Egy svéd légitársaság nem oda vitte az utasait, ahová azok jegyet vettek

Egy svéd légitársaság nem oda vitte az utasait, ahová azok jegyet vettek

Harmincnégy utast rossz helyre vitt a svéd regionális NextJet légitársaság, Göteborg helyett Lulleában landolt a repülőgépük.

Sundsvallból Göteborgba indult volna hétfőn az egyik járat, amit azonban a göteborgi időjárási körülmények miatt törölni kellett, amiről nem tájékoztatták megfelelő módon a repülőteret és az utasokat sem, a járatra váró 34 utas ezért úgy tudta, hogy göteborgi járatuk csak késik.

Délután 5 óra helyett este 8 órakor úgy szálltak fel a járatot teljesítő Canadair CRJ200-as fedélzetére, hogy Göteborgban landolnak, de a gép végül menetrend szerint nem délre, hanem északra, Lulleába indult el, és a beszállító kapuknál a légitársaság munkatársai sem vették észre, hogy az utasok jegye máshova szól.

De most jön a csúcspont: azokat az utasokat pedig, akiket Lulleába kellett volna vinni, a kiinduló repülőtéren, Sundsvallban hagyta a légitársaság. Ők még csak fel sem tudtak szállni a repülőre, nem hogy egyáltalán eljutni valahová.

A NextJet természetesen elnézést kért az utasoktól a tévedésért.

(MTI)