Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Összefogás esetén Áder sem tudná megakadályozni egy ellenzéki kormány felállítását

Összefogás esetén Áder sem tudná megakadályozni egy ellenzéki kormány felállítását

A hódmezővásárhelyi időközi választás visszaadta az ellenzék számára a reményt, hogy nem csak a kétharmados Fidesz-többség elkerülése lehet az áprilisi voksolás célja. A Policy Agenda a Zoom.hu számára készített elemzésében azt vizsgálta, mire lehet számítani április 8-a után.

A 2018. évi választási kampány két szakaszra osztható: a hódmezővásárhelyi időközi választás előtti és utáni időszakra. Miután egy politikai verseny egyik nagyon fontos eleme a valódi tét
megteremtése, ezért volt jelentős kérdés, hogy mit tudnak az ellenzéki oldalon sugallni a választóknak a pártok. Hódmezővásárhely előtt hihetőnek – azaz valódi tétnek – az tűnt, hogy meg lehet akadályozni a kétharmados többségét a Fidesznek. Ez ugyan valódi tét, de a választói logika szerint nem túl izgalmas. Aki ugyanis elégedetlen a mostani kormánnyal – mérések szerint február 25. előtt is ők voltak többségben –, az akkor mobilizálható, ha érzi, hogy a számára fontos dolgot, azaz a kormány leváltását el tudja érni. Ebbe a logikai koordinátarendszerbe nem fér bele, hogy „azért kell szavazni, hogy ne nagyon nagy, hanem csak nagy többsége legyen a Fidesznek”.

Márki-Zay Péter, a vásrhelyi győztes. Fotó: Veres Viktor

Hódmezővásárhely visszaadta az ellenzéki szavazók számára a valódi tétet,

és kinyíltak azok a lehetőségek, hogy tudniillik mivel lehet számolni egy ellenzéki győzelem esetén.

Lehetséges forgatókönyvek

Nyilvánvalóan azzal az alapesettel, hogy egyedül 100 vagy annál több képviselői mandátuma lesz a Fidesz-KDNP-nek, nem foglalkozunk. Ez ugyanis nem hoz politikai innovációs kényszert, legalábbis a kormányzás első időszakában. (Azzal sem foglalkozunk, hogy egy éppen elégséges kormányzati többség hozna-e változást a mostani hatalomtechnikában.)

Amennyiben nincsen meg a 100 fős többségük a mostani kormánypártoknak, három lehetséges forgatókönyv rajzolódik ki:

1. „Partnerkereső Fidesz”

Az eddig ismert közvélemény-kutatási adatok alapján nem nehéz megjósolni, hogy a Fidesz-KDNP rendelkezik majd a legtöbb országgyűlési képviselővel a következő parlamenti időszakban. Ha ez nem lesz elég a kormánytöbbséghez, akkor logikusan adódik, hogy

a Fidesz megpróbál(hat) koalíciós partnert vagy külső támogatókat keresni.

Egy „Fidesz-KDNP és még valaki” koalíciós kormány jelen pillanatban irreálisnak látszik, de akár az 1994-es MSZP-SZDSZ-, az 1998-as FIDESZ-FKGP-koalíciók története is úgy kezdődött, hogy mindkét oldal először hevesen cáfolta ezeket a lehetőségeket.

Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter (b) és Orbán Viktor miniszterelnök beszélget a Parlament üléstermében 2000. decemberében. MTI Fotó: Kovács Attila

Az is igaz, hogy ezek a koalíciók mind ellenzéki helyzetben jöttek létre, tehát

olyan modell nem volt 1990 óta, amikor egy kormányon lévő erő kénytelen egy korábbi ellenzéki pártot kormányrúdhoz engedni a többség biztosítása érdekében.

Nehéz lenne a mostani politikai palettán olyan erőt találni, amely egyértelműen potenciális
koalíciós partnernek kijelölhető lenne, és ettől ódzkodnak is a pártok, hiszen választási
esélyeiket csökkenti ez a „cím”. Ugyanakkor ahogyan Hódmezővásárhely szakaszhatár volt a
mostani választási időszakban, április 8-a is az lesz, és szinte tiszta lapokkal kezd minden
fél koalíciós kötési szempontból.

A harmadik Orbán-kormány miniszterei esküt tesznek az Országgyűlés plenáris ülésén 2014. június 6-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Ugyan elvi lehetősége megvan a Fidesznek, hogy stabil többség hiányában kisebbségi
kormányzásba kezdjen. Ehhez azonban egy

olyan partnert kell találnia, amely a legfontosabb szavazásokhoz (például a miniszterelnök megválasztása, a költségvetés elfogadása) megnyerhető.

Ez azonban sokban nem különbözik attól, mintha koalíciós kormány alakulna, hiszen lenne egy most még ellenzéki párt, amely hatalomban tartaná a Fideszt.

Van egy lehetőség, amely biztosan komoly társadalmi indulatokat váltana ki. Ez pedig az az
eset, ha a német kisebbség képviselője mandátumot szerez a kedvezményes kvótán (négy
évvel ezelőtt erre nem volt példa, a mostani regisztrációs adatokból várhatóan a német kisebbség egy főt képes lesz a parlamentbe juttatni), s ez biztosítja a szűk kormánytöbbséget.

2. „Ellenzéki pávatánc”

A második lehetőség abban az esetben, ha nincsen 100 fős többsége a Fidesznek, az az, hogy

az ellenzék próbál meg kormánytöbbséget biztosítani.

