Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Siralmas képet fest a magyar demokráciáról a Freedom House

Siralmas képet fest a magyar demokráciáról a Freedom House

Az eddiginél is sokkal sötétebb képet fest a közép- és kelet-európai térségről a Freedom House most közzétett jelentése. A washingtoni székhelyű szervezet minden áprilisban kiadja Nations in Transit (Nemzetek átalakulóban) című dokumentumot arról, hogy az általuk vizsgált 29 országban hogyan alakult a demokrácia helyzete.

A legfrissebb válasz pedig az, hogy siralmasan.

Ahogy a tavalyiból, úgy a 2018-as jelentésből kiderül, hogy a térségben viharosan leépül a demokrácia. Egy évvel ezelőtt is több ország tartozott a „konszolidált autoriter rezsim” kategóriába, mint a „konszolidált demokráciák” közé, a helyzet pedig nem javult. Sőt, az idei dokumentum szerint az elmúlt 23 évben soha nem tapasztaltak még ilyen szintű romlást. A 29 országból 19-ben csökkentek a demokráciára adott általános pontszámok.

Diáktüntetés a demokratikus oktatásért Budapesten. Fotó: Halász Nóra

A 2018-as jelentés külön kiemeli, hogy a környékbeli országokban lassan normális lesz az, amit először Orbán Viktor nevezett néven.

„Az illiberális politika lassan az új norma Európában”

– mondta Michael J. Abramowitz, a Freedom House elnöke. „A civil szervezetek, újságírók és a politikai ellenzék elleni kormányzati lejárató kampányok Oroszországban és Közép-Ázsiában játszottak úttörő szerepet, de a régióban is egyre gyakoribbak.

Már nem állíthatjuk, hogy ez a probléma csak egy vagy két országot érint. Ahhoz, hogy megvédjék a demokráciát, a vezetőknek szembe kell szállniuk a demokratikus elvek elleni támadásokkal, különösen akkor, ha ezek a támadások az otthonukhoz közel történnek” – tette hozzá. Abramovitz arra is figyelmeztetett, hogy a közép-és kelet-európai történéseket nem lehet különválasztani Európa egészétől.

„Senki nincs teljesen védve az illiberalizmus elterjedésétől” – tette hozzá.

Sereghajtó lengyelek

A legrosszabb helyzetben a lengyel demokrácia van: Varsó a jelentés történetében a legalacsonyabb pontszámokat kapta. A Freedom House szerint a kormányzó Jog és Igazságosság Párt (PiS) átvette a hatalmat a bíróságok felett, politizálta a közmédiát, lejárató kampányt indított a civil szervezetek ellen és a parlamenti eljárásokat is megsérti, ezzel elérte, hogy két kategóriában is soha nem látott mértékben romlottak a pontszámai (nemzeti demokratikus kormányzás és igazságügyi függetlenség).

Orán Viktor és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő: rossz példát mutatnak. MTI Fotó: Kovács Tamás

„Az elmúlt két év lengyelországi történései miatt mindenkinek meg kellene kongatnia a vészharangot, aki azt hiszi, hogy az egypártrendszer soha nem térhet vissza Európába” – mondta Nate Schenkkan, a jelentés vezetője.

A Freedom House szerint éppen ezért Lengyelországgal és Magyarországgal szemben is alkalmazni kellene az Európai Unió alapszerződésének hetes cikkelyét, ami felfüggesztheti a tagországok szavazati jogát az Európai Tanácsban.

Magyarország a rossz példa

Magyarországot nem véletlenül említik. Hazánk a Nations in Transit történetében a legnagyobb összesített romlását könyvelhette el demokrácia terén. Magyarország pontjai 10 éve folyamatosan csökkennek,

2018-ban az átalakuló/hibrid rezsim kategória küszöbén kullog.

„Orbán Viktor kormánya mutatta az utat a közép-európai illiberális erőknek. A Fidesz bebizonyította, hogyan lehetséges foglyul ejteni egy országot a választókerületi térkép manipulációjával, a közbeszerzések befolyásolásával, valamint a média feletti hatalomátvétellel” – mondta Nate Schenkkan.

Orbán Viktor az EPP csúcsértekezletén: nem vetik ki maguk közül. Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand

A Freedom House szerint Orbán hatékonyságát az is jól mutatja, hogy a Fidesz még mindig az Európai Néppárt tagja.

Nem kaptak túl jó dicséretet a szlovákok sem, ott Ján Kuciak oknyomozó újságíró meggyilkolását helyezték előtérbe, aki kormánytagok és a szervezett bűnözés közötti kapcsolatot kutatta. Robert Fico – azóta lemondott – szlovák miniszterelnök ráadásul

Soros György manipulációjának állította be az ellene felhozott kritikákat.

Romániában is véget értek a pozitív változások, ahol az új kormány fáradhatatlanul próbálkozik a bíróságok feletti hatalomátvétellel, az antikorrupciós ügynökség félreállításával és gyakorlatilag legalizálni akarja a korrupciót.

A korrupció okoz problémákat Lettországban is, Szerbia pontszáma pedig égy éve folyamatosan csökkennek.

Dicséretet kapott viszont Macedónia, Üzbegisztán és Észtország – az utóbbi ország kapta a legjobb értékelést, bár eddig is az észtek szerepeltek a lista elején.

„Amikor nincsenek túl jó hírek a demokráciára nézve, Észtország példája arra emlékeztet minket, hogy a liberális demokráciák igenis lehetnek sikeresek és azok is” – írták.