„A zaklatási botrány boszorkányüldözés lett, pedig most is dolgoznak nagy gazemberek” – interjú Kovács Patríciával

Szabadságharcról, a szavazás fontosságáról és a közszereplők felelősségéről beszélgettünk a színésznővel.

Most épp a 444-en látható többrészes dokumentumfilmet narráltad fel, ami leginkább a orosz befolyásról szól Magyarországon. Jól sejtem, hogy ezt nem a fizetésért csináltad?

Fizetést kaptam érte, de amúgy sem volt kérdés egy percig sem, hogy felnarráljak egy ilyet, mert tudtam, hogy átfogóan és jól beszélnek a kérdésről, akár le lehetne vetíteni történelemórán. És én amúgy sem vagyok egy apolitikus ember. Mindig érdekelt a közélet.

Megdöbbentett, amit fel kellett mondanod?

Az elejében semmi megdöbbentő nem volt, de aztán ahogy egyre mélyebbre ásnak az eseményekben, azért kaptam egy két gyomrost. Fontos, hogy beszéljünk ezekről, és ne felejtsük el őket. A mai fiatalokkal szerintem ilyen formában kell beszélni, így lehet nekik megmutatni a világot ahol élnek.

A választások előtt jobban áthatja a mindennapjaidat ez?

A napi rutinom része, hogy megnézem a híreket a telefonomon, úgyhogy különösen nem nyomaszt. Nem felzaklatni magamat híreken már olyan automatikus, mint elmenni fogat mosni. Ritkán vannak olyan korszakok az életemben amikor teljes hírzárlatot csinálok, de akkor sem a politikai helyzet miatt, hanem mert épp olyan típusú munkában dolgozom amiben szükségem van arra, hogy kicsit kikapcsoljam a külvilágot.

Fotó: Veres Viktor

Viszont mintha a színházi világot is lassan maga alá temetné a napi politika, Alföldi Róbert előadásaiból másodpercek alatt téma lett azzal, hogy lefújták az előadását, és ő is megnyilvánult arról, hogy mit gondol Stohl András TV2-höz igazolásáról. Létezik valamiféle szabadságharc?

Én azokkal dolgozom, akik akarnak velem dolgozni. Ha valaki azért nem akar velem, mert mondjuk megnyitottam egy Pride-ot, akkor azzal az emberrel tényleg nincs dolgunk egymással. Olyanokkal szeretek dolgozni, akikkel egyet gondolunk a világról, vagy engem érdekel valamiért nagyon, hogy ők mit gondolnak. Szekértolója senkinek nem voltam soha, de így is volt olyan korszak, amikor nem mentem be a köztévébe, mert kitiltottak.

Akkor olyan csinovnyikok dolgoztak ott, akiknek az volt a dolguk, hogy kitiltsanak,

aztán jöttek újak, azok meg hívtak és én bementem, ebből nem csinálok személyes szabadságharcot.

Munkahelyi konfliktusaid vannak a világnézeted miatt?

Figyelj, ez olyan mint egy nagy sportteljesítmény. Én még nem futottam le maratont, de nagyon sokat végigszurkoltam. És ott azt láttam, hogy a 42 kilométer az 42 kilométer mindenkinek. Egyszerre izzad és küzd balos, jobbos, férfi, nő, egészséges vagy éppen mozgáskorlátozott. A színház is ilyen. Amikor Jordán Tamás vezette a Nemzeti Színházat, akkor egy asztalnál ült Blaskó Pétertől kezdve Hollósi Frigyesen át Kulka Jánosig, és közösen beszélték meg a napi híreket, miközben froclizták egymást. Szeretettel és tisztelettel. Aztán felmentek dolgozni. De elég megnézni Alföldi mondatát Stohl Andrásról. Nem értenek egyet fontos kérdésekben, de ettől még jól tudnak dolgozni, és határtalan a köztük lévő szeretet. Tisztelet van abban, ahogy elfogadják a másikat. Nagyon jó, hogy ezt nyilvánosan is el tudja mondani.

Közben te is a kormánykritikus hangnemmel igazán nem vádolható TV2 egyik sorozatának főszereplője vagy, ezért nem támadtak?

Van egy olyan rajongóm, aki évek óta ír nekem üzeneteket, ő például kijelentette, hogy továbbra is imád, de a Korhatáros szerelmet nem fogja megnézni a TV2 miatt. Amikor kijött a sorozat, akkor tízből három komment erről szólt. Ezért nem fogok magyarázkodni. Amikor a pilot elkészült, nem is lehetett tudni, kihez kerül, aztán a TV2 fizetett érte és megcsinálták. Nem vagyok a csatorna arca, a szerződésemben szereplő keresztpromós dolgokban feltűnök, de nem ugrálok a műsorokban. Ebből élek, ez a szakmám. A sorozatsztárokat és a híradósokat leszámítva mindenki vándorol a szórakoztatóiparban.

