Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Miniszterelnök-jelölti vita: a törvényesített csalástól a kaparós sorsjegyen át a technikai koalícióig

Miniszterelnök-jelölti vita: a törvényesített csalástól a kaparós sorsjegyen át a technikai koalícióig

Ki lesz Orbán Viktor tényleges kihívója? – ezzel a kérdéssel vezette fel az RTL Klub csütörtök este a miniszterelnök-jelöltek vitáját, amelyről éppen Orbán Viktor hiányzott, így a Magyarul Balóval című műsorban hárman szerepeltek: Szél Bernadett, az LMP, Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd és Vona Gábor, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje. A műsorvezető, Baló György bevezetőjében meg is jegyezte, hogy eddig 19 vitát szerveztek, és ezek egyikén sem vállalta a részvételt a Fidesz-KDNP.

A cikk legvégén látható videóban a teljes adás újranézhető.

Miért éppen rá szavazzunk?

A miniszterelnök-jelölti vita első szakaszában mindhárom jelölt 2-2 percben ismertethette saját és pártja céljait, elmondhatta, hogy a választók miért rá és pártjára szavazzanak, miért akarja leváltani Orbán Viktort.

Elsőként Karácsony Gergely megjegyezte, „világos üzenet a választóknak”, hogy ki hiányzik a vitáról. Úgy folytatta: Magyarországnak változásra van szüksége az élet szinte minden területén, és a választók többsége akarja is a változást. „Ha én miniszterelnök leszek, akkor konszenzus mellett egy új társadalmi modellt szeretnék megvalósítani, aminek a lényege az, hogy az ország sikere az emberek sikere.” Olyan országot szeretne, ahol nincsenek másodrendű állampolgárok, ahol mindenki számít, és ahol a kormány nem szolgává tenni akarja a népet, hanem szolgálni.

Orbán Viktor, a Fidesz miniszterelnök-jelöltje hiányzik a képről Forrás: RTL Klub

Vona Gábor azzal vette át a szót, hogy sorsdöntő választás lesz április 8-án, amikor is nem négy évre, hanem két generációra eldőlhet az ország sorsa. Azt mondta, a kormány állításával szemben a választás tétje nem az, hogy bevándorlóország leszünk-e, hanem az, hogy kivándorlóország leszünk-e.

Nem csak az elmúlt nyolc évet kell leváltani, nem szabad visszahozni az azt megelőző nyolc évet sem

– mondta. Szerinte a Jobbik garancia a változásra, mert a legerősebb ellenzéki pártként leváltja a kormányt, el is számoltatja, továbbá képes sikeres, boldog, nyugodt országot teremteni.

Szél Bernadett a legfontosabbnak azt nevezte, hogy minél többen menjenek el szavazni – az LMP-re. A változás garanciáját ugyanis egy erős LMP-ben látja, mert ők a diáktüntetések jelszavát, a „semmit rólunk nélkülünk” elvét követnék, és szerinte 8 év Fidesz-kormányzás után most erre a szemléletre van a legnagyobb szükség. Három területen nevezte a legsürgetőbbnek a változást: 1440 milliárd forintot megmozgató javaslatcsomagjuk révén béreket emelnének, „a politikát ki, a pénzt be” elv szerint átalakítanák az oktatási rendszert, és kézbe vennék az egészségügy javítását is.

Lejt a pálya, de kevés lesz a trükk

A választásra és a kampányra áttérve Szél Bernadett megjegyezte: korántsem demokratikus körülmények között versengenek, ráadásul mindhárman gyűlöletkampány áldozatává is váltak. Vona Gábor a legnagyobb választási csalásnak a külhoni, kettős állampolgárságú magyarok könnyített szavazását nevezte, hiszen „az egzisztenciális vagy politikai okból” az országot elhagyni kényszerülteknek ugyanez nem jár. „Ne tegyünk különbséget magyar és magyar közt” – mondta. Karácsony Gergely szerint

„a Fidesz által saját maga számára alkotott választási rendszer minden elemében egy törvényesített csalás”.

