Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Meghalt vidéken az MSZP: megyei vezetők beszéltek a Zoom.hu-nak a szétesésről

Meghalt vidéken az MSZP: megyei vezetők beszéltek a Zoom.hu-nak a szétesésről

Mitől döbbentek meg a MSZP vidéki vezetői? Miért nem sikerült a mozgósítás? És a Fidesznek miért nagyon? Összeomlóbázis-elemzés.

Vasárnap késő délutánra meglehetősen letargikus hangulat lett úrrá az MSZP vidéki vezetőin, amikor – egymással sűrűn telefonálva – egyértelművé vált számukra: a Csongrád 1-es választókerületében győztes Szabó Sándoron kívül nem lesz más szocialista párti első helyezett sehol Magyarországon. (Félsiker a független, de MSZP által is támogatott Mellár Tamásé Baranya 1-es körzetében.)

De hogyan jutottak idáig?

Azt a passzust most (mélységeiben) hagyjuk, miként amortizálódott a párt a 2010-es és a 2014-es választások óta; mennyi mindent veszített (pénzügyi és humánerőforrás, székházak stb.). Megyei vezetőkkel beszélgetve inkább azt skicceljük fel, szerintük milyen folyamatok és okok vezettek – szemben az elfogadható budapesti eredményekkel – az egykor tradicionálisan erős vidéki bázis csődjéhez.

Eszerint:

