Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

100 millióval drágul a kispesti fociközpont, mert útban volt egy patak

100 millióval drágul a kispesti fociközpont, mert útban volt egy patak

3,9 milliárd forintról 4 milliárd forintra drágult a kispesti Honvéd utánpótlásnevelő központjának felépítése – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetményből.

A szerződésmódosítás indoklása szerint az építkezés nem kapott meg a tervezett időben egy engedélyt, ezért a kivitelező nem tudta arrébb rakni a Gyáli patak útban lévő ágát, illetve ideiglenes megoldást kellett bevetnie, hogy legalább valamennyi munkát el tudjon végezni. A csúszás miatt ráadásul mindent át kellett ütemezni, ezek a dolgok pedig bizony pénzbe kerülnek.

Az indoklás szó szerint a következő: “Vállalkozó a kivitelezési ütemterv szerint az engedély alapján végezhető munkákat 2017.05.19-én tervezte megkezdeni. Az engedély hiánya miatt a Gyáli patak 5/f. jelű ágának módosítását nem tudta megkezdeni, ill. ideiglenes provizórium kiépítésével tudott bizonyos munkarészeket elvégezni. A módosítás érinti a tervezett létesítmény 4., 5., 6., 7., 8. számú labdarúgó pályáinak földmunkáit, a patak érintett szakaszának kiépítéséhez szükséges nagy tömegű földmunkavégzést és műtárgy építést. A folyamatos kivitelezés biztosítás érdekében a munkafolyamatok térbeli és időbeli átütemezését elő kellett készíteni.”

Hét focipálya lesz benne

A 16,5 hektáros telken lesz egy 3 300 nm alapterületű oktatási épület, 7 szabvány méretű focipálya (2 élőfüves világítással, 2 műfüves világítással, 3 élőfüves világítás nélkül) és 1 műfüves edzőpálya világítással.

A centrum építésére kiírt közbeszerzést 2017 márciusában nyerte meg a Pharos ’95 Kft. és a Wire-Vill Kft. – számolt be róla az Átlátszó.

A Pharos ’95 Kft. szépen hasít a stadionépítési tendereken, tagja volt az MTK-, a Haladás és a ZTE-stadion kivitelezését végző konzorciumoknak is. A cég tulajdonosa Végh Gábor, aki egyben a ZTE tulajdonosa is. A Pharos ’95-nek Felcsúthoz is köze van: építettek focipályát az ottani akadémiának is, illetve telephelyük is van Orbán Viktor kedvenc falujában.

A Wire-Vill Kft. egy energetikai cég, melynek főtevékenysége a villanyszerelés. Két tulajdonosai Hetényi Sarolta és Korponai Péter. A vállalkozás 2015-ben valósággal megtáltosodott: árbevétele közel 6 milliárd forint lett, miközben az előző években a 140 millió forintot sem érte el.