Tényleg durva lesz idén a Sziget: Lana Del Reyt is lekötötték

Tényleg durva lesz idén a Sziget: Lana Del Reyt is lekötötték

Lust For Life című friss lemezével érkezik először Magyarországra Lana Del Rey, akinek szigetes, nagyszínpados bejelentésével teljessé vált a fesztivál headliner sávja. A generációja egyik legnagyobb tehetségének tartott amerikai dalszerző-énekes augusztus 10-én lép fel a Szigeten.

Eddig sem volt semmi a tervezett felhozatal:

Hivatalosan is menő az idei Sziget

Hivatalosan is menő az idei Sziget A Sziget fellépőin szinte kötelesség volt fanyalogni évek óta, nem teljesen ok nélkül: a legnagyobb nevek általában csődöt mondtak, tele volt sokadjára vissza térő unalmas fellépőkkel, aminek köszönhetően tavaly pár kivételtől eltekintve tényleg teljesen felesleges volt a nagyszínpad környékére menni olyan embereknek, akik amúgy szoktak zenét hallgatni otthon is.

Kádár Tamás, a Sziget főszervezője szerint a fesztivál történetében eddig még nem fordult elő, hogy már március közepén lekötötték az összes főműsoridős fellépőt a Nagyszínpadra. A most bejelentett világsztár mellett a Nagyszínpad fő fellépői között van az Arctic Monkeys, Dua Lipa, a Gorillaz, Kendrick Lamar, Kygo és a Mumford & Sons is.

De jön még többek között a svéd Fever Ray, aki a testvérével alapított The Knife mellett 2009-ben mutatkozott be szólóelőadóként, második lemeze pedig tavaly jelent meg. Két multi-instrumentalista énekes-dalszerző is visszatér a Szigetre: különleges popzenéjét hozza el Borns, míg folkos-bluesos dalait Asaf Avidan.

A holland elektronikus zenei élet nagyágyúja, Don Diablo is érkezik, de az indie-elektropop műfajban alkotó fiatal norvég tehetség, Aurora is látható lesz a Szigeten. Áprilisban megjelenő új lemezét hozza el az új-zélandi Unknown Mortal Orchestra. Az elektronikus zenei felhozatalt erősíti Zhu, a német DJ-producer, Tujamo, a Damian Lazarus & The Ancient Moons, Jan Blomqvist és SG Lewis.

(MTI)