Emellett „elképesztően primitív és aljas kampányt is folytatott a Fidesz, ráadásul lopott pénzből óriási felületen” – tette hozzá. Azonban felhívta a figyelmet, hogy akárhogy is lejt a pálya, nincs az a trükközés, ami megállíthatná a változást akaró emberek akaratát. Emlékeztetett, hogy a fontos időközi és polgármester-választásokat is mind elvesztette a kormánypárt, tehát leváltható most is.

Átszavazás, visszalépés, összefogás

Bár Vona Gábor nem biztatná erre a Jobbik szavazóit, valószínűnek tartja, hogy az ország egyes pontjain lesznek átszavazások, mert a választók bölcsek. De jelezte azt is: a Jobbik mind a 106 egyéni körzetben saját jelöltet állított, egyedül indul a választáson. Úgy vélte, a magas részvétel a mostani választás kulcsa, az hozhatja el az ellenzéki győzelmet.

Forrás: RTL Klub

Szél Bernadett is úgy vélte, a Fidesz „papíron már megbukott”, mert többen vannak a felmérések szerint az ellenzéki szavazók, a kormányváltást akarók. Megjegyezte: örülne a minél magasabb részvételnek.

Karácsony Gergely arról beszélt, hogy szavazóik „nem birkák, hogy terelgessük őket”. Hozzátette: az MSZP-Párbeszéd egyéni jelöltjei azért vannak kevesebben, mert sok helyütt visszaléptek más pártok esélyesebb jelöltjei vagy függetlenek javára. Megjegyezte, „nem fog a kardjába dőlni”, ha valahol a Jobbik elvisz egy körzetet a Fidesz elől, de

„a szavazásnál azért mindenki gondoljon bele, hogy a szíve a baloldalon van”.

Szél Bernadett közölte: az LMP is visszaléptette jelöltjét az MSZP-s Kunhalmi Ágnes javára, illetve „ugyanezt a gesztust megtettük jobboldalra is” – fordult Vona felé. Úgy vélte, még a választásig hátralévő két napban is lehetnek visszalépések, és sajnálja, hogy nem sikerült egy, a baloldali pártok mellett az LMP-t és a Jobbikot is magába foglaló szövetséget létrehozni.

Forrás: RTL Klub

Erre reagálva Karácsony megjegyezte: ők pedig az LMP-s Csárdi Antal javára léptek vissza. Erre pedig Szél kontrázott azzal, hogy Csepelen is visszaléptek (miután az MSZP is megtette) az Együtt javára. Itt vágott közbe Vona Gábor, hogy szerinte nem a visszalépésekről fog szólni a választás: a győzelem a magas részvételen múlik. Hozzátette: a jobb- és baloldali megosztottságon a politikában is túl kell már lépni, az emberek is túlléptek ezen, mert nekik megoldások kellenek.

Arra a kérdésre, mit éreznek majd, ha vasárnap este azt látják, hogy egy körzet nyerhető lett volna az ellenzéknek, de a koordináció elmaradása miatt azt végül a Fidesz viszi, Vona azt válaszolta: csalódott lesz, de amúgy arra készülnek legerősebb ellenzéki pártként, hogy egyedül is nyernek. Szél úgy vélte, megpróbálták nagyban megcsinálni a hódmezővásárhelyi modellt, és bár nem sikerült, reméli, hogy nem lesz olyan körzet, amit emiatt visz a Fidesz. Karácsony arra készül, hogy

a Jobbik nélkül, a baloldalnak meglesz az abszolút többsége és meg lehet kezdeni a tárgyalásokat a demokratikus balközép kormány megalakításáról,

továbbá abban is bízik, hogy az ellenzéknek a Jobbikkal kétharmada lesz és nekiállhat a fontos közjogi változtatásoknak.

Szóba került az is, ki-mit gondol a kis pártok – így például a Momentum, az Együtt vagy a Kutyapárt – jövőjéről. Mindhárman azt mondták, szeretnék, ha bekerülnének a Parlamentbe. Vona örülne a politikai sokszínűségnek, Szél alá is írta több kis párt ajánlóívét, Karácsony pedig egyenesen koalíciós együttműködést ajánlott nekik.

