Munkához lát a Kétely-bizottság: kiderítik, történt-e választási csalás

Munkához lát a Kétely-bizottság: kiderítik, történt-e választási csalás

Összeállt egy civilekből és szakértőkből álló bizottság, hogy az április 8-i csalásgyanúk nyomába eredve ellenőrizze a választási jegyzőkönyveket. Rengeteg a bejelentés; szinte az ellenzéki pártoknak kétségeik vannak a voksolás tisztaságát illetően.

Kétely-bizottságot hoz létre Magyar György ügyvéd több független, civil társával: céljuk azonos több ellenzéki pártéval:

a választási jegyzőkönyvek alapján ellenőriznék a választás hivatalos végeredményét, hogy kiderítsék, történhettek-e csalások.

Mint arról a Zoom.hu már beszámolt, az összes, parlamentbe jutott ellenzéki párt – a DK, az MSZP-Párbeszéd, a Jobbik és az LMP is – aggályokat fogalmazott meg, ellenőrzéssel, újraszámolással derítené ki, történt-e csalás, ahogyan arra szerintük több jel is utal.

Állampolgári Számvevőszék

Magyar – aki az MSZP-Párbeszéd színeiben egyéni jelöltként is indult Somogy megye 4-es választókerületében, de alulmaradt fideszes ellenfelével szemben – a Zoom.hu-nak azt mondta: meg akarják nyugtatni a kétkedőket, mert „konkrét bizonyítékok nélkül egy demonstráció is csak üres felháborodásnak tűnhet.” Mint mondta, több helyről érkeznek olyan jelzések az ország minden pontjáról hozzá is e-mailben, telefonon, személyesen, amelyek

kételyeket ébresztenek a Fidesz-KDNP kétharmados parlamenti többségét jelentő hivatalos eredményt illetően.

Egy demokráciában már az is probléma, ha az ellenőrzés hiány alkalmat teremt a csalásra, már csak ezért is indokolt lehet egy vizsgálat.

„Ha az Állami Számvevőszéknek joga van a választásokat ellenőrizni pénzügyi szempontból, akkor az állampolgároknak – akik adóforintjaikból maguk is finanszírozták a választás lebonyolítását és a pártok kampányához is hozzájárultak az állami kampánytámogatás révén – is joguk van ellenőrizni az eredményt, egyfajta Állampolgári Számvevőszékként” – mondta Magyar. Úgy tudjuk, rajta kívül – többek között – Tóth Zoltán választási szakértő, a választásra alakult, Balázs Péter vezette V18 képviselője, Mellár Tamás közgazdász, győztes független pécsi képviselő kap helyet a bizottságban, amelynek tagja lehet még Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely februárban megválasztott, független polgármestere.

Kikérik a jegyzőkönyveket

A Kétely-bizottság megvárja a hétvégét, amikor a Nemzeti Választási Iroda a beérkezett külhoni szavazatokat is feldolgozva megállapítja a választás végleges eredményét, hétfőn pedig kikéri az ország mind a 10 620 szavazókörének jegyzőkönyveit: a pártlistás és az egyéni szavazatokat tartalmazó jegyzőkönyveket is. Ezeknek az adatait összesítik, és – Magyar szavai szerint – „meglátjuk, ugyanaz az eredmény jön-e ki nekünk, mint az NVI-nek.”

Magyar György Fotó: Halász Nóra

Magyar szerint „ha stimmel az eredmény, akkor nincs ok az aggodalomra, ám ha nem, akkor talán lenne értelme kimenni az utcára és azt mondani, hogy ez így nem mehet tovább.” Magyar György elismerte: veszíteni tudni kell, de szerinte „70 százalékos részvétel mellett az emberek nem azért mennek választani, hogy megsimogassák a kormány fejét”, és „nagyon nem ez az eredmény volt várható”.

Megismételt szavazások lehetnek

Példaként említette, hogy a hivatalos jegyzőkönyvek szerint számos szavazókörben előfordult: az MSZP-Párbeszéd egyéni jelöltje százas nagyságrendben kapott szavazatot, míg a pártszövetség országos listája egyetlen egyet sem, holott több szavazó állítja, listán az MSZP-Párbeszédre voksolt. Elképzelhetőnek nevezte – de mindenféleképpen bizonyításra szorul –, hogy az ellenzékre leadott listás szavazólapokat egyszerűen kidobták a szavazatszámlálók, és legyártottak helyette ugyanennyi, a kormánypárt listáját támogató szavazólapot, így a voksok száma darabra is stimmel. Feltételezésekre nem lehet alapozni, csak objektív tényekre – tette hozzá Magyar.

Nemzetközi megfigyelők és újságírók nézik az előzetes eredményt a választás éjszakáján MTI Fotó: Soós Lajos

Elismerte ugyan, hogy ha volt is ilyen csalás, azt a Kétely-bizottság által kikért és újra összeszámolt jegyzőkönyvi adatok sem tudják kiszűrni, hiszen a csalás ebben az esetben a jegyzőkönyvekbe van kódolva, ám szerinte erős gyanút ébreszt, ha a jegyzőkönyvekkel szemben az állampolgárok nagy számban büntetőjogi felelősségük tudatában közjegyző előtt állítják, hogy ellenzéki listás szavazatot adtak le, ám ennek hivatalosan nincs nyoma. Az ügyvéd megítélése szerint innentől erős a gyanú a csalásra, és akár meg is lehetne ismételtetni a szavazást az érintett szavazókörökben.

Több, a választás végeredményében kételyt ébresztő jelenségről beszámolt a Zoom.hu is:

Erős a választási csalás gyanúja, lépésekre készül az ellenzék

Célpont: Százával buszoztatták Ukrajnából a Fidesz-szavazókat

Gyurcsány nem zárja ki, hogy elcsalták a választás egy részét

A Jobbikra adott szavazatok egy kamupárthoz kerültek

Csak az ellenzékre leadott szavazatok között volt érvénytelen két baranyai szavazókörben

Ha az ellenzéki pártok nem, akkor Tóth Zoltán választási szakértő vizsgálni akarja a szavazást

Borítókép: Illusztráció / Fotó: Pixabay