Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Sosem lesz már ugyanolyan a szexuális életünk, mint A szürke ötven előtt

Sosem lesz már ugyanolyan a szexuális életünk, mint A szürke ötven előtt

A szürke ötven árnyalatának és folytatásainak szerzőjét, E.L. James-t a rengeteg rajongói dicséret mellett legalább ugyanannyi vád is érte, és most elsősorban nem azokra az esztétikai problémákra gondolok, hogy a történet lapos, mint a nagy magyar Alföld, a szereplők viselkedése egyszerűen béna, földtől elrugaszkodott benne minden és még annyi csavart sem rejtenek a regények, mint egy rosszabb lakossági ponyva. Hanem arra, hogy mennyire káros, mert idealizál egy bántalmazó kapcsolatot és normálisnak könyveli el a párkapcsolati leuralást. Most, hogy érkezik a trilógiazáró epizód a mozikba, érdemes róla újra beszélni, pláne a Harvey Weisteintől induló zaklatási botrány, azt azt követő #metoo és Time’s Up! kampányok tükrében. De lássuk tételesen, mert van baj bőven.

SEMMI köze a BDSM szubkultúrához

Kezdjük a legtágabb képpel. A könyvet és a filmeket azzal szokás védeni, hogy azért nem szabad belelátni mást, mert valójában a szadomazochista szubkultúra saját szabályrendszerében kell vizsgálni. Ezzel azonban az a legnagyobb probléma, hogy ebben maga az írónő, E.L. James sem mozog otthonosan, sőt jócskán félreértelmezte annak pszichológiáját. Kiemeli ugyan, hogy Christian Grey és Anastasia Steele megbeszélik előre, mit is tesznek majd az ágyban, sőt, még szerződést is kötnek, viszont közel sincs arról szó, hogy Ana vágyna a szadista/mazochista együttlétekre, hiszen a történet elején még szűz, és valójában a szexuális együttlétet vágyja, no meg magát a vonzó férfit, nem az elfenekelést, de ezt később inkább elnézi és elviseli, mintsem elveszítse a férfit (és itt most másodlagos, hogy idővel kedvet kap hozzá). Ez pedig lássuk be, nem a BDSM sajátja, hanem egy elnyomó kapcsolat jellemzője, ahol a férfi azzal zsarolja a nőt, hogy elhagyja, ha nem teszi meg, amire vágyik (a szerződés pont ezt hivatott fixálni).

Márpedig a BDSM valójában játék, nem igazi bántalmazás, a domináns fél pont addig merészkedhet, amíg a másik engedi (ezért van szükség a biztonsági szóra is). Viszont pont itt érkeztünk el ahhoz, hogy

a BDSM valódi irányítója maga az alávetett, hiszen amint nem tetszik neki valami, leállítja a másik felet.

Ennek a pszichológiai ténynek az elsunnyogása pont annyira káros, mint azzal magyarázni Christian tetteit, hogy viselkedését gyermekkori traumák formálták. Egy holland kutatás szerint ugyan előfordulhat, hogy van ilyen, de a 902 válaszadón végzett kérdőív tanulsága szerint túlnyomó többségük extrovertált személyiség, akik folyamatosan az új élményeket keresik, és nem valami patologikus traumának köszönhetően válnak elfeneklőkké. Ugyanezt bizonyította egy 19.370 személyen végzett ausztrál kutatás is, eszerint a BDSM-játékokat kedvelők közül százalékosan egyáltalán nem éltek át többen gyerekkori bántalmazást, mint az átlagos nemi aktusokat kedvelők.

