még lehetett látni Cannes-ban Netflix logót az utcán, idén ilyen már nem lesz (Fotó: Matthias Nareyek/Getty Images)

Azért a Neflixet sem kell félteni, hiszen egy olyan streamingszolgáltatóról van szó, ami nyíltan vállalja, hogy megsemmisítené a mozi intézményét. A cég CEO-ja, Reed Hastings már tavaly is megvetéssel nyilatkozott a mozis forgalmazásról, azt állítván, hogy az elmúlt harminc évben csak annyi fejlődés történt ezen a téren, hogy jobb íze lett a popcornnak. Hastings szerint a Netflix „fel akarja szabadítani a filmeket”, ami úgy hangzik, mintha a mozik a közönség ellen, nem pedig értük léteznének. A streamingszolgáltatásnak és a mozis forgalmazásnak nem kell kizárnia egymást. Ilyen szempontból az Amazon számít a jófiúnak, aki betartván az öregek játékszabályait, mindig bemutatja a filmjeit a mozikban, mielőtt streamingelni lehetne azokat.

Ebben a háborúban az alkotók az igazi vesztesek

Mivel a Cannes-i Filmfesztivál nem jegyárusításból tartja fenn magát, anyagilag nem befolyásolja a Netflix bojkottja. Emellett a világ legfontosabb filmfesztiváljáról van szó, így amiatt sem kell aggódniuk, hogy ne tudnák bevonzani az alkotókat és a filmeket. A Netflixnek szintén nincs oka aggodalomra, hiszen a filmfesztiválok egyik fő funkciója az, hogy forgalmazót találjanak a filmekhez. A Netflix saját maga forgalmazza a filmjeit, így nem éri anyagi veszteség, ha nem vesz részt az Arany Pálmáért vívott harcban.

Sarandos és Frémaux presztízsharcát nem ők maguk fogják megszenvedni, és még csak nem is az általuk képviselt intézmények, hanem maguk az alkotók. Bekerülni a Cannes-i Filmfesztivál versenyszekciójába hatalmas karrierlépés, ami jelentősen növelheti az alkotó esélyét arra, hogy a későbbi projektjei is zöld utat kapnak a forgalmazóktól. Persze erre mondhatja bárki, hogy nem kötelező a Netflixszel dolgozni, de akinek bármi köze van a filmszakmához, az pontosan tudja, hogy finanszírozót találni nem olyan egyszerű dolog. Kifejezetten igaz ez az elsőfilmesekre, akik jól járnak a Netflixszel – hiszen így világszerte elérhetővé válik a filmjük – de cserébe esélyük sincs bejutni a legfontosabb filmes fesztiválra.

Ha Sarandos és Frémaux tényleg a filmművészetet tartanák szem előtt, akkor belátnák azt is, hogy a filmeket alkotók érdeke a kompromisszum. Amíg egyik fél sem hajlik a megegyezés felé, addig nincs kinek drukkolni ebben a háborúban.

(Forrás: Vox, Slate)

Borítókép: A Netflix Los Angeles-i központja (Fotó: Netflix)

Frissítés: A cikk első verziója hibás szerzővel jelent meg. A cikk szerzője helyesen: Rácz Viktória.