VILLÁMKÉRDÉSEK

Mi lesz velük személyesen, ha győz a Fidesz?

Vona Gábor megerősítette: ha simán nyer a Fidesz a választáson, lemond a pártelnöki posztról, de nem erre számít. Szél Bernadett ebben az esetben az LMP kongresszusát kéri arra, hogy foglaljon állást a személyéről, és bár ő szívesen küzdene tovább, aláveti magát a kongresszus döntésének. Karácsony Gergely nem számol ezzel a „B” tervvel, és leginkább egy új, balközép kormányt vezetne, de ha mégsem így alakulnak a dolgok, akkor visszatér Zuglóba, folytatja a polgármesteri munkát.

Ha a Fidesz felajánlja a koalíciót, elfogadnák?

Vona Gábor szerint a Jobbik biztosan nem fogadna el egy koalíciós ajánlatot a Fidesztől. Szél Bernadett is egy határozott nemmel felelt a kérdésre. Karácsony Gergely pedig azt mondta: „ezer százalék, hogy nem”.

Mi lesz, ha koalícióra kényszerül az ellenzék?

Karácsony Gergely szerint alakulhat egy baloldali kormány a vezetésével, akkor pedig a kormányzati munkába minden párt részt vehet, amelyik bejut a parlamentbe, kivéve a Jobbik. De ha muszáj, mert a Jobbik nélkül nem lehet kormányozni, akkor viszont inkább egy szakértői kormányt javasol, de abban se legyen miniszterelnök Vona. Vona Gábor a lehetséges koalíciós partnereik között csak az LMP-t és a Momentumot tudja elképzelni, a baloldalt nem – akkor sem, ha a kormányzás múlik rajta. Szél Bernadett működőképesnek találná a technikai koalíciót, amiben talán partner lehetne a baloldal és a Jobbik is – ezzel Karácsony és Vona is egyetértett.

Mit kezdenének kétharmados többség híján?

Ha a Fidesz elveszítené a többségét, de a teljes ellenzéknek sem lenne meg a kétharmados parlamenti többsége, akkor Karácsony szerint a kétharmados törvények ügyében népszavazással kell kikényszeríteni az alkotmányos keretek megváltoztatását – ezt kétharmad esetén is szükségesnek tartja. Vona szerint a kétharmados törvények megváltoztatása érdekében bárkivel hajlandóak együtt szavazni a Parlamentben, hiszen ez nem jelent koalíciót, „házasságot”. Szél megjegyezte: túl messze vannak bizonyos pártok attól, hogy együtt kormányozzanak, de közben úgy érzi, az ellenzék nem tud jobboldali együttműködés nélkül előre lépni.

Paks II – igen vagy nem?

Vona Gábor szerint ez egy szakmai kérdés, amit felül kell vizsgálni, és különösen érdemes megvizsgálni a pénzügyi szerződés titkosítását. Szél Bernadett egyértelmű nemmel felelt a beruházásra, hozzátéve: ő belenézhetett képviselőként a szerződésekbe, és annyit mondhat: ki lehet lépni belőle. Karácsony Gergely szerint pedig Paks II. „egyértelmű hazaárulás”, ezért mindenképpen fel kell bontani a szerződést.

Új adórendszer lesz-e?

Vona Gábor szerint igen: a munkát terhelő járulékokat, adókat csökkentenék. Szél Bernadett többkulcsos adórendszert ígért, 0, 12 és 24 százalékos kulcsokkal, amivel mindenki jobban jár. Karácsony Gergely adómentessé tenné a minimálbért, bevezetne egy új kulcsot a legmagasabb jövedelmekre, közben pedig a társasági adót növelné, és visszavezetné az offshore-adót.

