Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Murányi András: A gigaelmebaj országában

Murányi András: A gigaelmebaj országában

Itt most elvileg valami pöpec elemzésnek kellene állnia annak apropóján, hogy éppen két hónap múlva, április 8-án rendezik a parlamenti választást, ellenben ilyesfajta analízisnek igazából akkor van értelme, ha racionális alapon lehet termékeny, előremutató vitát folytatni, érvelni-véleményezni estébé, ennek keretei között pedig magam is jól elkomolykodhatok e jeles eseményről.

Ilyesmi azonban nálunk nincs.

Tudniillik társadalmilag-közéletileg mintha valami végtelenített Szeszélyes évszakokat néznénk villámtréfákkal, Maksa-híradóval, Nyomasek Bobó-négysorosokkal; már az se lepne meg, ha Kósa Lajos henteskötényben énekelne kuplékat kedves, hirtelen agráröntudatra ébredt édesanyjával,

Németh Szilárd szája szélén lefolyó parasztkolbász-zsírral jelentené be alanyi jellegű Arany János-estjét,

esetleg Molnár Gyulának lenne egyetlen olyan mondata, amelyet maga is elhinne, ekként úgy állítana valamit, hogy azt tíz perc múlva ne írná felül a történelem.

Kicsit már leírni is unalmas, hogy egy darab gigaelmebaj a magyar közélet. Egyrészt fideszes ruhába öltözött posztkomcsik és körülöttük keringő huncut yuppie-k fényes nappal privatizálják szénné a te vagyonodat is, hogy aztán bármilyen fölvetésre komoly képpel akként összegezzenek: Soros György. Másrészt megzuhant, támasztékot kereső csodabogarak pofozgatják körbe egymást a minél jobb befutó pozícióért a másik oldalon, akárha valami fatális félreértés folytán azt gondolnák, szerepük szerint egész estés bokszgálák résztvevői, s aki győz, az mindent visz. Közben feltűnnek itt-ott szomorú hangon megszólaló, de mindenképpen segíteni akaró emberek, akik hol pártosdit, hol programírósdit, hol árnyékkormányosdit játszanak, időnként azt se tudva,

kinek a megbízásából beszélnek, és egyáltalán: micsodát,

cserébe az efféle demokráciaféltő szólamokat el-elnyomja a központi agit. prop. monoton zaja, amelynek következtében ideológiai agymosással előállított amőbák mantrázzák a helikopteres kivégzőtiszt napiparancsát, amely szerint Soros György.

S most mondanám, mutatóujjamat felemelve, hogy ez veszélyes, de már csak azért sem tudom, mert ez itt kábé a vég; the end, ende, finito, üzerinde, konyec, ahogy tetszik. Már azt is unalmas leírni, hogy itten tényleg antidemokratikusan bűvészkedő hatalom áll szemben sok kis egymással hadakozó, összességében inkompetens, de legalább egyre csak töredező ellenféllel. Miként az antidemokratikus jelzőt is fölösleges ragozni, amennyiben részegen, két óra alvás után is vágjuk:

a demokrácia – nem változott – olyan politikai rendszer, amelyben például hatalmi fékekkel és ellensúlyokkal biztosítják a társadalom jól szabályozott működését, a társadalmi igazságosságot, s amelyben nem az egyén vagy a hatalom bizonyos csoportja, hanem a nép igazgatja a közügyeket, beleértve a kormányzást – s hát Magyarországra jelenleg egyik tételmondat sem igaz. (Felkészül: autokrácia.)

Jó, vegyük kicsit komolyabban a kérdést, elvégre ez a két hónap, huss, elröpül, s a választópolgár ott találja magát a szavazófülke magányában, hogy akkor most hová is tegye azt az ikszet.

Úgy illik, hogy elsősorban a kormányprogramról beszéljek.

Jó, most megint vicceltem:

kormányprogram, az nincs.

Nyilván lesz valamilyen „Folytatjuk!”-szerű közlés, ellenben kormánypárték stratégiailag kábé megelégednek majd azzal, hogy – hadd gondolkozzam kicsit, ja, megvan – Soros György, továbbá menekültek, nem utolsósorban mindenki az életünkre tör, ez felháborító, de megvédjük az országot, és ezért fogjunk össze az öreg zsidó spekuláns ellen is. Ahogyan korábban is ki lett mondva: Magyarország „most jutott el oda, hogy végleg leszámoljon a sorai közé befurakodott ellenséggel” – pardon, elnéztem,

ez az idézet Rákosi Mátyástól származik A fordulat éve című összeséből.

Na, hát így jár az ember, ha Orbán Viktor-rezümékre keres, s kattint rá véletlenül a 2011-es évértékelőre, benne precízen meghirdetve, mi is következik szépen: Az összefogás éve, A megújulás éve, Az elrugaszkodás éve, Az elemelkedés éve, A gyarapodás éve… 2018, ha véletlenül elfelejtettük volna, éppen A fordulat éve A népakarat helyreállításának éve, akármit is jelentsen ez.

