Látta már Bartis Attilát ágyon feküdni, amint egy nő éppen?

Látta már Bartis Attilát ágyon feküdni, amint egy nő éppen?

Az író-fotográfus kiállítása a Mai Manó Házban egyrészt a fotográfiai hagyomány csodálatos folytatása, másrészt tartogat meglepetéseket.

 

Az írót nyilván kevésbé kell bemutatni, de valójában a fotográfust sem kell nagyesszében méltatni ahhoz, hogy megismerje a közönség. Míg íróként legutóbb A vége című regénnyel jelentkezett, addig utóbbiként éppen egy elég nagy kiállítása van a Mai Manó Házban. A kettő pedig ugyanaz a személy: Bartis Attila, aki idén ünnepli ötvenedik születésnapját.

Nyilván ez, mármint a kerek évforduló adta az alapot ahhoz, hogy megnyíljon A szigeteken címet viselő kétszintes, óriási tárlat az egyik legfontosabb kortárs fotográfiai központban.

Ez pedig majd’ száz képet jelent, amelyek legnagyobb többsége a Bartis második otthonául szolgáló Indonéziában készült – és mind fekete-fehér. Mivel pedig én még mindig nehezen gondolok színes képekre akkor, amikor fotográfiáról beszélek, ezért ebből a szempontból kifejezetten otthonosan mozogtam a térben. És akkor ehhez még hozzá jön egy másik otthonosság-érzet is – ezt nagyjából 10 ezer kilométerre innen az a fotográfiai hagyomány teremtette meg, aminek gyökereit a legnagyobb mesterek (többek között André Kertész vagy Ansel Adams) munkáiban kell keresni.

Így talán már senkit sem ér meglepetés, ha elindul a május 13-ig nyitva tartó kiállításra.

Na jó, de éri meglepetés. Ugyanis amellett, hogy tökéletes kompozíciók, eszméletlen nagyítások és a helyzetekből kiragadott, egyetemes fotográfiák várják a látogatót, le kell lepleznem a számomra legváratlanabb pillanatot. Azt, amikor az egyik képen (Hotel Laffayette) megpillantottam a hátán fekvő Bartis Attilát, aki egy tükörben azt fényképezi, amint egy nő éppen…

Ezt a mondatot pedig azért nem fejezem be, mert az nem látszik egyértelműen, hogy ez a nő mit csinál éppen Bartis Attilával. De hogy ez életem egyik legjobb pillanata volt, az biztos. És a képet azért nem mutatom meg, mert el kell menni, és meg kell nézni a Mai Manó Házban.

Roland Barthes híres fogalmi alkotása az itt-volt-lét: ehhez mérten kell kezelnünk egyrészt Bartis Attila fotográfiáit, másrészt magát a fotókiálltást is. Ha az életről nem akarunk lemaradni, akkor meg kell örökítenünk, és azt most leginkább talán úgy érdemes, ahogyan Bartis teszi, ha pedig a fotókiállítás élményét szeretnénk magunkénak, akkor ott kell lennünk, abban a térben, ahol az még éppen van.

De aztán azt is lehet, hogy megvesszük a Magvető által kiadott hatalmas és méregdrága fotóalbumot. Ugyanaz a címe, mint a kiállításnak: A szigeteken.