Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Megrugdosták Berkecz Balázst a Fidesz kozármislenyi fórumán

Megrugdosták Berkecz Balázst a Fidesz kozármislenyi fórumán

„Lomnici úr! Nem ég az arca egy ilyen náci propaganda után?”

– tette fel a kérdést Berkecz Balázs, az Együtt politikusa Hoppál Péter fideszes képviselő és Ifj. Lomnici Zoltán CÖF-szóvivő kozármislenyi fórumán. Ez volt az a kérdőmondat, ami után elszabadultak az indulatok: amikor Berkecz épp az ajtó felé tartott, elkezdték rángatni, illetve rugdosni a résztvevők. Ekkor még jött némi beszólogatás és lökdösődés is. (A videón 1 óra 46 perctől látható a dulakodás.)

A Zoom.hu-nak Berkecz elmondta, szerencsére nem történt semmi baja az inzultusok következtében. A fenti kérdést az váltotta ki, hogy szerinte másfél órányi tömény gyűlölet hangzott el a fideszes fórumon.

Lomnici a fórumon arról beszélt többek közt, hogy

„Nigéria lakosságának több mint 80 százaléka, legalább 100 millió ember AIDS-es, vagyis a megerőszakolt svéd lányok közül 5-ből 4 elkapta a HIV-fertőzést, illetve az AIDS-et.”

Emellett az is elhangzott: „Olyan víruseredetű betegségeket hoznak magukkal, mint a nyugat-nílusi láz, ebola és a többi, aminek nincs gyógyszere.”

A fórumon megemlítették: „Sokak szerint szélsőséges, de mindenképpen egy nagyon markáns liberális nézetrendszert próbálnak ránk erőltetni, az Európai Unióra és az európai államokra, amelynek sarokpontjai például, adott esetben, a drogliberalizáció, a melegházasság előmozdítása, és hát természetesen a férfiak és a nők egyenjogúsítása.”

Hoppál Péter a Facebook oldalán úgy emlékezett meg az eseményről, hogy „Ifj. Dr. Lomnici Zoltán roppant felkészült és egy-egy szánalmas ellenzéki provokátorral elegánsan dacoló, teltházas előadása üdítő este volt Kozármislenyben.”

 

Hoppál Péter és Berkecz Balázs is a Baranya 2-es választókerületben képviselőjelölt az április 8-i választáson.