Abban a helyzetben, ha nyerne az ellenzék, adott lenne egy csalódott fideszes tömeg és egy még nagyobb, várakozásokkal teli, türelmetlen réteg, vajon mi történik? – tette fel a kérdést egy ponton a műsorvezető, Baló György, hogy egy kicsit a szakpolitikákról is beszéljenek. Utóbbi cél nem sikerült ugyan, de például Karácsony Gergely szerint olyan kormányzás kell, ami békét hoz az országban, közben az országot ki kell vezetni a válságból, és kormányzás kell, mert most nincs.

Vona és a Jobbik fejében turkáltak

Vona Gábor egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Jobbik „meggyőződésből” keres a politikai paletta közepe felé utat magának, nem pedig azért, mert a Fidesz csökkentette a mozgásterüket azzal, hogy több ponton a Jobbik erősen jobboldali programelemeit vette át, valósította meg. Hozzátette: az ember a saját hibáiból is tanul, és úgy látja, „egyre kevesebben tartanak a Jobbiktól.”

Forrás: RTL Klub

Arra a kérdésre, mi a garancia arra, hogy ha a Jobbik a hatalom részese lesz, nem jön vissza „a zsidózás, rasszizmus és cigányellenesség”, Vona azt felelte: az elmúlt öt év a garancia, ő pedig többször bocsánatot kért már, miközben a baloldal nem tette meg ezt 2006-ért, ahogyan Orbán sem a devizahitelesek helyzetéért. „Senkinek nincs oka félni a Jobbiktól, félni a Fidesztől kell” – mondta.

Szél Bernadett erre úgy reagált: hisz benne, hogy emberek meg tudnak változni, pártoknál ez egy kicsit nehezebb. Szerinte az LMP és ő nem változott, miközben például a Fidesz „elfelejtette, honnan jött”, ezért szerinte a stabilitás fontos politikai érték. Karácsony pedig úgy látta, hogy bár Vona sokszor szimpatikusakat mond,

a Jobbikra szavazni olyan, mintha kaparós sorsjegyet vennénk, nem tudni, mi lesz belőle.

Hozzátette: ha öt év múlva is ezt mondja Vona, akkor hiszi el, hogy komolyan is gondolja. Emlékeztetett arra is, hogy az a fajta politikai gyűlölet, amiben persze „a Fidesz a mester”, soha nem volt idegen a Jobbiktól. Vona azzal riposztozott a sorsjegy-hasonlatra, hogy „az MSZP-t már háromszor is lekapartuk, és egyszer sem nyert.”

Zárszó

Karácsony Gergely (MSZP-Párbeszéd) az MSZP-Párbeszéd listájára és egyéni jelöltjeire való szavazásra buzdított, mert szerinte ők a legfelkészültebbek az ország kormányzására. Arra kérte az embereket, hogy ésszel és szívvel szavazzanak: ésszel, hogy a szövetség egyéni jelöltjeire, a kormányzóképes, programmal bíró szövetségre voksoljanak, szívvel pedig azért, hogy vége legyen a gyűlölködésnek, ráadásul „a szívünk sem véletlenül van a baloldalon.”

Vona Gábor (Jobbik) sorsdöntőnek nevezte a vasárnapi választást, mert nem csupán kormányt és képviselőket kell választani, hanem két világ között kell dönteni: az egyik világi az orbáni, a bezárkózó, leszakadó, fullasztó Magyarország, a másik pedig egy üde, friss, modern, európai, sikeres, boldog és nyugodt Magyarország lehetősége. A Jobbik utóbbi munkához kér bizalmat, készen állnak a kormányzásra, és ideje, hogy ők is bizonyíthassanak – mondta.

Szél Bernadett (LMP) szerint „nem az a lényeg, hogy bal- vagy jobboldalról jövünk, hanem az, hova megyünk”. Az LMP megújuló Magyarország programja erős és büszke országot teremt, anélkül, hogy óriásplakátokra kellene kiírni ezt, mert tudni, érezni lehet majd – mondta. Összetartozást, XXI. századot, egyenlőséget, jó oktatást, kiváló egészségügyet, a bérválság enyhítését, továbbá friss levegőt, békét, napfényt és „kőkemény elszámoltatást” is ígért.

 

Borítókép: A miniszterelnök-jelölti vita szereplői / Forrás: RTL Klub