Mindenesetre ez a te adódból is vastagon finanszírozott uszítás, amelyet a Rákosi–Gerő–Farkas–et.-trojka se berhelhetett volna ihletettebben tunningolás nagyjából elég is lesz a pöccre induló, az ország valós állásáról legalábbis kevesebb ismerettel bíró szavazótábor (1,6 millió-2,4 millió) minimális mennyiségének hergeléséhez, egyúttal ahhoz, hogy azok a demokratikus ellenzéki szimpatizánsok, akiknek elegük van mindenből, és apjukfaszátoznak napestig, a jelzett vasárnap se látogassanak el a vonatkozó szavazókörzetbe.

Demokratikus ellenzéki programok(-szerűségek) speciel vannak, de hát mit várjon az elvileg odaszavazó, ha e garnitúra továbbra is széttartó (amivel, persze, önmagában semmi baj nincs: sokfélék vagyunk, sokféleképpen gondolkodunk, ilyesmik).

Egy része igazából nem is kormányváltást akar (esténként, a plafont fixírozva legalább önmagának bevallja: ilyet alkalmilag nem is tudna), hanem önmagát a legjobb kondíciókkal betolni az április 8. utáni parlamentbe, hogy aztán szétnézzen,

hö, én vagyok a legnagyobb ellenzéki párt, mit isztok.

Aligha kétséges, hogy nagyjából ebben utazik a Demokratikus Koalíció, s Gyurcsány Ferenc mindent elkövet saját (hosszú távú) rehabilitáltatásáért; s hozzávetőleg így néz ki a Lehet Más a Politika is, amely elhiszi magáról, hogy számottevő tényező, továbbá Werber bá’ biztosan kitalál neki egy kormányváltó hétszázalékos stratégiát. Csakhogy Gyurcsány permanens bizalmi deficittel küszködik, Szél Bernadett pedig bármennyire is harcos, élesebb helyzetekben egyelőre súlytalan; bizarr pillanat volt, amikor a zöldek miniszterelnök-jelöltjén a kidobóemberré lényegülő Németh Szilárd úgy hajtott végre verbális válldobást, mintha

birkóedzés előtti bemelegítés legelején lenne,

nem pedig a kurta sorosbizottságosdi kellős közepén; még csak meg se rezzent.

És akkor még ott van a – balos-liberális választói szempontból jogosan – közös mindenféléért kiabáló MSZP, amelynek nyilván jót tesz a hitelesnek elkönyvelt, a korábbiakhoz képest letisztultabb elképzeléseket felmutató Karácsony Gergely színre lépése. Azonban az elmúltsokév, pláne az elmúlt esztendő durva hibasorozata és a szervezet vezetetlensége miatt a szocialisták jelenleg (szebben) a saját problémáikat is nehezen kezelik, esetleg (kevésbé szebben) éppen csak a romok alól kászálódnak ki, ha egyáltalán tudják, mi történik velük/körülöttük.

A konklúzió meg az, hogy a demokratikus ellenzékben gondolkodó tömeg szavazatai – közös ajánlat híján – alkalmilag sehogyan sem tudnak markáns mennyiségűvé nőni, vagyis mintegy eredménytelenül oszlanak szét, miközben ezen tömeg jelentékeny, mintegy elűzött része külföldön el se jut a külképviseletig, másik részének pedig annyira elege van mindenből, hogy telekocsikkal se lehetne elszállítani a szavazófülkébe.

Zu: a térfélen ott van a Jobbik is, amely.

Egyebekben legfőképpen az a necc, hogy az elmúltnyolcév 2.0 miatt már vagy úgy

százszor kellett volna megbuknia ennek a rezsimnek (ehhez képest csak erősebb lett), miként legalább százszor lett volna lehetősége bizonyítania az ellenzéknek, mennyire potens, valódi kormányváltó erő az övé (ehhez képest helyzete nem jobb).

És akkor most ott vagyunk, hogy tudjuk, két hónap múlva választás, ám igazi tét, igazi alternatíva, igazi ajánlat – már egységes koncepció–erő–humánerőforrás-viszonylatban – nincs.

Az ellenzék legföljebb annyit érhet el, hogy – valamifajta csoda folytán – megfosztja a Fideszt a kétharmadtól. Csakhogy még abból se következne extra helyzet; elsősorban azért nem, mert most sincs kétharmaduk a kormánypártoknak, mégis bármit áttolnak simán, feles szavazásos csiribí-csiribáskodással, jogi, alkotmánybírósági és egyéb asszisztálással: következésképpen az új, immár önfeledten magánrepülőző uralkodói osztály létét nincs, ami akadályozza, a hatalmi-uralkodói, abszolutista stílusjegyekkel zajló politikagyakorlás és tőkekoncentráció csekély fölénnyel is háboríthatatlanul folyhat.

Ebből fakadóan az ellenzék – átütő siker hiányban – április 8. után is csak küzdhet tovább, s tolhatja maga előtt az elmúlt évtized(ek) megoldatlan problémáit; megújulás/újraépítés, az önmeghatározás újragondolása nélkül továbbra is

képtelen lesz hatékonyan képviselni azt a (csalódott) tömeget, amely nem barátja a jelenlegi rezsimnek.

És akkor most megyek, s megnézem az aktuális Nyomasek Bobó-négysorost.