Dzsudzsák nyáron ingyen igazolható lesz, akár haza is térhet

Dzsudzsák nyáron ingyen igazolható lesz, akár haza is térhet

Ki ne emlékezne a tavalyi találkozására Orbán Viktorral, amikor azt mondta, „jövök szívesen”.

2018 júniusának végén ingyen igazolhatóvá válik a magyar labdarúgó válogatott csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs. Ez persze nem jelenti azt, hogy automatikusan irány számára Magyarország, de látva a focista pályaívét, ez sem elképzelhetetlen, legalábbis a Bors szerint nem az.

Az biztos, hogy az Egyesült Arab Emirátusok-beli al-Vahda kínál majd neki szerződést, de más ajánlatokra is számítani lehet.

A lap megkereste a játékos menedzserét, Vörösbaranyi Józsefet, aki azt nyilatkozta: „Egyelőre korai bármit is mondani. Átgondoljuk majd a lehetőségeket.”

Mint emlékezetes, tavaly összefutott Dzsudzsák Balázs és Orbán Viktor miniszterelnök, és a kamerák előtt lezajlott párbeszéd egyik részlete így hangzott:

Orbán Viktor: – Már hazajöhetne, nem tudom mit keres az araboknál már most már volt ott eleget.

Dzsudzsák Balázs: – Mondtam elnök úrnak is, jövök szívesen.