Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Kobe Bryant egy Oscar-díjjal is bizonyította, mekkora sportoló

Kobe Bryant egy Oscar-díjjal is bizonyította, mekkora sportoló

Az ember azt hinné, hogy minden idők egyik legnagyobb kosárlabdázójának karrierje valamelyik NBA bajnoki címben, esetleg egyéni kitüntetésben, egy 18 évesen lecselezett Michael Jordanben, egy 81 pontos mérkőzésen, vagy egy búcsúmeccsen dobott 60 pontban csúcsosodik ki, és az utolsó dolog, amire gondolna, hogy egy Oscar-gála az. De a 2016-ban visszavonult, most 39 éves Kobe Bryantnek mégis a vasárnapi díjátadó lett a tökéletes, stílszerűen filmes zárása, hiszen az ő kosárlabdához írt búcsúódájához animált ötperces film lett az év legjobb rövidfilmje (ez az a kategória, amit tavaly Deák Kristóf vitt el). Kobe Bryant ezzel nem csak kosárlabdában ért fel a világ tetejére, de még abban is a legjobb tudott lenni azonnal, hogy csak beszél a sportról.

Az a helyzet, hogy Bryant életéből eddig egyedül az a filmszerűség hiányzott, amit ezzel az Oscarral gyorsan megszerzett: nem a gettóban nőtt fel, rendezett családi háttere volt, nagyon fiatalon és nagyon tudatosan kezdett gyúrni arra, hogy egyszer majd az NBA-ben játsszon, és már amikor először pályára lépett a Los Angeles Lakersben, akkor is egyértelműnek tűnt mindenki számára, hogy pár év múlva a világ elsőszámú kosarasa lesz. Ehhez képest a Dear Basketball néha egészen könnyfakasztó őszinteséggel, a hozzá tartozó giccsfaktorral mutatja meg nagyon hangulatos rajzokkal, milyen is az, ha valaki már nagyon fiatalon beleszeret a kosárlabdába, rááldozza az életét, cserébe ő is mindent megkap a kosárlabdától.

A Dear Basketball nem is a maradandó gondolatisága miatt különleges, hanem azért, mert egyszerre ír film- és sporttörténelmet: soha nem volt még olyan, hogy ennyire a semmiből érkezve fusson valaki az Oscarig, de a sportolókról alkotott szokásos sztereotípiákat is rombolja, amik szerint ezek egytől egyig buta robotok. Kicsit erre utalt maga Bryant is köszönőbeszédében:

„Istenem, ez jobb érzés, mint bajnokságokat nyerni. Őrület. Úgy értem, tőlünk kosárlabdázóktól annyit várnak, hogy fogjuk be, és játsszunk, és örülök, hogy kiderült, kicsit azért többre vagyunk képesek.”

Kobe Bryant vallomása leginkább azoknak szól, akik a sportot nem szakmai szemmel nézik, hanem az érzelmi töltet fogja meg őket: szinte irracionális, hogy ennyire lehet kötődni egy labda pattogatásához és dobálásához, de többek közt ettől ilyen szép az egész. Meg persze attól, mennyire meg tud változtatni egy jó dobás egy karriert, mennyire szép dolog a klubhűség, és az, ha valaki épp annak a csapatnak lesz a legendája, aminek gyerekkora óta szurkol. Bryant narrációjához sikerült a tökéletes képi alap mellé tökéletes zenét is találni, hiszen az a John Williams követte el, aki például a Star Warsok vagy a Jurassic Park soundtrackjéért is felelt.

fotó: MTI/EPA/Paul Buck

Ha valaki ismeri az NBA történetének harmadik legeredményesebb játékosának karrierjét, akkor azért kicsit hazugnak is tűnhet a Dear Basketball, hiszen szó sincs benne arról, hogy Bryant nem csak zseni volt, hanem egy elviselhetetlen pöcs is, aki karrierjének egy pontján simán elüldözte Shaquille O’Nealt a csapattól azért, hogy ő legyen a csapat elsőszámú játékosa, és értelemszerűen az se nagyon van benne, hogy 2003-ban nemi erőszakkal vádolták, de a feljelentő visszalépett. Nyilván nem Bryant személyiségének teljes kibontását kell tőle várni, hanem azt, hogy egy egoista zseni a maga nagyképűségével beismeri, hogy a kosárlabda még valami nála is nagyobb dolog.

fotó: MTI/EPA/Larry W. Smith

Ha Zinedine Zidane fejelését nem számoljuk, akkor talán Kobe Bryant visszavonulása lett a legstílusosabb távozás ezzel a sporttörténelemben. Amikor valakinek még az ömlengése is díjat ér, az tényleg tudott valamit. Különösen azt nézve, hogy így végülis pont annyi Oscarja van, mint Leonardo DiCapriónak.