Akkor nem szoktál egyeztetni Andy Vajnával?

Dehogy. Ugyan! Én az RTL-nél is dolgoztam, és fogok is. Azt szoktam mondani, hogy

csatornaigazgatók és pártok jönnek-mennek, de én 80 évesen is színész leszek.

Ezt a Törőcsik Maritól loptam, ő is átvett minden díjat minden érában.

Te vállalod, amit gondolsz, de Magyarországon szerinted miért fél a legtöbb ember ettől?

Kicsi a piac, és nálunk annyira sokáig nem lehetett mondani semmit, hogy nem alakult ki ennek a közéleti kultúrája. Nincs benne az, hogy csak azért, mert mást gondolunk dolgokról, értékeljük egymás munkáját. A rossz beidegződések nem múltak el, talán majd a gyerekeinknél.

Fotó: Veres Viktor

Benned akkor hogy alakult ki ez az aktivizmus?

Van igazságérzetem. Amikor kiderült, hogy feketelistás vagyok az MTVA-nál, azért hoztam nyilvánosságra, mert tudtam, hogy még nagyon sokan állnak így, csak nem merték elmondani. Én úgy voltam vele, hogy beleállok, már csak miattuk is.

Azt meg mered mondani, kire szavazol?

Nem, az nem tartozik senkire. Ha most kiállnék, és elmondanám, kire szavazok, az már szekértolás.

Az, hogy elmenjünk szavazni, szerintem állampolgári kötelesség.

Nagyon tud idegesíteni, amikor valaki puffog és elégedetlenkedik, de aztán rájön, hogy el kéne utaznia szavazni Budapestről vagy átjelentkezni és azt már nem teszi meg. Csak tesped otthon és osztja az észt tovább a kanapén. Az ilyet utálom.

Az nem nyomasztó, hogy közszereplőként mindenki valami jó példát vár tőletek? Egyáltalán elvárható, hogy egy közszereplő példát mutasson?

Álljon oda fontos ügyek mellé, igen. Az szerintem minden ismert ember kutya kötelessége. Ezen túl senki ne várjon el semmit senkitől. Mi az elvárható? Éljen a férjével vagy feleségével, ne legyen szeretője, ne váljon el? Vagy mindig betartsa a KRESZ-t? Emberek vagyunk, és nem tudunk ennek megfelelni, szoktunk hibázni.

Fotó: Veres Viktor

Nem rossz, hogy az életed minden rezdülését figyelik?

Meg kellet tanulnom ezzel élni. Ahhoz fogható ismertséget, mint a Korhatáros szerelem, egyik korábbi munkám sem hozott. A magyar nép sorozatot néz. Már nincs az a szemüveg vagy sapka, amiben ne ismernének fel. Fél éve még simán elvegyültem a villamoson a gyerekemmel és a kutyámmal, ez ma már elmúlt. Először nem volt egyszerű megküzdeni azzal, hogy a nyakamba ugranak az Ikeában, és nézik, mit rakok bele a kosaramba a Tescóban.

Amikor már leveleket kapok a sorozatban játszott karakteremnek címezve, az szívszorító.

Én azt hittem, hogy a 21. században, amikor már mindent meg lehet tudni a filmkészítésről véget ért az isaurai naivitás. De nem. Mióta lement a sorozat, kicsit visszaszorult ez. Akkoriban volt két olyan hét, amikor ki se akartam szállni az autóból, csak éjjel mentem a Tescóba, rendeltem a kaját, szörnyű volt. De aztán jött egy pont, hogy elég volt, kérem vissza a régi életem.

Voltál bunkó is emiatt?

Nem, jól nevelt lány vagyok. De azt éreztem, hogy gyomorideget kapok az állandó mosolygástól és attól, hogy a postán állva is valamiféle szerepben vagyok. Otthon dühöngtem rajta, hogy miért kell nekem mindig rendelkezésre állni.

Emiatt kerülöd a hangsúlyosabb celebkedést?

Pár éve már úgy gondolom, hogy akkor is szereplek az újságokban, ha nem mondom el az újságoknak, milyen díszeket vásárolok húsvétra. Engem ezek nem érdekelnek. Ha nem adok interjút, akkor is ír a bulvár a sorozatról, amit szeretnek az emberek és örülnek, ha olvashatnak róla. Régen megmutattuk a gyereket, és adtunk hírt az esküvőről, de most már tényleg nem akarok arra időt vesztegetni, hogy mondjuk gardróbomat mutogatom. A gyerek is kétéves koráig szerepelhetett, amióta közösségbe jár, nem.

