Frontálisan ütközött két kamion – megrázó fotók

Frontálisan ütközött két kamion – megrázó fotók

Közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak vizsgálatot egy 51 éves férfival szemben. A román állampolgár március 12-én az általa vezetett teherautóval közlekedett a 42-es számú főúton, Berettyóújfalu felől Mezőpeterd irányába. A férfi nem tartott megfelelő követési távolságot, majd amikor az előtte haladó személygépkocsi forgalmi okból lassított, a baleset elkerülése érdekében a román férfi hirtelen balra kormányzott és a 46. kilométerszelvényben frontálisan összeütközött egy szemből közlekedő másik teherautóval.

A kamionok sofőrjei súlyos sérülést szenvedtek, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

(police.hu)