Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Az évtized bevételét produkálta a Mol

Az évtized bevételét produkálta a Mol

A Mol-csoport nettó eredménye elérte a 307 milliárd forintot (1,11 milliárd dollár) tavaly, ez 18 százalékkal meghaladja az egy évvel korábbit,

ezzel az évtized legmagasabb profitját sikerült elérni 2017-ben

– tette közzé az olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A csoport 672,7 milliárd forint (2,44 milliárd dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el tavaly, 14 százalékkal többet az előző évinél, meghaladva a 2017-es éves célkitűzést.

A tájékoztató idézi Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatót, aki kifejtette: a 2018-as évet is erőteljes lendülettel kezdték, de még jelentős befektetési döntések előtt állnak. Céljuk, hogy idén mintegy 2,2 milliárd dolláros EBITDA-t érjenek el, amellyel fedezhetik az átalakítási projektek finanszírozását, miközben növelik a részvényeseiknek fizetendő osztalékot.

Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója
MTI Fotó: Mohai Balázs

A konszolidált, nemzetközi számviteli elve alapján készült jelentés szerint az értékesítés nettó árbevétele 1120,7 milliárd forint volt tavaly a negyedik negyedévben, az éves nettó árbevétel pedig 4130,3 milliárd forint, az előző évi 3553 milliárd forint után.

Hernádi Zsolt szerint hozták a tavalyi év során megemelt éves célkitűzéseik szerinti eredményeket, amelyhez minden üzletág hozzájárult.

A vállalatcsoport stratégiai átalakulásáról szólva közölte, a vegyipari projektben jelentős előrehaladást értek el, és új, innovatív, mobilitási szolgáltatást is indítottak. A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kerekednek, a papír hétfői záró ára 2896 forint volt. (MTI)