Önkép-, testképzavar

A szürke ötven-könyveket mamipornónak is szokás csúfolni, mert olvasóik jelentős része 30 és 54 év közötti családanya. Azonban közel 20 százalékuk 22 év alatti (akik között akadnak fiúk is). Erre viszont azért fontos odafigyelni, mert pont ez az a korosztály, amely leginkább befolyásolható. Egy szexualitásával ismerkedő tini pedig mit szűr le a könyvből? Azt, hogy:

  • a nők a durva és zsarnokoskodó pasikat szeretik
  • a férfiak az engedékeny és befolyásolható nőket kedvelik

Ezen kívül hamisan azt az érzetet kelti, hogy a női orgazmushoz elég egy vádlicirógatás, miközben a valóságban a statisztikai adatok alapján a nők 10-15 százaléka sosem ér fel a csúcsra, 30-40 százalékuk pedig csak maszturbáláskor. Azok, akik a gyakorikerdesek.hu vonatkozó válaszain, a két kattintásnyira lévő pornón és a könyvön keresztül ismerkednek a szexszel, könnyen magukat okolhatják, ha nem képesek egy érintéstől elélvezni, vagy sorozatos orgazmust átélni, mint Ana, míg a férfiak csodálkozhatnak, ha a valóságban nem az történik partnerükkel, mint A szürke ötvenben.

Persze, lehet azzal védekezni, hogy ez „csak” egy könyv és nem szabad komolyan venni, de tekintve, hogy egy több, mint 50 nyelvre lefordított, több százmillió példányban értékesített regényről van szó, igenis van felelőssége. Persze a pornónak is megvan a magáé, azt a megtévesztő képet festve, hogy egy nőnek arra van szüksége, hogy a pasija gyertyapózban ütvefúróként dögönyözze fél órán keresztül, a férfiak öröme pedig csak akkor lehet teljes, ha magjukat a nő arcára juttatják. Persze, van akinél tényleg ez működik, és nem is tisztem megmondani, kinek mi a jó, de a nyugati társadalomban a legtöbb embernek pont azért elcseszett a szexuális kultúrája, mert úgy akar szexelni, mint egy pornósztár.

Pedig a Pornhubon látott videók zömének pont annyi köze van a valósághoz, mint a pankrációnak a birkózáshoz. És ez igaz A szürke ötven-könyvekre is.

A nők szerepe

Félreértés ne essék, nem a könyvekben taglalt szexszel van a gond, hiszen mindenki úgy éli meg a kölcsönös örömszerzés intézményét, ahogy a legjobb neki, viszont amíg A szürke ötven azt közvetíti, hogy normális, ha egy férfi megszabja a nő időbeosztását és korlátozza döntéseit, már nemcsak félrevezető, de hazug is.

A nők egyszerűen jobbat érdemelnek ennél.

Romantikus/erotikus lektűrökből csak az USA-ban másodpercenként adnak el egyet, és ebben nincs is semmi ciki. Egyfajta mentsvár az efféle irodalom, mert a legtöbb ilyen könyvet nők írják nőknek, ráadásul a történetekben is nők a főhősök, nem úgy mint az élet más területein. Ráadásul a közhiedelemmel ellentétben ezeket nem aluliskolázott, műveletlen vidékiek fogyasztják, hanem felsőfokú tanulmányokat folytatott nők is. Nem lebecsülendő ezen könyvek jelentősége, hiszen ezekben előkerül számos őket érintő téma is: például hogyan állhatják meg helyüket a társadalomban, miként érvényesülhetnek, milyen áldozatokat kell hozniuk stb. Amik mellé romantikus történetek is társulnak, delejes tekintetekről, szexi V-vonalakról, buja vágyakról meg gyengéd szeretkezésekről. Nincs is ezzel semmi baj, ponyvát pont azért olvas az ember, hogy szórakozzon.

De az, hogy a közízlés pont A szürke ötven-könyveket helyezte parnasszusra, legalább akkora misztérium, mint hogy a Despacito 2017 leghallgatottabb száma tudott lenni.

