Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Úgy tűnik, tényleg lesz új stadionja az NB I. mostohagyerekének

Úgy tűnik, tényleg lesz új stadionja az NB I. mostohagyerekének

Miközben Kisvárdától Zalaegerszegig, Miskolctól Kozármislenyig nőnek ki az új stadionok a földből, éppen az aktuális magyar futballbajnok, a Bp. Honvéd az, amelyiknek nincs még új pályája. Bár a többi új magyar aréna felépítése sem volt olyan zökkenőmentes, mint azt a felületes szemlélő gondolná, a kispesti egylet szurkolóinál jobban nem csuklóztattak senkit eddig.

Évek óta, egészen pontosan 2013 decembere óta ígéri a kormány, hogy megújul a Bozsik stadion, a kivitelezésre kiírt közbeszerzést azonban ötször is lefújták. Kiderült ugyanis, hogy

kevés a stadionra szánt 5 milliárd állami forint.

Nemcsak a lelátón a szurkolók között, de a stadion környékén, például a közeli Kispesti Temetőben – amelynek szolgáltatóit is érinteni fogja a bontás és utcák lezárása – hónapok óta tartja bizonytalanság, hogy idén tavasszal vagy nyáron kezdik a munkálatokat.

Fotó: honvedfc.hu

Most a Bp. Honvéd honlapja csepegtetett némi információt; ahogy felhívták a figyelmünket a kispesti szurkolói oldal, a Csakblog szerkesztői, hogy ez jelent meg a kluboldalon:

“Legfrissebb értesüléseink szerint a Közbeszerzési Hatóság kiírta az új Bozsik stadion közbeszerzési felhívását. A kivitelezőknek így újra lehetőségük nyílik pályázni a beruházásra”

A megfogalmazás megmosolyogtató, de érthető: a klub csak bérlője lesz a stadionnak, az az állam tulajdonában van. Az új arénát a Fürjes Balázs kormánybiztos felügyelete alá tartozó Nemzeti Sportközpontok építti, ez a szerv írja ki a közbeszerzést is.

Azonban a kiírásnak sem ez európai, sem a magyar közbeszerzési értesítő legújabb dokumentumai között sem találtuk a nyomát.

A Honvéd jelenleg egyébként úgy tervezi, hogy ebben a szezonban játszik utoljára a régi stadionban, a júliusban rajtoló új idényben pedig albérletbe, az MTK Hidegkuti Stadionjába költözik. A kispesti klub túráztatása az új stadionnal azért meglepő, mert bár látszólag nincs beépülve a NER-be, egyetlen politikus, miniszter vagy oligarcha sem ólálkodik körülötte, de tulajdonosa, George F. Hemingway számtalanszor tett már hűségesküt az Orbán-rendszer mellett.