Karácsony Gergely szerint a Fidesz áll a kamupártok mögött

Karácsony Gergely szerint a Fidesz áll a kamupártok mögött

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint a Fidesz szervezett módon indít “kamupártokat” az áprilisi országgyűlési választásokon az ellenzék dolgának nehezítésére.

Karácsony Gergely hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón “kamukormánynak” nevezte az Orbán-kabinetet, mivel szerinte az nem foglalkozik a kormányzással. Példaként említette, hogy miközben van “propagandaminiszter”, addig egészségügyi, oktatási és szociális tárcavezető nincs.

Szólt továbbá arról is, hogy a kormány létrehozott egy “kamuellenzéket” is, a napközben záródó jelöltállítás alapján ugyanis akár harmincnál is több párt indulhat a választáson, azok többségéről pedig eddig senki nem hallott. Olyan hosszú lesz a szavazólap, hogy azok összekötéséhez egy újabb kerítést lehetne csinálni az ország szélén – mondta. Azt is mondta, hogy a Fidesz bukására a hódmezővásárhelyi voksolás után már nemcsak remény van, hanem az a papírforma.

(MTI)