Tisztelt Olvasók! A zoom.hu internetes híroldal 2018. december 21-én megszűnt. A domain a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül és az egyes írások nem kommentelhetőek. - STRAT-POL Kft.

Pintérék jól megforgattak 275 millió forintot

Pintérék jól megforgattak 275 millió forintot

Pintér Sándor belügyminiszter vagyona a legnagyobb tételeket illetően nem változott – derül ki 2017-es vagyonnyilatkozatából. Még megvan a Wartburgja, és 2016-hoz képest az ingatlanjaiban sem történt változás. Cégei eladása után még mindig tartoznak neki 500 millió forinttal, illetve családi és baráti körből 805 millió forinttal.

A belügyminiszter fehér holló a politikusok közt, ugyanis vagyonnyilatkozatába a felesége nevén lévő befektetéseket is beírja (természetesen ő is azt ír be, amit csak akar, hiszen nincs ellenőrzés és felelősségre vonás). A Pintér-házaspár befektetési portfóliója rendkívül bonyolult, de ha jól számolunk, 2016-ban összesen 272,4 millió forintnyi befektetésük volt, 2017-ben pedig 275 millió. A 2,5 milliós növekmény a 270 milliós befektetésből nem valami izmos, de a mozgások miatt nem látszik, mennyit vettek ki belőle.