Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Az egész Facebook-botrány pont olyan, mint amilyen devizahitel volt

Az egész Facebook-botrány pont olyan, mint amilyen devizahitel volt

Nem kevés képmutatás, de legalábbis (ál)naivitás van abban, ahogy az internet népe és a világ törvényhozói felháborodnak a Facebook (és a Google) adatkezelési gyakorlatán. A fene nagy botrányban ugyanis alig került napvilágra új információ, legalábbis az alapvető szinten nem. Eddig sem volt titok, hogy a Facebook és a Google szoftverein keresztül a felhasználóik (ez a világ jelen állása szerint a populáció jelentős részét fedi) borzasztó sok adatához hozzáférnek, ezeket az adatokat tárolják és felhasználják. Csak éppen eddig ez nem zavart különösebben senkit: a cégek degeszre keresték magukat, a politikusok a saját céljaikra használták a szolgáltatásaikat, a nép pedig ingyen kapta az operációs rendszert, a közösségi médiát, a csetprogramot, a levelezőt, a térképet, a naptárat, a videómegosztót, a satöbbit, a hétköznapi digitális élet minden kényelmi szolgáltatását.

A helyzet sokban hasonlít a magyar devizahitelezéshez és annak válságához.

Volt idő, amikor a lakosság két marékkal habzsolta a devizahitelt, a bankok persze boldogok voltak a rengeteg bevételtől, az emberek boldogok voltak az olcsó hiteltől, a politikusok boldogok voltak, mert pörgött a gazdaság (meg mert mindenki boldog volt). Egészen addig, amíg be nem szakadt a svájci frank, és az emberek ott nem maradtak a többszörösére szaladt törlesztőjükkel, a bankok a nem fizető kitettségeikkel, a politikusok a recsegő gazdasággal, meg azzal, hogy az egész, amúgy nyilvánvalóan alapvetően kockázatos rendszer összeszakadt, amitől mindenki rendkívül boldogtalan lett.

A Cambridge Analytica a digitális szolgáltatások svájcifrank-beszakadása

A techmultik adatkezelési ügyének svájcifrank-beszakadása a Cambridge Analytica nevű tanácsadócég botránya, de azért alaposan megágyazott neki az amerikai elnökválasztásba történt orosz beavatkozás. Ami a Cambridge Analyticát illeti, kiderült, hogy a tanácsadócég illetéktelenül jutott hozzá körülbelül 50 millió Facebook-felhasználó adataihoz, amit ráadásul teljesen jogszerűen gyűjtött össze egy brit kutató, csak jogszerűtlenül adott tovább. Az adatgyűjtés és -továbbadás után a Facebook már a botrány kirobbanása előtt jóval szigorított adatkezelési szabályain, de ez a botrányban már se nem osztott, se nem szorzott, Mark Zuckerberg alapító-vezérigazgató nyilvános magyarázkodásra és bocsánatkérésre kényszerült, a cégtől sok felhasználó, több nagy hirdető és befektető elfordult, a részvényárfolyam zuhanni kezdett, mint a szárnyaszegett féltégla.

A Cambridge Analytica-botrány nyomán egyik-másik felhasználónak eszébe jutott, hogy megnézi, milyen adatokat tárol róla a Facebook,

és rájöttek például, hogy a platform az androidos appjain keresztül hozzáfér a felhasználók hívásadataihoz (feltéve, hogy az adott felhasználó erre engedélyt adott az appoknak). Mások ugyanezt eljátszották a Google-lal, és az egyébként addig is elérhető adatokból rádöbbentek, hogy a cég mindent tud róluk onnan kezdve, hogy merre jártak az androidos telefonjukkal a zsebükben, odáig, hogy milyen videókat nézegettek a YouTube-on.

Akit érdekel, a saját Google-adatait innen tudja letölteni, a Facebook adataiért a “Beállítások” menü “Általános beállítások” fülére kell elklikkolni, abból a “Fiók kezelése” pontra, majd annak az alján a “Letöltés” linkre. Akár több gigabájtos fájlokra tessék készülni.

Tényleg ideje lenne megtanulni: ingyenebéd nincs

Szóval a nagy revelációk ellenére eddig sem volt titok, hogy a Facebook és a Google hirdetésekből élnek, méghozzá célzott hirdetésekből, a célzást pedig a felhasználóik adatainak felhasználásával tudják ilyen Robin Hood-i pontossággal végrehajtani. Legyünk őszinték, ezek a cégek az elmúlt években esetenként forradalmi, nagyon színvonalas szolgáltatásokat nyújtottak szó szerint emberek milliárdjainak, közben

eszelős mennyiségű pénzt kerestek, mindezt úgy, hogy a felhasználóiktól egy fillért sem kértek.

Ugye, nem gondolta senki, hogy ez az egész valami csoda folytán ingyenebéd? Mert olyan nincs, az ingyen közösségi médiáért, operációs rendszerért, csetprogramért, levelezőért, videómegosztóért, satöbbiért az emberek az adataikkal fizettek, és a figyelmükkel, amit az adataik felhasználásával ezek a cégek reklámokra irányítottak.

