Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Martin Schulz mégsem tart igényt a német külügyminiszteri tisztségre

Martin Schulz mégsem tart igényt a német külügyminiszteri tisztségre

Mert a személye körüli viták veszélybe sodorhatják a koalíciós szerződésről tartandó pártszavazás sikerét.

Korábbi bejelentésével ellentétben mégsem tart igényt a külügyminisztérium vezetésére Martin Schulz. A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke ezt közleményben tudatta pénteken.

Kiemelte, hogy a személye körüli viták veszélybe sodorhatják a koalíciós szerződésről tartandó pártszavazás sikerét, ezért letesz arról a szándékáról, hogy részt vegyen a következő szövetségi kormány munkájában. Hozzátette, hogy pártja érdekeit személyes ambíciói fölé helyezi.

A politikus szerdán, a koalíciós tárgyalások után jelentette be, hogy lemond pártelnöki tisztségéről, és ha a tagság többsége megszavazza a koalíciós szerződést, átveszi a külügyminisztériumot az SPD előző vezetőjétől, Sigmar Gabrieltől.

Elhatározása felháborodást váltott ki, a bírálatok szerint Martin Schulz veszélybe sodorja a pártszavazás sikerét azzal, hogy a koalíciós szerződés tartalmáról személyi ügyekre tereli a figyelmet, és kiszorítja a kormányból Sigmar Gabrielt, a legnépszerűbb szociáldemokrata politikust. (MTI)