Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Tállai András már nem szerkesztő!

Tállai András már nem szerkesztő!

Az adóhivatal vezetője, a nemzetgazdasági államtitkár, a miniszterhelyettes. Tállai Andrásnak sok titulusa van, de most már egyel kevesebb. A tavalyi bevallásában ugyanis még két adótanácsadással foglalkozó újság szerkesztése is szerepelt, azóta úgy tűnik felhagyott ezzel a szellemi tevékenységgel.

Ez bizony valamivel több mint 500 ezer forintos bevételkiesést jelent a Tállai családnak.

Továbbra is nyolc ingatlanban van valamekkora tulajdoni hányada, a pincétől a szántón át a nyaralóig. A feltöltött dokumentum alapján autója nincs megtakarításai értékpapírban 70 millió forint körül mozognak. A politikus irodájában valószínűleg kényelmesen el lehet férni, bútorokra közel 500 ezer forintot költött a pártkasszából, de még 2016-ban. Mezőkövesden egyébként három irodát is bérelnek neki, egyébként a négyfős csapat segíti a munkáját. Hogy mennyiért, azt sajnos nem tudhatjuk, csak annyit árult el az adóhivatal vezetője, hogy a törvényben meghatározott értékben kapnak fizetést.