A rossz hír az, és most tessék megkapaszkodni, hogy aki továbbra is ingyen és bérmentve akar közösségimédiázni, csetelni, emailezni, satöbbizni, az kénytelen lesz továbbra is az adataival és a figyelmével fizetni ezekért. Lehet persze fölháborodni és hashtagdelete-elni a Facebookot, de ez nem változtat az univerzum szövetébe kódolt törvényen, miszerint: Nincs. Olyan. Hogy. Ingyenebéd.

Így vagy úgy, de fizetni kell, ha nem akarjuk, hogy az állam rátegye a mancsát

Aki mindezek után úgy dönt, hogy nem adja az adatait mindenféle profitorientált multiknak, az kénytelen lesz kinyitni a pénztárcáját, és kemény munkával megkeresett valutában kifizetni a közösségimédiázás, csetelés, emailezés, jutyúbozás árát.

Egyébként nagyon valószínű, hogy lesznek olyanok, akik inkább pénzben fizetnek majd, legalábbis erre utal a fizetős, reklámmentes online szolgáltatások (például a Netflix és a Spotify) fokozódó népszerűsége.

Ott van még opció gyanánt, hogy majd az államok indítanak közfinanszírozásból nonprofit digitális szolgáltatásokat, de

belegondolni is rémisztő, a lakosság mennyire kiszolgáltatott lenne a kormányának, ha az annyi adattal és olyan hozzáféréssel rendelkezne, mint a Facebook és a Google,

amik csak pénzt akarnak keresni, nem akarnak kormányon maradni haláluk napjáig. Az amerikai elnökválasztásba történt orosz beavatkozás pontosan megmutatta, mennyit ér akár egy közösségi médiumokon keresztül folytatott korlátozott kampány, a magyar közmédia pedig tankönyvi ábrája, mivé válik egy médium, ha propagandaeszköznek használják. Most tessék a kettőt összeadni, körülbelül úgy nézhetne ki egy állami Facebook.

A pakliban még benne van, hogy lesznek olyan digitális szolgáltatásokat nyújtó cégek, amik majd egyszerre reklámoznak és kérnek pénzt a felhasználóktól (mindegyikből kevesebbet, mint amennyibe a szolgáltatás kerül). Jelenleg ezt az üzleti modellt követi a nyomtatott sajtó nagy része, illetve néhány internetes médium. Elképzelhető (szintén már létező) modell a vagy/vagy berendezkedés: a felhasználó vagy fizet a reklámmentességért, vagy nem fizet, és inkább nézi a reklámokat.

Egyes szolgáltatásoknál viszont bizonyos adatok begyűjtése valószínűleg elkerülhetetlen, mert akkor a szolgáltatás (kényelmi) része sérülne. A felhasználóknak és a politikusoknak kell eldönteniük, milyen adatokat hajlandóak beáldozni bizonyos szolgáltatásokért cserébe.

Törvényeket, felügyeleti szerveket és eszközöket kell csinálni

Ha már a politikusoknál tartunk, a fentiektől függetlenül nagyon aktuális (ami azt illeti, már elég rég nagyon aktuális), hogy leszabályozzák a digitális szolgáltatásokat, létrehozzák a szükséges felügyeleti szerveket és eszközöket. Ahogy történt ez mindenféle új találmány esetében a hitelezéstől a motorizált közlekedésig. Lásd például KRESZ, közlekedési rendőr, traffipax, ezek se voltak, amíg nem volt rájuk szükség, aztán megcsinálták őket, mert muszáj volt.

A politikusok a dolgot eddig nem kapkodták el, pedig hát ugye a probléma nem most kezdődött. De a status quo nekik is jó volt, az új technológiák (ki)használása nem egy politikus sikerében játszott szerepet. Kezdve Barack Obamával, aki az elsők közt ismerte föl a közösségi médiumok kínálta lehetőséget, de ott van Donald Trump is, akinek épp a Cambridge Analytica és az orosz állam tolta meg a kampányát, vagy akár Emmanuel Macron francia elnök, aki olyan gyorsan építette föl magát, ami a közösségi médiumok előtti időkben lehetetlen lett volna.

A botrány viszont remélhetőleg lépéskényszerbe hozta a politikusokat, ráadásul az alig szabályozott digitális szolgáltatások kiváló kampányeszközök, de azok az ellenfél politikus (sőt akár egy másik állam politikusa) kezében is. Mára már talán a politikusok nagy része számára is nyilvánvaló, jól fölfogott

önérdekük, hogy ne a Cambridge Analytica-féle obskúrus tanácsadócégeken és Vlagyimir Putyin trollhadseregein múljon egyik vagy másik választás eredménye.

Részben a politikusok, részben viszont a lakosság feladata, hogy az embereknek meg kell tanulni használni ezeket a szolgáltatásokat. A Google vagy a Facebook alapbeállításból rengeteg adatot gyűjtenek a felhasználóiktól, de pár kattintással meg lehet nekik mondani, mihez férhetnek hozzá, és mihez nem. Maguk a cégek ezeket a lehetőségeket értelemszerűen nem reklámozzák, de ott vannak, eddig is ott voltak. Elsősorban a társadalom dolga, hogy az emberek felelősséggel használják a közösségi médiumaikat és egyéb digitális szolgáltatásaikat.