A nők társadalmi megítélésének összes negatívumát azonban nem akarom elverni E.L. James-en, hiszen nem(csak) ő tehet arról, hogy alig vannak azonosulható női karakterek a gyerekkönyvektől kezdve a képregényeken át a young adult irományokig, ezért is örömteli, hogy Hollywood is kezdi felismerni, igenis szükség van női főhősökre (lásd a Wonder Woman-filmet, a készülő Captain Marvelt vagy azt, hogy a Doctor Who következő időlordját szintén nő alakítja, szakítva egy több, mint ötvenéves hagyománnyal). Azonban tegyük is félre a PC-t egy pillanatra: egy film vagy könyv nem lesz attól jobb, hogy női főszereplője van, hiszen a történeteknek önértékén kell izgalmasnak lennie, függetlenül a főszereplő nemétől. Viszont az is fontos, hogy legyenek női hősök, példaképek, akikért ugyanúgy rajonghatnak a kislányok és kisfiúk egyaránt.

Anastasia Steelért nem lehet rajongani, mert ugyanarra a kiszolgáltatott szerepre kárhoztatta az író, mint a legtöbb egyéb történet a női karaktereket: passzív biodíszlet, aki a körülmények kiszolgáltatottja, a legkevesebb döntési szabadsággal. Az efféle nemi sztereotípia persze már kikopóban van, de ettől még jelen van és valószínűleg meg is marad egy darabig. Amíg előfordulnak olyan esetek, mint a januári, amikor dacos fanboyok kivágták az összes női karaktert a legutóbbi Star Wars-epizódból, mert szerintük túl jelentős a szerepük, addig van teendő.

Ezeket viszont nem kell tűrni, a háztáji megfélemlítést, a szalonszexizmust és az „ártalmatlan” munkahelyi abúzust nem szabad szó nélkül hagyni, és pont emiatt jó, hogy a #metoo kapcsán ez bekerült a közbeszédbe.

A felelősség elkenése

A szürke ötven-könyvek pont olyanok, mintha nem is nő írta volna, mert épp ezek palástolására és elfogadására buzdít.

Nem állítom, hogy van ok-okozati összefüggés a könyvek olvasói és életmódjuk között (pláne, hogy az iskolázottsággal kapcsolatos tévhiteket fentebb már próbáltam cáfolni), mindenesetre tanulságos a Michigan Egyetem tanulmánya 2014-ből (tehát még az első film okozta nagyobb hype előtt), amit 650, 18 és 24 év közötti fiatal nőn végeztek. Eszerint a trilógiát olvasó nők között:

  • 25 százalékkal több számolt be arról, hogy partnere verbálisan bántalmazza
  • 34 százalékkal több mesélt arról, hogy zaklatják
  • 75 százalékkal több élt önsanyargató, agresszív diétával
  • 65 százalékkal több olyan van, aki havi öt vagy annál több alkalommal fogyaszt alkoholt.

Nem szabad persze általánosítani, ezek az adatok nem azt jelentik, hogy bárki, aki kezébe veszi E.L. James valamelyik kötetét, az sérült, viszont látni kell, hogy nagyon sok olyan nő van, aki nem ismeri fel, ha bántalmazó párkapcsolatban él. Emiatt fontos, hogy a tinik már az általános iskolában beszélgessenek az egészséges testképről, a szexualitásról, a nemi szerepekről és legfőképpen arról, hogy tudjanak nemet mondani arra, ami a komfortzónájukon kívül esik.

Szóval jöjjenek nyugodtan az új erotikus ponyvák, de azzal a többlettartalommal, hogy eloszlassák a nemi alárendeltséget.

A nők nem másodrendű polgárok és nem is gyerekcsináló gépek.

Nem, nem a nő tehet arról, ha zaklatják vagy ha megerőszakolják, nem, nincs rendben a családon belüli megfélemlítés vagy nyomásgyakorlás és nem, nem normális, ha egy ilyen népszerű könyvsorozat elhazudja ezeket, helyette azt idealizálva, hogy a férfi szerelméért cserébe minden érzelmi zsarolás elviselhető.

Mert ez nem romantikus történet, hanem horror.