Ezek szerint régen azért szerettél celebbulikba járni?

Úgy voltam vele, hogy ez az élet ezzel jár. De rém nehezemre esett azért felöltözni és sminkelni, hogy elmenjek valahova, ahol úgyis tudom, mi fog történni. Ma már ez nincs. Amikor az RTL Klubon a Hungary’s Got Talent zsűritagja voltam, akkor azt hittem, kell ezt tolni, de szerintem már azt érzem, hogy csak jól kell dolgoznom.

De ezt régen is megtehetted volna, vagy azért le kellett tenned az asztalra?

Abszolút.

Nem azért vagyok most itt, mert én vagyok a legjobb abban, amit csinálok,

hanem azért, mert ismernek és szeretnek az emberek. Egy csomó hely van, ahol más is játszhatná azt a szerepet, amit én. A Centrál színházban fut a Házassági leckék középhaladóknak, amiben négyen játszunk Balsai Mónival, Stohl Andrással, Schmied Zolival. Szerintem jól végezzük a munkánkat, de azért is mi vagyunk ott, mert az emberek bejönnek ránk. Másik négy ember is ugyanilyen jól eljátszhatná, de mi havonta ötször teltházat csinálunk. Ehhez benne kellett lenni közönségfilmekben, reklámokban, hülyeségekben. De ezek már megvoltak, köszi, már oda megyek, ahova akarok, és nincs más dolgom, mint hogy jó anyja legyek a gyerekemnek, és jól végezzem a munkámat.

Fotó: Veres Viktor

A munkádat mennyire változtatták meg a tavalyi zaklatási botrányok? A Marton-ügy óta kicsit úgy képzelik el az emberek a színházat, mint valami fertőt.

A szakmánk megítélésének nyilván nem tett jót. De azt hiszem, Marton elvitte a balhét, miközben én tudom, kishal volt ahhoz képest, amik még vannak. Fontos, hogy erről már lehet beszélni, de

az nem jó érzés, egy próbán arról agyalni, hogy ez most #metoo vagy nem.

A színházhoz hozzá tartozik a szexus, és amikor egy férfi kollégám azt mondja, hogy nem mer megfogni, az nem jó.

Rosszat tesz az egyetem megítélésének is, ami amúgy is érzékeny hely. Sok fiatalember keresi a saját szexusát és önmagát amikor bekerülnek és egy színészhallgatónak le kell küzdenie a gátlásait. Itt csókolózni, pofozkodni kell. Ismerni kell a saját testedet és lelkedet és nyitottnak kell lenni az ért ingerekre, hogy azokat fel tudd használni később a szerepeidben. És persze kell lennie egy egészséges határnak, de azért nagyon nehéz lehet most rendezőnek vagy színészpedagógusnak lenni. Most mindenki zavarban van, és szerintem ebben a kérdésben kiskamasz korban van a színházi társadalom. Nem tudom, mi lesz ennek a vége. Az, hogy Lilla előjött ezzel, nagyon fontos volt. A bulvármédia viszont nagyon rosszat tett ennek az egésznek, boszorkányüldözéssé vált az egész, miközben nagy gazemberek most is dolgoznak.

Arra azért figyelsz, hogy te ne dolgozz azokkal az igazán nagy gazemberekkel?

Erre mit mondjak? Ott a Roman Polanski, egy igazi gazember, de összetenném a két kezemet, ha dolgozhatnék vele.

Szerinted hova fog kifutni ez?

Nem tudom, nem lehet még megmondani. Először le kell szedni róla azt a cirkuszt, amit a sajtó nyomott, mert nem ez a fontos, hanem az, hogy lehetne megvédeni ezt a szakmát, és ne fordulhasson elő olyan, mint Sárosdi Lillával, de ha mégis, akkor tényleg lehessen kihez fordulni. Az sem egészséges, hogy a színházra koncentrálunk, mikor ugyanez van az orvosoknál, az ügyvédeknél, a boltokban és bárhol. A színészekről könnyebb írni persze, mert itt vannak híres emberek, akikről lehet csámcsogni.

Zárásként: visszanézve van olyan szereplésed, amin már inkább nevetsz?

Nem szoktam visszaköpni, de reggeli műsorban már biztosan nem leszek műsorvezető. De tudod, az alatt az egy év alatt is tanultam egy csomó dolgot. Bármilyen helyzetben tudok beszélni összefüggően, és tudok váratlan helyzetekre reagálni. Minden múltbéli magánéleti vagy szakmai élményemre úgy gondolok, hogy akármi is történt, több lettem tőle.