  • „Az utolsó hetekben a fideszesek iszonyatosan nagyot mentek a kistelepüléseken. Jó, ehhez minden erőforrásuk megvolt, de azért nyomultak is a terepen keményen. Pláne, hogy nagyon bennük volt a februári, hódmezővásárhelyi polgármester-választás pofonja és az ebből következő, felülről jövő, igen erős ukáz. Egyszerűen semmiben sem tudtuk tartani a lépést velük.”
  • „Azt azért durva volt megélni, hogy a legnagyobb vidéki nagyvárosokban tanult, iskolázott emberek kérdezték tőlünk: ki is tőlünk a jelölt? A fideszest jobban tudták, mint a sajátjukat…”
  • „A fideszesek azt mondták a népnek: megvédjük magukat a migránsoktól és jön az utalvány. Mi meg nem mondtunk igazából semmit…”
  • „Az sem segített, nagyon nem, hogy a pártközpontokból heteken, sőt hónapokon át szinte minden nap más üzenet érkezett: igazából fogalmunk se volt, hogyan áll éppen az összefogás. Kis túlzással az ATV-ből meg a HírTv-ből tájékozódtunk, annak megfelelően, melyik vezető éppen mit mond. Ha egyáltalán mondott valamit… Ez a húzd meg, ereszd meg kora ősz óta tartott, és egy idő után érezhető volt, hogy nagy baj lesz, ha nem tudunk mit mondani az amúgy is megrogyott tagságnak. Ki lesz a vezető, az elnök, a miniszterelnök-jelölt, ki mi lesz a konstrukció és az ajánlat? Hol kell kampányolnunk és hol nem?”
  • „A DK sokáig szívatott minket. Elment a mi tárgyalódelegációnk, Molnár Gyula, Hiller Pista, Tóth Berci Gyurcsányékhoz, majd visszajöttek az elnökségire valami elképesztő dékás ajánlattal. Aztán mentek vissza. Gyurcsány szerintem röhögött a markába; neki a kezdettől fogva az volt a célja, hogy kiüsse az MSZP-t, és csak a végére jött meg az esze. Igaz, akkor már nem kérték, hanem követelték tőle, hogy állapodjon meg velünk és mutasson egységet. Hozzáteszem: alelnöke, Molnár Csaba végig teljesen korrekt volt, ha rajta múlik, már októberre vagy novemberre megállapodunk. Feri csak ült az egyeztetéseken, szívta a cigiket és hagyta, hogy szenvedjenek a tárgyalófelek…”
  • „Botka Laci lemondása után amúgy is óriási zavar volt, egyszerűen nem tudtuk, a következő pillanatban mi lesz; szégyenszemre még a decemberi kongresszust is arrébb kellett rakni. Szerintem az egész ország rajtunk röhögött.”
  • „A vidéki tagság egy idő után besokallt. Emlékszem, benne voltunk már az őszben, amikor egy országos elnökségi ülés előtt a megyei kollégák többsége és a budapesti vezetők egy része kimondta, hogy elég volt Molnár Gyula teszetoszaságából, rúgjuk ki. Szinte forradalmi hangulat volt kibontakozóban, de a higgadtabbak meggyőzték az idegeseket: ha Botka után Molnárt is kivágjuk, az egyenlő a halállal. Emlékszem, november közepén Kunhalmi Ági budapesti elnökként ultimátumot intézett Gyulához, hogy legyen már meg a közös miniszterelnök-jelölt és a közös lista… Semmi nem lett belőle. Ebből sem… Ekkortájt, látva a teljes zavart és az eredménytelen dékás tárgyalásokat, többen ki is léptek.”
  • „Ezt követően valamelyest normalizálódott a viszony, de Gyula körül gyakorlatilag elfogyott a levegő. A dékás körzetharc még javában tartott, az emberek pedig egyre csak azt kérdezték tőlünk vidéken: mi lesz, hogy’ lesz? Ukáz nem jött a pártközpontból, annak ellenére sem, hogy mi, helyben sokszor nagyon közel voltunk a megegyezéshez dékással, együttessel, bárkivel; egyszerűen csak megbeszéltük velük egy az egyben, már csak a központi oké hiányzott, de az csak nem akart jönni.”
  • „Egy idő után a tagság szinte az összes megyei vezetőnek megfogalmazta azt az igényét, hogy bárkivel, akár a Jobbikkal is, de állapodjunk már meg valahogyan. De ebből se lett semmi, igaz, talán kivitelezhetetlen is lett volna. A mi tagságunk fele ilyesmibe sose ment volna bele.”
  • „Karácsony Gergő megválasztása jó húzás volt; kicsit mindenki megnyugodott, elkezdett bízni, és igyekezett nekifogni a munkának. Csak továbbra is sok volt a bizonytalanság, ráadásul jött a Párbeszéddel közös országos lista, amiről igazából senki nem tudta, hogyan állt össze. Több olyan név is volt rajta, befutó helyen, amelyik láttán három-négy megyei vezető is kapásból azt mondta: ha ők igen, akkor mi nem, és lehúzatták magukat listáról, illetve visszaléptek a körzetükből. Legfőképpen azokkal volt problémájuk, akikről legalábbis sejthető volt, hogy nem feltétlenül a legelkötelezettebb MSZP-sek… Kifelé, persze, erről nem beszéltünk, de azért érződött, hogy a tagság nagyon nem egységes. Ezt az utcán is észrevettük. Az már csak hab volt a tortán, hogy több helyen a dékás nem akart vagy nem tudott a szocinak kampányolni és fordítva. Így az emberek vagy nem tudták, ki kivel van, egyáltalán mi a cél, vagy csak a megosztottságot látták…”
  • „Februárban már nagyon meleg volt a pite, de Gyula továbbra sem tudott rendet vágni; mindenféle ultimátumcsaták zajlottak a fejünk fölött, ami a tagság jó részét végképp demoralizálta. Megesett, hogy az elnökség konkrétan szembement az elnökkel, amikor kiderült: Fodor Gábornak, a Liberálisok elnökének befutó helyet akar adni az országos listán. Úgy leszavazta, mint a huzat.”
  • „A végén már úgy voltunk vele, hogy ússzuk meg valahogyan, arcvesztés nélkül… Olyan versenyben kellett helytállnunk, amelyben Mercedesek vetélkedtek Trabantokkal… Nem jött össze, nagyon nem.”
  • „Amúgy… Nem lehet mindent Gyula és az elnökség nyakába varrni; a második Gyurcsány-kormány bukása és Feriék kilépése óta folyamatos az erózió. A társadalmi beágyazottságunk vidéken lassan, de biztosan apad… Az évek során kiszorultunk a megyei közgyűlések legfontosabb pozícióiból, például a gazdaságiból, és évről évre egyre kevesebbünk van mindenből: pénzből, emberből, aktivistából, bármiből… Egy idő után ott tartottunk, hogy a helyi szavazókörökbe sem sikerült embert találnunk.”
  • „A helyi gazdasági elit 2010 után megértette az idők szavát, és vagy átpártolt a Fideszhez, vagy csak egyszerűen nem támogatott minket, nehogy baja legyen belőle. A Mészáros-, Vajna-, Pecina-féle sajtóhatalom-átvétel pedig mostanra azt eredményezte, hogy a nagy megyei lapok egy hangot sem közöltek már a híreinkből, sajtótájékoztatóinkból. Volt főszerkesztő, aki a telefonban csak szabadkozott: Bocs, de amit küldtök, azt nekem egyből fel kell küldenem a központba, ahol vagy jóváhagyják, vagy nem. A legtöbbször nem… Elfogytunk, felőrlődtünk. Amit mi egy-két-hárommillió forintból igyekeztünk megoldani a kampányban, arra a fideszesek húsz-huszonöt milliót fordítottak. A Fidesz teljesen átvette vidéken azt a szerepet, amelyet sokáig mi töltöttünk be. Mindenhol ott vannak.”

A hogyan, merre továbbot egyelőre a vidéki vezetők se látják, de abban egyetértenek: újjá kell építeni és szervezni a pártot, akár más néven, esetleg szövetségesi rendszer keretei között – utóbbi már elindult a Párbeszéddel –, különben:

„Végünk, vidéken megszűnik az MSZP. Aztán megszűnik az egész MSZP…”