Jelen pillanatban ez is szürreálisnak látszik, hiszen – mondhatjuk bő egy héttel a választások előtt – ha az érintettek nem tudnak a választási koordinációban sem megegyezni, akkor hogyan kormányoznának. Ebben nyilván sok igazság van, és azt a faktort sem szabad túlértékelni, hogy majd a választói nyomás rákényszeríti őket egyfajta együttműködésre. Ugyanis ha ez az effektus működne, akkor már mindenhol letisztult szavazási helyzet lenne, és nem lenne huzakodás az elvileg sima ellenzéki győzelmet hozó körzetekben sem a baloldali és liberális pártok között; a Jobbikról már nem is beszélve.

Karácsony, Szél és Vona. Közel és mégis távol. Fotó: Halász Nóra

Abból tehát irreális kiindulni, hogy tüntetések hatására valamilyen „összellenzéki” kormány
jönne létre.

Sokkal reálisabbnak – és a mostani áthidalhatatlan politikai feszültségeket
kezelendőnek – látszik egy kvázi szakértőinek nevezett kormány,

amely úgy pozicionálja magát, hogy a pártok támogatásával, de felettük állóként működik. Azaz nem pártpolitikusok alkotják, hanem szakértői imidzzsel rendelkező politikusok.

Ennek a kormánynak a mandátuma, időtartama, közpolitikai mixe valódi koalíciós tárgyalások
eredménye. Ezt legfőképpen az dönti el, hogy a mostani ellenzéki oldal pártjai hol találják
meg ebben a forgatókönyvben saját szerepüket. Azaz mennyire látják annak lehetőségét,
hogy sikeresek lehetnek. A koalíciós kormányoknak éppen az a sajátosságuk, hogy a legnagyobb párt kerül domináns helyzetbe, és a sikereket kisajátítja, a kudarcokat a választók szemében áthárítja a partnerekre. Ezt a helyzetet a „kicsik” próbálják elkerülni mindenütt a
világon.

Jobbikos kitűző. Forrás: Facebook/Vona Gábor

Az „ellenzéki pávatánc” forgatókönyvnek van egy további lehetséges megvalósulása, ez pedig a
kisebbségi kormányzás. Amikor formálisan nem jön létre koalíció, hanem

egyes ellenzéki pártok egyedi jelleggel támogatást adnak a kormány számára.

Ezzel elkerülhető a kisebb pártok amortizálódása, egyben áthidalható olyan problémák, mint amilyenek most, a választási koordináció során előjöttek (például baloldal vs. Jobbik).

3. „Politikai káosz”

Amennyiben a Fidesz nem kerül többségbe, az ellenzék nem tud megállapodni a folytatásról, akkor

egy politikai intervallum után (ennek hossza a köztársasági elnöktől függ) előrehozott választások következnek.

Erre nem volt példa a rendszerváltás utáni időszakban, ezért nem ismerjük, hogy milyen választói hangulatot váltana ki. Azaz egy előrehozott választással további szavazatokat veszítene a Fidesz vagy éppen az ellenzéki oldalt amortizálná. Egy ilyen káoszforgatókönyv kiszámíthatatlan mozgásokat indítana be a pártokon belül is, ami megnöveli a koalíció-kötési potenciált.

Mit léphet Áder János?

A választás utáni helyzet szempontjából figyelembe kell venni, hogy mekkora mozgástere van a köztársasági elnöknek. Az Alaptörvény alapján

a köztársasági elnök keze viszonylag szabad a kormányalakításra való felkérés során, de könnyen ki is játszható.

Áder Jánosból akár a mérleg nyelve is lehet. MTI-fotó: Bruzák Noémi

A parlament alakuló ülését követő 40 nappal, ha nincsen megválasztott miniszterelnök, akkor
feloszlathatja a parlamentet a köztársasági elnök és új választásokat írhat ki. Ez csak opcionális jogköre, azaz semmilyen kötelezettsége nincsen ebben a tekintetben.

Ez az időbeliség akkor fontos, ha a Fidesznek érdeke az előrehozott választás, és az ellenzék nem tud bármilyen formájú kormányzásban megállapodni. Ebben az esetben a köztársasági elnök léphet, és utat nyithat egy új politikai helyzet számára. Amennyiben

az ellenzék képes kompromisszumra jutni, akkor a köztársasági elnök csak késleltetheti az új kormány megalakulását, de nem akadályozhatja meg.

Orbán és Áder egyeztet. Április 8-a után is szükség lehet erre. MTI Fotó: Mohai Balázs

Természetesen ebben az esetben is előhúzható egy káoszforgatókönyv, amikor időt hagy a köztársasági elnök arra, hogy eldőljön, ki nyer és ki veszít egy politikai intervallummal. Azaz patthelyzet esetén nem él azonnal az új választások kiírásának jogával, hanem – főképpen: ha ez a Fidesz politikai érdeke is – hagyja, hogy a választók reagáljanak a fejleményekre.

Tulajdonképpen ezzel az eszközzel sokáig elhúzhatja a folyamatot, de igazi értelme akkor van, ha látszik valamilyen kiút a folyamatból. Ebből a szempontból a 2017-es őszi német választás az irányadó, amikor több koalíciós formátum is felvetődött a tárgyalások során, amíg végül 2018 tavaszára sikerült összehozni a régi/új német kormányt.

Összefoglalva elmondható: a választások előtti időszak kevés iránymutatást ad arra, mi várható 2018. április 8-a után. A mostani együttműködések és egymástól való elzárkózások a pillanatnak szólnak. Erre több bizonyíték is volt az elmúlt közel három évtizedből. Az is egyértelmű, ha van kormányváltó többség: amennyiben ugyanis az képes kisebbségi vagy koalíciós kormányzásban megállapodni, akkor a köztársasági elnök a jog talaján állva nem tudja megakadályozni ezt a folyamatot.