Lopáson kapott munkás ölhette meg az E.On igazgatóhelyettesét

Lopáson kapott munkás ölhette meg az E.On igazgatóhelyettesét

Február 8-án egy férfi támadt az E.On igazgatóhelyettesére, és nyolc késszúrással megölte, majd magával is végzett. Később kiderült, hogy nem a helyettes, hanem az igazgató volt a célpontja, most pedig újabb részletek láttak napvilágot: egy korábbi, valószínűleg lopás miatt kirúgott sofőr lehetett az elkövető.

„Több évtizede sofőrként dolgozott, korábban nem volt gond vele. Most azonban azt beszélik, hogy nemrég lopáson kapták, a kocsikból csapolt le benzint, ezért rúgták ki. A gyilkosság napján a papírjaiért jött vissza. Sokkolt minket ez az egész” – mondta a késelő egy ismerőse.

Az özvegy kártérítésre sem számíthat peres úton, mert hiába történt munkahelyen a bűncselekmény, olyan esemény történt, amire a munkáltató nem számíthatott, ezért nem kell kártérítést fizetnie, az özvegy csak akkor kaphat anyagi segítséget, ha azt az E.On magától ajánlja fel.

(Bors)